Autós Hírek

Már nem csak radar, hanem első állítható deréktámasz sem jár a Tesla néhány modelljéhez

A Tesla nemrég jelentette be, hogy nem épít többé előrenéző radart néhány modelljébe. Bizonyos szintetn érthető a lépés, mivel ezeket kamerákkal helyettesíteni tudják, de az állítható deréktámasz megszüntetése már pár vásárlónál már kérdéseket vetett fel.

 

Éppen csak hogy bejelentette a Tesla, hogy az előrefelé figyelő radarokat mostantól kamerákkal helyettesíti, máris itt a következő változtatás: nem jár többé első utasoldali állítható deréktámasz a Model Y-hoz és a Model 3-hoz sem. Az első lépéshez inkább ahogy azt nemrég megírtuk, a biztonsági besorolást végző szervezeteknek volt néhány szava, ez utóbbi megvonás viszont már legfőképpen a vásárlóknak szúrt szemet.

Na de miért is kellett kivenni az állítható deréktámaszt abból a bizonyos első ülésből? Elon Musk egy Twitter bejegyzésben nemes egyszerűséggel arra hivatkozott, hogy azt olyan kevesen használták eddig is, hogy nincs értelme beszerezni és beszerelni az alkatrészeket, amiket a döntő többség csak plusz súlyként cipel magával.

Persze, ez egy óvatos és kitérő válasz, ami mögött inkább a globális félvezető-hiány állhat, azaz nemes egyszerűséggel egyre nagyobb problémába ütközik a Tesla is az alkatrészellátottság terén és valahol el kell kezdeni azokat a bizonyos megszorításokat.

Mindezek mellett a Tesla közösségi oldalain azt is egyre többen nehezményezik, hogy az FSD, azaz a Full Self-Driving (Teljesen Önvezető) funkció is egyre drágább tételként kerül bele a katalógusokba, most már 14 ezer dolláros felárat kell fizetniük a megrendelőknek érte. Erre is reagált a Tesla vezér, ám itt már egyből a lényegre térve a beszállítói árak emelkedését tette felelőssé az üggyel kapcsolatban. Mindez szép és jó, csak hogy az FSD egy aktiválható program, azaz alapvetően minden új Teslában benne vannak az ehhez szükséges alkatrészek. Jelen esetben úgy néz ki, hogy a bétatesztelésre jelentkező felhasználóknak kell borsos áron kifizetniük azoknak az alkatrészeit is, akik nem szeretnének élni ezzel a lehetőséggel.

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button