______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Rendőrautó-másolatokkal mászkált, letartóztatták

hirdetés

Amerikában egy férfi egy rendőrautóhoz igencsak komolyan hasonlító Ford Explorerrel mászkált, amíg meg nem állították és le nem tartóztatták. Az ügy itt még nem ért véget, hiszen otthon találtak nála egy szintén rendőr-hasonmás Impalát is.

 

Szokták mondani, hogy Amerikában lényegében bármivel közlekedhetsz az utakon, aminek van kereke és kormányozható. Persze, azért ez nem teljesen így van. Azt például nagyon nem nézik jó szemmel a hatóságok, ha valaki rendőrnek adja ki magát, főleg hamis rendszámmal és szélvédő mögé rejtett villogóval.

Pedig most Illinois államban pontosan ez történt meg. A hivatásos rendőrök ugyanis felfigyeltek egy fekete Ford Explorerre, melyre számtalan, rendőrautókra jellemző kiegészítőt szereltek fel. Ez még csak-csak legális lenne, csak éppen az állami rendőrség matricája is ott figyelt a kocsi hátulján, ráadásul a rendszáma is rendőrségi jelzésnek nézett ki, csak éppen hamis volt. Tipikus fényhidat nem szerelt fel az emberünk, de rejtett villogók a rendőrség elmondása szerint azért akadtak itt-ott.

hirdetés

Természetesen hatósági jelzéssel való visszaélésért és hamisításért azonnal előállították a férfit, akinek mindezek mellett a lakhelyén egy házkutatást is tartottak. Mit ad az ég, a szóban forgó ingatlan előtt is parkolt egy fekete Impala, szintén rendőrautó-hasonmásként átalakítva.

Mind a két járművet lefoglalták, illetve a lakosság felé is egy közleményt adtak ki, hogy jelentkezzenek, akiket esetleg megállított vagy megbírságolt az önkéntes rendőr, mert akkor már csalás vádjával is szembe kell néznie a gyanúsítottnak.

hirdetés

forrás: Millstadt Police Department (Facebook)

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button