Szoftveres hiba miatt hívják vissza a Mercedes elektromos modelljeit
A Mercedes elektromos modelljei egy szoftveres hiba miatt nem figyelmeztetnek az akkumulátorok esetleges hibáira, ezért mintegy 4000 autót kell visszarendelnie a szervizekbe a gyártónak.
A modern autózás világában már lényegében nagyobb szerepet kapnak a szoftverek, mint a fizikai alkatrészek. Ennek is köszönhető, hogy gombamód szaporodnak az olyan szoftveres hibák is, melyek alaposan megkeserítik a gyártók és a felhasználók életét.
Most egy ilyen esettel kell szembesülnie a Mercedesnek is. Kiderült ugyanis, hogy az elektromos EQE, EQS modellekben és a hibrid S osztályokban nem működik az akkumulátor hibájára figyelmeztető rendszer, azaz az autó nem szól külön, ha valamilyen rendellenesség lép fel ezen a téren.
A gyártó elmondása szerint ez nem jelent közvetlen balesetveszélyt, viszont a figyelmeztetés hiányában esélye sincs időben lépnie a felhasználónak egy kezdetleges problémánál, ami viszont komoly következményekkel járhat. Nem csak annyival, hogy egyik reggel nem indul el a járgány, hanem az elektromos tűz eshetősége is fennállhat. Éppen ezért, hivatalosan is visszahívást írtak ki 3823 autóra, melynek döntő többségét az EQS különböző változatai teszik ki.
forrás: Carscoops