Autós Hírek

Érdemes fiatalítani, vagy jó még az E60-as BMW? Kérdezz-Felelek Extra

Attila egy már-már korosodó bajor csoda tulajdonosa. Pontosan az évek száma kezdte el aggasztani. De vajon tényleg érdemes most továbblépni? Ha igen, akkor mik a kilátások? Ezt vizsgáljuk most meg.

 

Sokszor fordultok hozzánk olyan kérdésekkel, hogy vajon milyen autót érdemes megvásárolni. Jelen helyzetben azonban az is kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e lecserélni a jelenleg is kitűnően működő autót, avagy maradjon-e a most még megbízhatóan működő E60-as BMW? Nem könnyű eset.

“Tisztelt Szerkesztőség!

Előre is elnézést a hosszú irományért, de tanácstalan vagyok.
Egy 2004-es BMW E60 525i sedan büszke tulajdonosa vagyok.
Az autó 2017-ben került hozzám (Dortmundból behozva), azóta kicsivel több mint 200ezer km-t gurítottam bele. Lekopogom, hogy eddig 2-3 alkalomtól eltekintve, csak a szükséges kopó alkatrészeket, olaj és gyertyacseréket, automataváltó olaj és szűrőcserét kellett megcsinálni az autón. Motorikusan is rendben van, csendesen és szépen jár. Esztétikailag van rajta sajnos pár karcolás, valamint a jobb hátsó sárvédő rozsdásodás (mint típus betegség) jelen van itt is, szerencsére csak kevésbé látható mértékben. Főleg ezért a lakatos munka és a fényezés miatt lenne egy komolyabb kiadás az autóra.
Szeretem az autót, tényleg, viszont olykor elgondolkodom azon, hogy a kora miatt esetleg váltsak-e egy “újabb” járműre. Illetve megérné-e, hogy egy nagyobb belefektetett összegel teljesen patikára varázsoljam az autót?

Ha váltanék, akkor leginkább 3 autó között gondolkodom: Mercedes W204 C osztály (inkább a faceliftes), W212 E osztály illetve egy BMW F10-es. Annyi elvárásom van csupán, hogy mindenképp nagyobb motorral legyenek szerelve, lehetőleg tartós, benzines, de nem vagyok a dízelek ellen sem.
A Mercik felé azért hajlok, mivel számomra nagyon tetszenek a fent említett típusok, meg úgy általában is szeretem a Merci modelleket, viszont elég kevés infót találtam róluk. Amiket olvastam sajnos, hogy javarészt problémásabb autók (vezérműlánc nyúlás, vízpumpa hiba, 7G-tronic váltó problémák, illetve elektronikai hibák). Egy fórumon az egyik Merci tulaj E350 cdi modellt javasolt.

Az F10-es BMW-vel kapcsolatban pedig van egy kis tapasztalatom már, mivel egy jó ismerősömnek van egy 530d-je vezettem is, mesélt is róla. A BMW specialista szerelőm egy chippelt 520d-t javasolna inkább, mivel az 530d esetében nagyobb költségekbe is belefuthatok. (de hát ilyen kategóriában mikor nem) Ennél a modellnél benzines motorral az 535i-t javasolják.

Mivel a Mercikről tényleg kevés az információm, az F10-esről pedig megoszlanak a vélemények, ezért is kérném a segítségeteket.
Mik az alap betegségei a fent említett Merci modelleknek, mire kell figyelni, milyen motorok a megbízhatóak? Melyiket javasolnátok? De ugyanezekre vagyok kíváncsi az F10-el kapcsolatban is.
Egyáltalán érdemes-e váltanom bármelyikre vagy szánjak rá egy nagyobb összeget a mostani E60-asra és akkor lesz egy teljesen patika autóm. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy ha eladnám, ez a nagyobb összeg amit ráfordítanék sehogy sem jönne vissza utána. Az idő előrehaladtával pedig végképp nem.

Előre is köszönöm a segítséget!

