Autós Hírek

Ötvenéves a BMW X modellekért is felelős Designworks stúdió

Kevesen tudják, hogy a BMW egyik legfontosabb formatervező részlege önálló cégecskeként kezdte a pályafutását. Ennek immár ötven éve, most pedig már a bajor gyártó X-es és i modelljein dolgoznak a srácok gőzerővel.

 

Ha azt mondjuk, hogy Designworks, akkor kevés ember tudja, hogy miről van szó. És a BMW? Egyből felvillan az ember szeme. Pedig a két név ma már lényegében egybeforrt, azaz ami egykoron még egy kicsiny tervező stúdió volt, az most már a bajor gyártó legfontosabb modelljeiért felelős.

Immár ötven éve annak, hogy Chuck Pelly egy kis garázsban megalapította a Designworks stúdiót Malibu kellős közepén. 1972-ben még csak pár lelkes mérnök tartozott a csapatba, ám a srácok egyre nagyobb és komolyabb projektekben vehettek részt a tudásuknak és lelkesedésüknek köszönhetően. Hosszú és nehézkes út vezetett 1995-ig, amikor is a BMW is felfigyelt az akkor már komoly hírnévvel rendelkező csapat munkásságára.

Most már ott tart a cég, hogy 130 alkalmazottat foglalkoztatnak és évi 300 projektben vesznek részt, aminek a felét a BMW felkérései teszik ki. Komplett modellek formaterve mellett foglalkoznak belső kialakítással és digitális rendszerek kiépítésével is.

A BMW fennhatósága alatt a Designworks legfontosabb feladatai közé tartozott és jelenleg is tartozik az X-es paletta kiépítése, illetve a most egyre szélesebb palettával rendelkező elektromos i modellek is ennek a stúdiónak a kezei között születnek meg. Mindezek mellett nem utcai modellekkel és tanulmányokkal is hozzájárulnak folyamatosan a BMW fejlődéséhez.

Na de mi van akkor, ha éppen nem a bajor járgányokat rajzolgatják a szakik? Akkor gyakorlatilag mindennel foglalkoznak, amit tervezni kell. Legyen az bútor, bicikli, alagútrendszer, elektromos töltő vagy éppen egy repülőgép, a megrendelő biztos lehet abban, hogy precíz és versenyképes végeredményt kap kézhez.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt is nézd meg

Close
Back to top button