______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

A Toyota vezérigazgatója figyelmeztette az Apple-t, hogy nem olyan könnyű az autóipar, mint ahogy sejtik

hirdetés

Ahogy az Apple egyre elszántabban nyilatkozik arról, hogy belépnek ők is az elektromos autók piacára, úgy szólalnak fel sorra a már ismert autógyártók vezetői. Most Akio Toyoda fejezte ki a véleményét az üggyel kapcsolatban.

 

Azt már évek óta lehet hallani, hogy az Apple kész saját elektromos autót piacra dobni, ám eddig ehhez nem igazán sikerült partnert találnia a főként mobiltelefonokkal és számítástechnikai eszközökkel foglalkozó giga vállalatnak. Mindezek ellenére az iPhone gyártója továbbra is teljes mellszélességgel kiáll azon véleménye mellett, hogy pár éven belül egy önvezető elektromos modellt dobnak a piacra, ami mellett nem mehetnek el természetesen szó nélkül a régi gyártók vezetői sem.

Herbert Diess, a Volkswagen főnöke például nem is olyan régen jelentette be, hogy ők nem tartanak az Apple piacra lépésétől, mivel azok biztosan “nem fogják egy éjszaka alatt meghódítani az ipart”. Most Akio Toyoda, a Toyota elnöke is megszólalt az ügyben, persze jóval kimértebben, mint német kollegája.

hirdetés

Toyota egy konferencián üzent az amerikai vállalatnak, ahol arra figyelmeztette őket, hogy nem elég autót gyártani, az ügyfelekkel is foglalkozni kell. “Én örülök az új piaci szereplőknek, de arra mindenképpen figyelmeztetnem kell őket, hogy miután piacra dobnak egy autót, az ügyfelekkel is foglalkozni kell és a változásokat is kezelni illik akár 40 éves viszonylatban is”.

Toyoda mindezek után még hozzá tette, hogy örül a techipari cégek megjelenésének, mert azok új életet lehelhetnek az autóiparba, ráadásul az ügyfeleknek széles választási lehetőséget biztosítanak, de nem ennyiből áll az egész folyamat, hanem felelősséget kell vállalni a termékek folyamatos szervizeléséért és az ezzel keletkező hulladék kezeléséért is.

hirdetés

forrás: Bloomberg

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Egy komment

  1. Kíváncsi leszek rájuk. Telefont meg appokat tudnak gyártani, (bár eddig nem volt soha almásom, de látom, hogy mások mit szeretnek benne) de vajon hány év alatt tudnak összerakni egy jól használható autót? A Tesláknak most kezdenek majd lassan múlni a gyermekbetegségei, pedig már egy jó évtizede csinálnak prémium autókat… A másik kérdés, hogy autót fognak csinálni, vagy egy iPadot kerekekkel és kasztnival?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button