Autós Hírek

Az autóiparral együtt zöldül a Matchbox is

A neves kisautó gyártó is a környezetvédelemre helyezi a hangsúlyt a jövőben, ezért be is mutatták az első majdnem teljesen újrahasznosított anyagokból készült modelljüket, ami természetesen egy Tesla lett.

 

Az autóiparban elharapódzó villanyosítási és környezetvédelmi trendek szépen lassan olyan üzletágakra is hatással lesznek, mint például a játékgyártás. Erre enged következtetni az egyik leghíresebb kisautókat gyártó cég, a Matchbox lépése is.

A srácok ugyanis úgy döntöttek, hogy részt szeretnének venni a fenntartható környezet kialakításában, ezért 2030-ra a tervek szerint minden egyes termékük teljes mértékben újrahasznosított és újrahasznosítható anyagokból készül majd, természetesen ebbe a csomagolást is belevéve.

Ennek az új irányvonalnak az előhírnöke a most kiadott különleges széria, mely már 99 százalékban ilyen újrahasznosított anyagokból épült fel és természetesen a Tesla egyik termékét, a nemsokára érkező új Roadster generációt mintázza meg. Az autóipari változásokra mindezek mellett még úgy reagál a Matchbox, hogy a jövőben több elektromos modellt vesz fel a palettájára, a megvásárolható kiegészítők között pedig megjelennek az elektromos töltők is.

Végül, de nem utolsósorban azt is bejelentette a cég, hogy az elektronikával ellátott játékok felépítésén is változtatnak, azaz a jövőben egyetlen könnyen eltávolítható modul felel majd a játékok mozgatásáért, ezzel is elősegítve az e-hulladékok újrahasznosítási folyamatát.

Címkék

Hasonló tartalmak

Egy komment

  1. Pici pontosítás: A Matchbox nem cég, “csak” egy márkanév. A gyártó a Mattel. Hasonlóan a Mercedes-Benz és a Daimler AG relációjához.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button