Autós Hírek

Teljes elektromos átállásra készül a Jaguar-Land Rover

Ahogyan a legtöbb nagy márka esetében, úgy a Jaguar-Land Rovernél is elkerülhetetlen lesz az elektromos átállás. Most meg is van a dátum, azaz 2030 után a csoport már csak villanyos modellekkel foglalkozik majd.

 

Sok márka beszélt már a teljes elektromos átállásra vonatkozó terveiről, a Jaguar-Land Rover azonban eddig még alapvetően hallgatott erről. Most megtört a jég, azaz itt vannak az első tervezett időpontok a témával kapcsolatban.

Először is fontos, hogy a villanyos átállás először a Jaguar esetében valósul meg, azaz a jelenlegi tervek szerint 2025-től már csak elektromos meghajtással lesznek majd elérhetők a márka modelljei. A Land Rover esetében is látható a törekvés, egészen pontosan nem kevesebb mint hat elektromos modell várható a gyártó palettájába az elkövetkező öt évben, az első már 2024-ben. Ez után hat évvel a terepes márka kínálatából is kiszorulnak a belsőégésű motorok, ezzel megvalósítva a teljes elektromos átállást.

Thierry Bollore, a JLR vezérigazgatója azt is elárulta, hogy a villanyosítást úgy tervezik megoldani, hogy ezzel a cégcsoport egyetlen gyáregységét se kelljen bezárni, azaz mindegyik üzemnek (melyből három is Nagy-Britannia területén található) meg lesz a feladata és a létjogosultsága a jövőben is.

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button