______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

A program, amit nem akarsz kihagyni! – Speedzone Camp 2023

hirdetés

Vissza a gyökereinkhez! Ezzel a mottóval vágtunk neki az idei Speedzone Camp szervezésének és hiszünk benne, hogy ez sikerülhet és ez így lesz jó.

 

Kerek 16 (!) éve már, hogy az első (akkor még) Totalcar-Belsőség blogtalálkozót megszerveztem Martoson, a határon túl, világhírű táncos és előadóművész barátom ősfás kertjének a végében, ahol talán kéttucatnyi olvasó-követő bandázott egy jót és cseppent bele egy spontán falunapba. Nagy beszélgetések, fröccsözések, móka, jókedv, kacagás, a mai napig egy kellemes emlék ez a pár nap.

2007 azonban már messze van, azóta évente növekedett minden, lett Speedzone, a társaság maradt, a helyszínek változtak és lettünk egyre többen. Szerveztünk, egyeztettünk, programokat találtunk ki és ahogy múlt az idő, úgy jöttek új barátok, új dolgok, néha rosszak, de általában inkább a jók.

Sajnos sok esetben kicsit elveszett a gyerek a sok bába között, ezért idén úgy határoztunk, hogy visszatérünk oda, ahonnan elkezdtük, hogy megismerjék ennek az eseménynek a valódi hangulatát azok is, akik esetleg még akkoriban nem is éltek, vagy egyszerűen csak későn kapcsolódtak be ebbe az egész őrületbe, amit úgy hívunk: közösség.

hirdetés

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne törekednénk arra, hogy a lehető legprofibb – ugyanakkor baráti – módon ne szerveznénk meg ezt a hosszú hétvégét, mert aki eljön, az kapjon a pénzéért valamit, amit végül hazavihet magával a szívében vagy az emlékeiben.
Így idén visszatérünk a lakóautós-sátras élethez és a szigorúan hosszúhétvégés formátumhoz.

Helyszínünk a már jól ismert Ring Autósmozi Kemping lesz, ahol sátras-lakóautós lesz a szállás (természetesen áramellátás biztosított a lakóautós parcellákon), zuhany- és toalett bőségesen akad, ahogyan büfé is és árnyék is.
Színpadot építünk, ahol fellépnek remek barátaink és elhihetitek, hogy a Ladánybene 27 nem csak reagge-ben erős, a péntek esti szórakozás is garantált lesz.

hirdetés

És nem csak ezért, hiszen:
– pénteken a 15:00-ás kapunyitást követően szigorúan chillbe vágjuk magunkat és este az autósmoziban (immár hagyományosan) levetítjük a szombati epizódot, majd
– Ladánybene 27-koncert.

Szombaton pedig egész nap történik valami:
– csendesülős-beszélgetős késő délelőtt a Speedzone-tagjaival
– kora délután két profi veszi át a hatalmat és a mikrofont, hiszen megtisztel minket Szavéri Zoli, aki nem csak a sirályszárnyas Mercedeshez ért, ráadásul – ha sikerül -, akkor Lakatos “Sauber” Tibi is ott lesz, aki öt évvel ezelőtt fogtechnikusként került a nagymúltú, svájci székhelyű Forma-1-es istállóhoz, melyet idén még Alfa Romeóként ismerhettek és temérdek érdekességet tud bemutatni
– természetesen nem maradhat el idén sem a villanymotor-dobó verseny sem, ahol értékes trófeával térhet haza az, aki a legmesszebb hajít
– a holland szépségkirálynő-választáson felbuzdulva ünnepélyesen meghirdetjük a Queen of the pool (QTP) versenyt is, melyen csak és kizárólag férfiak vehetnek részt. Ehhez mindössze egy saját kis medencére és némi kreativitásra lesz szükség, hogy bájos személyeddel és installációddal lenyűgözd a szakmai zsűrit, ennek pontozása (installáció, kreativitás, személyes varázs) természetesen erősen szubjektív módon történik, a szakmaiság teljes mellőzése mellett (hiszen kevés hülyébb összemérés létezik, mint az ún. szépség mérése. Az értékelés szombaton 16:00-tól történik, az első három helyezettet a Makita Kft. jutalmazza, természetesen hasznos gépekkel.
A QTP-versenyhez és mindenki más igényére (ha medencéznétek) az Axiál Kft. szolgáltatja a vizet, amennyi csak szükséges!
– ezzel párhuzamosan zajlik a főzőverseny is, melynek pontozása és eredményhirdetése szombaton 19:15-től történik (zsűritagok: Brúder, Pista, Bence, Göbi), természetesen pörkölt-kategóriában! A legjobb három csapat Speedzone-ajándékcsomagot (méretre választott pólók, bögrék és egyéb nyalánkságok a shopból) kap – az elismerés mellett.

A versenyben való részvétel feltétele, hogy a készételt ingyen és bérmentve megosztod a Speedzone Camp többi résztvevőjével, hogy tele hassal várjuk a mozit.
Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor sötétedés után hátradőlünk és az autósmozi hatalmas betonvásznán sírva röhögünk jóllakva, hűs itallal kézben a Nagy durranás című klasszikuson.

Az egész hétvége (péntek 15:00-tól vasárnap 15:00-ig) jegyára 9000 Ft/fő, ebben benne foglaltatik minden (vetítés, ingyenes vízvétel, stb.). A napijegy ára 3000 Ft. A jegyvásárlás online elvégezhető az itt megadott linken!
Természetesen mi ott leszünk elejétől-végéig, ahogy kell és várunk szeretettel, barátsággal és hűtött italokkal. Ez egy jó közösség, itt nyugi van, gyere, kapcsolj ki. Megérdemled.

Vályi István

A tételes programtervezetet itt láthatod:

Péntek, 2023.08.11.

15.00 – Kapunyitás
16:00 – 21:00 – Speedzone Shop
18:00 – Köszöntő, small talk mindenkivel
21:30 – Szombati Speedzone adás vetítés
23:00 – Ladánybene 27 csendes-ülős-elbeszélős koncert utána Dj zene, tánc, hejehuja a büfénél

Szombat, 2023.08.12.

10:00 – 11:00 – II. Campörkölt főzőverseny, II. Freestyle Villanymotor dobó verseny és QTP verseny regisztráció a Speedzone Shop mellett található asztalnál
11:00 – Előadás I. – Pista, Göbi, Csik
12:00 – 21:00 – Speedzone Shop nyitvatartás
12:00 – II. Freestyle Villanymotor dobó verseny gyakorlás
13:00 – II. Freestyle villanymotor dobó verseny
14:00 – Előadás II. – Bódi Zoli, Pere Laci
15:00 – 19:00 – Főzőverseny
15.30 – Győri egyetemisták által épített világrekorder versenyautó bemutatása
16:00 – QTP (Queen of the Pool) medence szépségverseny értékelés
17:00  – Előadás III. Lakatos „Sauber” Tibi és Szavéri Zoli)
19:15  – II. Campörkölt Főzőverseny értékelés
20:00  – Eredményhirdetés
21:30  – Filmvetítés (Nagy durranás 1991)
23:00  – Dj, zene, tánc, hejehuja a büfénél

Vasárnap, 2023.08.13.

11:00 – Előadás IV. – Peti, Franky, Bence
15.00 – Kapuzárás

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button