______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Ritka veteránok álomszép környezetben

hirdetés

Idén immár 16. alkalommal kerül megrendezésre a BALATON CLASSiC rendezvény, mely a hazai veterános élet egyik legfontosabb és legmeghatározóbb megmozdulása. Ínyencségekben és különlegességekben idén sem lesz hiány.

 

Balaton, szép tájak és olyan, menet közben is megfigyelhető autóritkaságok, amiket meglátva azonnal eláll az ember lélegzete. Ez bizony nem lehet más, mint a BALATON CLASSiC, mely lassan két évtizedes múltra tekint vissza.

A sztori ugyanis még 2002-ben kezdődött, amikor a rendezvény szervezője, Pétervári Zoltán még résztvevőként képviseltette magát egy oldtimer versenyen. Ezek után született meg a felismerés, hogy bizony hazai körökben is komoly érdeklődés van a klasszikus járgányokra és a köréjük épülő rendezvényekre. Ebből született meg a MiSTER Classic sorozat, majd pedig kialakult a Balaton mesés környezetében mára már megszokottá vált BALATON CLASSiC.

hirdetés

Autós rendezvények szép számban akadnak az országban, de olyan kevés van, ami töretlenül zakatol előre, a világgazdaság viszontagságaitól majdhogynem függetlenül. Ez a sorozat pontosan az egyik ilyen ritkaság, amit az támaszt leginkább alá, hogy a világgazdasági válság és a COVID-időszak alatt sem esett vissza az érdeklődés. Sőt! A rendezőknek az utóbbi években limitálnia kellett a résztvevők számát, miután a regisztráció megnyitása pillanatában már annyi jelentkezés esett be, amit egyszerűen lehetetlen lett volna kezelni.

Mindezek mellett a jelentkezők számának limitálása lehetővé teszi azt is, hogy a mezőny tényleg a top kategóriát képviselje, azaz több szempont alapján is lehet szűrni a résztvevő járműveket. Az elsődleges szempont, hogy minél öregebb és eredetibb legyen az autó, majd azonnal jön a műszaki állapot tényezője is. Persze, az se lenne szerencsés, ha mondjuk egyetlen gyártó termékei vonulnálak csak fel, így a rendezőknek lehetőségük van a “flotta” színezésére is. Idén például 33 különböző márka termékeit láthatják majd mozgás közben a helyszínre látogatók.

hirdetés

Érdekesség még, és jól mutatja a hazai veterános élet fellendülését, hogy az utóbbi években a külföldi résztvevők picit háttérbe szorultak, miután a határzárak és hasonló visszatartó tényezők miatt azonnal kitöltötték a helyüket a minőségi magyar alternatívák. Persze, azért ma is képviseltetik magukat más nemzetiségű veteránosok, főleg olyanok, akik már korábban is részt vettek a versenyen, esetleg meg is nyerték azt.

A BALATON CLASSiC egyben évről-évre bizonyítja, hogy nincs felső határ, ha a technika és az ember teljesítőképességéről van szó. Ott van például mindjárt Lukács Zsolt és Komor Marian 100 éves Salmson VAL 3 GP-je, mellyel a balatoni túra után egy hónappal Le Mans-i versenyen már meghívásos alapon versenyezhetnek, de nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy már két mozgáskorlátozott pilóta és a teljesen szabályosan átalakított autóik is tovább színezik a felhozatalt.

Ha még nem jött volna meg az ember kedve egy kis nyálcsorgatásra, csak úgy pár autót mi is kiemelnénk még az idei mezőnyből. Látható lesz például egy 1993-as Lamborghini Diablo is, de legalább ekkora figyelmet érdemel az 1991-es Ferrari Testarossa is. 1965-ös Alfa Romeo Giulia SS? Az is lesz, de ha az amerikai vonal indít meg leginkább, akkor olyan méretes guruló tepsiket is láthatsz, mint például az 1968-as Impala vagy a szintén ebből az évből származó Chevrolet Chevelle Malibu Convertible.

Versenyről, de nem gyorsasági futamról van szó. Ez nem csak azért van így, mert az öreg vasak már komoly tiszteletet érdemelnek, hanem azért is, mert a mezőny közúti közlekedésben vesz részt a rendezvény ideje alatt, azaz a KRESZ minden szabályát be kell tartaniuk a résztvevőknek. A rajt és a cél is  Balatonalmádiban van, de közben a versenyzők eljutnak Városlődre, Ajkára, Tapolcára, Tótvázsonyba, Balatonfüredre és Ajkára is. Ennek értelmében a Balaton-felvidéken számtalan helyen lehet megcsodálni a különlegességeket, de persze lesznek olyan szakaszok is, ami az átlag nézelődő elől el lesz zárva.

Na de, ha nem a sebesség, akkor mi számít? Az, hogy egy előre megadott időintervallum alatt teljesítsék a versenyzők az etapokat. Ehhez induláskor mindenki megkapja percre pontosan azt az időpontot, amikor meg kell érkeznie, de vannak olyan speciális szakaszok is, amikor már századmásodpercre kell teljesíteni. Ezekben a helyzetekben a túl gyors legalább annyira rossz, mint a túl lassú.

Érdekesség még, hogy az idő méréséhez a versenyzők csak mechanikus időmérő eszközöket használhatnak, illetve természetesen digitális segítség is igénybe vehető, de ekkor már büntető szorzóval kell számolniuk a végső elszámolásnál.

Az izgalom, a szép környezet és a világ veterán elitjébe tartozó autók tehát adottak most hétvégén is a Balatonnál. Már holnap, azaz június másodikán elkezdődik a rendezvény a gyakorlással és a ráhangolódással, de szombaton fél 9-kor már hivatalos rajtot láthatnak, akik ellátogatnak Balatonalmádiba a nagy parkolóba.

fotók: Facebook – BALATON CLASSiC archív

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button