Üdvözlettel,

Adorján Attila”

Pista természetesen alaposan körbejárta a témát, annak minden veszélyével és pozitívumával egyaránt:

“Szia Attila!

Nézd, őszintén szólva én azt olvasom ki soraidból, hogy kétségek között vergődsz. Ismerem jól ezt a státuszt, hidd el, idén belevágtam a 74. autómba és úton van a 75. így átérzem a feszítő vágyad, ugyanakkor – mivel már tucatszor megjártam ezt a passiót – tudom azt is, mikor jutottam el addig a pontig, amíg rájöttem, hogy ami jó és szeretem, kiszolgál, azt meg kell tartani betonbiztos alapnak, amire számítani lehet és MELLÉ kell egy rotálós szerencsekereket bejátszani. Sajnos én későn kaptam fényt e téren, így adhattam túl 2-3 olyan autómon, melyeket ma már biztosan megtartanék, mert olyan jó állapotút belőle már nem találok.
Tedd a kezed a szívedre és kérdezd meg magadtól, miért adnál túl az E60-on? És valid érvet találj, mert az, hogy karcos és egy helyen csipázik még nem az. Ez olyan, mintha a csajodat kidobnád, mert felrepedt a sarka, ahelyett, hogy elvinnéd orvoshoz, hogy újra 100 szézalékos legyen, mint régen. Ha “tényleg” szereted azt az autót, akkor emiatt fel sem merülne benned ez a kérdés. Ez ahhoz kevés. Ha azt írtad volna, hogy spórolni akarsz, de haladni is, akkor oké (bár akkor is a 30d-t javasolnám), de mivel ez nem merült fel, ezért elengedtem ezt a gondolatot.
A te E60-ad még az M54-es motorral szerelt, gyártás eleji darab és lehet, hogy most kikiáltják rám a fatvát, de az biztos, hogy SOHA nem cserélném le egy N-szériás motorra, pláne nem a gyártás elejéről. A 30d az oké, jó darab, ahogyan a 350CDi is, azt azonban érdemes számításba venned, hogy úgy az F10-el, mint a W212-vel érezhetően nagyobb pofonba tudsz beleszaladni, mint azzal az autóval, amit évek óta karbantartasz és ismered minden nyűgjét. Mert hiába nézel utána minden típusbetegségüknek- és bajuknak, azok is használt autók és lehet, hogy másnap, lehet, hogy egy hónap múlva, de egyszer biztosan elkérik  az árukat. És hidd el, hogy olyankor, abban a pillanatban olyan kerekre tud nyílni a szemed, mint egy sorompólámpa. És a színe is piros lesz. Ezzel szemben ott van a benzines, sorhatos BMW-d, amire persze szintén költeni kell akár TMK-jelleggel is (csapágysor pl.), de legalább tudod és számolsz vele.
Persze, öreg verda, nyilván húz az új, de ha az autó-tulajdonos viszonyt egy alapvetően kielégítő kapcsolatnak fogjuk fel, akkor eladnád rozsdásan-karcosan szarér-hugyért csak azért, hogy beülhess egy időzített bombába? Mert mindegyik használtautó az és talán a legkisebb rizikót a 30d-vel választanál, ha a fogyasztás és a haladás a fontos. De az F10-el sok – addig még nem ismert – barátot is szerzel, hamar megtanulod az elektronikai hibák kódjait és eljön a pillanat, amikor azt mondod majd, hogy “inkább tankoltam volna ennyi pénzből még két hónapig a 25i-t”.

Szóval ha szereted, tartsd meg. Jó eséllyel olcsóbban megúszod ma a rendberakást, mint holnap egy nagyszervízt vagy hibaelhárítást az újabbakon. És akkor könnyebben is összejöhet valami játszósra mellé.
A szerelődnek, aki a 30d helyett a 20d-t javasolta chiptuninggal pedig csak annyit üzennénk, hogy lehet ütősebb a kannásbor, de nem véletlenül nincsen a középső polcon. A sorhat az sorhat.
Üdv
Pista”
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button