Autós Hírek

Pécsen a hibridek nem parkolhatnak majd ingyen, ez a tisztán elektromosok kiváltsága marad

Lényegében tavaly merült fel először az az ötlet, hogy Pécs önkormányzata alapvetően alakítja át a zöldrendszámos autók parkolásáról szóló szabályzatot. A döntés most meg is született, nemsokára már csak a tisztán elektromos autók parkolhatnak ingyen.

 

Ahogy egyre inkább tolódik az autóipar az elektromos autózás irányába, úgy lesznek egyre inkább elavultak az eddig érvénybe lévő “kedvcsináló” intézkedések. Ott van ugye például az ingyenes töltés lehetősége, ami mára már sok helyen nem is ingyenes, és az önkormányzatok szépen apránként kezdenek hozzányúlni az ingyenes parkolás hagyományához is.

Legalábbis ez figyelhető meg Pécsen, ahol egy új rendelet kimondja, hogy a veszélyhelyzet megszűnése után zöld rendszám ide vagy oda, a hibrid autók nem parkolhatnak többé ingyen a díjköteles övezetekben. A tisztán elektromos hajtással rendelkező járművek esetében továbbra is megmarad a fizetés nélküli parkolás, de ott is került egy kis csavar a dologba. Az ilyen autóval rendelkező tulajdonosoknak ugyanis regisztrálniuk kell a járművüket ahhoz, hogy továbbra is igénybe tudják venni a kedvezményt. Aki ezt nem teszi majd meg, és nem fizet a parkolásért, annak hozzá kell szoknia a “mikuláscsomagok” jelenlétéhez is.

A regisztrációs rendszer ez esetben azt a célt szolgálja, hogy ne lehessen a későbbiekben visszaélni a dologgal (az ellenőröknek nem feltétlenül kell tudniuk a helyszínen, hogy egy bizonyos modell hibrid vagy tisztán elektromos), de ez eléggé megnehezítheti a városba csak átutazóba érkező villanyos tulajdonosok helyzetét, főleg, ha mondjuk nem jut el hozzájuk időben az új intézkedés híre.

 

forrás: villanyautosok.hu

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt is nézd meg

Close
Back to top button