Autós Hírek

Páncélozott formában is bemutatkozik a BMW i7

A BMW még csak nemrég mutatta be az elektromos luxuslimuzinját, máris készül az erősen páncélozott változat belőle. Hogy fér össze az elektromos autó és a kiemelt védelem? Oliver Zipse szerint nemes egyszerűséggel kéz a kézben járnak!

 

A BMW alig pár hónapja rántotta le a leplet az elektromos i7-ről, mely nem egyszerűen a 7-es széria villanyos változata, hanem sok ponton attól merőben eltérő koncepció is. Ezt a járgányt ugyanis már az alapoktól kezdve elektromos autónak tervezték, így nem menet közben kellett kilogisztikázni a helyet az akkumulátoroknak és a motoroknak.

Az i7 viszont sok tekintetben mégis csak a 7-es hagyományokat viszi tovább. Nem csak a megjelenésében, hanem abban is, hogy bizony rá akarja hegeszteni a gyártó olyan vásárlókra is, akiknek kiemelt fontosságú a biztonság. Nem csak baleset bekövetkeztekor, hanem mondjuk egy gyilkossági kísérlet alkalmával is!

Ennek értelmében a bajorok most bejelentették, hogy nagyban készül az i7 páncélzattal megerősített változata, mely várhatóan jövőre mutatkozik majd be. Na de specifikációk szintjén mit is jelent ez? Erre egyelőre még nem kaptunk választ, az viszont sejthető, hogy az i7 xDrive60 kétmotoros hajtásláncát hasznosítják majd, mely jelenleg 543 lóerő leadására képes 744 Nm nyomaték mellett. A hagyományos i7 esetében ez a kiszerelés 483 kilométeres hatótávval büszkélkedhet.

Azért fontos kiemelni, hogy a hagyományos i7 esetében, mert a páncélozott kiszerelés értelemszerűen nehezebb lesz, így vagy kevesebbet lehet majd megtenni vele egy töltéssel, vagy pedig módosítanak az akkumulátoron a gyáriak a magasabb szintű hatékonyság érdekében.

Sok még tehát a kérdés, a válaszok pedig visszafogottak, arra viszont a bejelentés alkalmával Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója kitért, hogy az elektromos korszak nem jelenti majd a nagyobb védelemmel ellátott autók végét. “Ez lesz az első alkalom, hogy egy tisztán elektromos, nagy védelemmel ellátott autót mutatunk majd be. Nem ismerünk kompromisszumokat, ha az ügyfeleink biztonságáról van szó, így az elektromos változat is a legtöbbet nyújtja majd ezen a téren. Ez az autó lesz a bizonyítéka annak, hogy a fenntarthatóság és a biztonság kéz a kézben járnak egymással!”

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button