______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

A Datsun lehet a Nissan költségcsökkentés következő áldozata

hirdetés

A Nissan bejelentette azt a csomagot, melynek értelmében 3 milliárd dollárral csökkentenék az éves kiadásaikat. Ez lehet a nemrég felélesztett Datsun vége is.

 

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy a Nissan alaposan átgondolja a jelenlegi gazdasági stratégiáját, hogy valamiként kilábaljon az elmúlt évek veszteséges időszakából, amit a koronavírus által okozott gazdasági válság tovább mélyített. Ekkor derült ki, hogy a japán márka lényegében háttérbe szorítja az európai piacot, hogy a jobban jövedelmező ázsiai és amerikai térségre tudjon koncentrálni. Komoly elemző cégek szerint viszont egy ekkora gazdasági változtatásnak más piacokon is komoly hatása lesz, lényegében márkák szűnhetnek meg pillanatok alatt.

Az egyik ilyen veszélyeztetett fél nem más, mint a 2013-ban felélesztett Datsun márka, mely bizonyos piacokon (Indonézia, Oroszország, India) a Nissan olcsósított képviselőjeként működik jelenleg. A döntés a GlobalData autóipari elemzője szerint is ésszerű lenne, mivel a felélesztett márka eddig sem tett sokat hozzá a Nissan anyagi stabilitásához.

hirdetés

“Nagyon vegyes eredményeket produkált a Datsun az elmúlt években, mivel olyan piacokon kellett más olcsó márkákkal versenyeznie, ahol a lakosság szerény jövedelemmel rendelkezik. Így pedig még a költségek lenyomása mellett sem lehet igazi profitot elérni”- mondta David Leggett, elég egyértelműen utalva arra, hogy bár hiába hangzatos a Datsun név a japán autók történetében jártas rajongók körében, ez a márka lehet a jelenleg is erősödő gazdasági válság első igazi áldozata. 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button