Autós Hírek

Felnyíló csomagtérfedélre panaszkodnak a Corvette C8 tulajok

Nincs kellemetlenebb, mint a menet közben felnyíló motorháztető, vagy éppen első csomagtértető. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy a Corvette C8 tulajoknak tömegesen kell szembenézniük ezzel a hibával.

 

Érdekes és igencsak bosszantó hibára panaszkodnak az elmúlt hónapokban az újdonsült C8 Corvette tulajdonosok. Sokan arról számoltak be ugyanis, hogy az első csomagtérfedél menet közben hajlamos hirtelen kinyílni, ezáltal nem kevés anyagi kárt okozva. Persze, ez csak az egyik probléma ezzel, hiszen a szélvédőt eltakaró fedél akár halálos baleset okozója is lehet.

Több C8-as fórumon is megjelentek olyan panaszok, hogy hirtelen, minden előjel nélkül felpattant menet közben a fedél. A helyzet komolyságát jelzi, hogy már az NHTSA is vizsgálódik az ügyben, hiszen ők is kaptak manapság szép számban ilyen sztorikat.

“Vezetés közben egyszer csak hallottam, hogy elenged a zár, majd pillanatokkal később már a szélvédőn is volt a csomagtérfedél. Mindez egy kanyar közepén történt, könnyen egy szakadékba is zuhanhattam volna miatta”- hangzik az egyik panasz, amiben a felhasználó kitér arra is, hogy a problémával megkereste a GM képviseletet is, akik egyszerűen “felhasználói hibára” hivatkozva nem törődtek az üggyel.

Kiderült ugyanis, hogy a GM szerint az esetek többségét az okozhatta, hogy a figyelmetlen tulajdonosok vagy a kulcson, vagy az ajtón megnyomták a csomagtérnyitó gombot, aminek az autó engedelmeskedett is. Persze ez felvet még egy kérdést: menet közben miért lehet kinyitni a csomagtartót? Nos, egy másik C8 tulaj rávilágított arra, hogy nem lehet, ugyanis csak parkoló állásban engedelmeskedik a nyitó parancsnak az autó elektronikája! Ez már csak azért is érdekes, mert ezzel a GM a saját védekezési stratégiáját dönti romokba, hiszen akkor mégsem lehet felhasználói hiba a felcsapódó csomagtérfedél…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button