______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Sikeres próbán van túl a Klein Vision repülő autója

hirdetés

Bár sokak szerint a repülő autónak semmi értelme, a fejlesztők nem adják fel a dolgot. Most Szlovákiában emelkedett magasba a Klein Vision szerkezete, majd 35 percnyi repülés után leszállt és elgurult a reptérről.

 

A repülő autó víziója már csaknem 100 éve velünk él, ám igazán használható eszközt nem igazán sikerült eddig tető alá hozni. Most viszont a Klein Vision bemutatta az AirCar névre keresztelt koncepcióját, mely meglepően jól viselkedik levegőben és földön egyaránt.

Persze, egy ilyen hibrid mondhatni, hogy repülőnek és autónak sem teljes értékű, ám a fejlesztők most Szlovákia területén 35 percen keresztül repültek vele, majd leszállás után elgurultak a belvárosba is egy kis ünneplés erejéig. A fejlesztés időtartama alatt összesen 40 órát repült eddig a szerkezet.

hirdetés

Az AirCar a gyártó szerint levegőben akár 1000 kilométert is képes megtenni 2500 méteres magasságon, ám csak akkor tud felszállni, ha a két benne ülő ember összsúlya nem éri el a 200 kilogrammot. A meghajtásról egy BMW eredetű benzines erőforrás gondoskodik, az átalakuláshoz pedig összesen két percre van szüksége.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button