Autós Hírek

Nyáron most már tényleg halálos lesz az iram!

Befutott a Halálos Iramban kilencedik részének legújabb, egyben megjelenés előtt várhatóan az utolsó előzetese. A nyári rajt most már biztos, az viszont nyitva maradt, hogy tényleg lesz-e űrben játszódó része a sztorinak.

 

Megannyi csúsztatott időpont után hivatalosan is bejelentette a Universal, hogy most nyáron, egészen pontosan július 8-an ténylegesen megindul a Halálos Iramban széria kilencedik részének a vetítése. Ennek alkalmával a srácok ki is dobtak egy újabb, az eddigieknél hosszabb előzetest, amiben nem csak szaftos akciójeleneteket kapunk, hanem egy utalást is arra, hogy ebben a szériában tényleg minden megtörténhet.

A filmek kritikusai ugyanis már egy ideje azzal csipkelődnek, hogy ha így haladunk a realitás talajáról elrugaszkodásokkal, akkor igen hamar az űrben találhatjuk magunkat, na meg persze a Toretto családot is. És mit ad az ég? Vagyis inkább mit ad a rendező, Justin Lin? A kedvcsináló utolsó képsoraiban nem éppen azt látjuk, hogy Roman (Tyrese Gibson) és Tej (Chris ‘Ludacris’ Bridges) éppen egy furcsa járműben és szkafanderben készül elhagyni a föld légkörét?

Persze, ennyiből még nem igazán lehet megállapítani, hogy a filmben tényleg lesznek-e űrben játszódó jelenetek, ám Vin Diesel legutóbbi nyilatkozata, miszerint “Ha beülsz erre a filmre, akkor számítani kell a kiszámíthatatlanra is”, mindenképpen sejtet valami nagy dobást.

Lassan már az ember azon sem lepődik meg, ha kiderül, hogy a srácoknak a Millenium Falcont kell majd megállítaniuk egy messzi-messzi galaxisban, mert Csubakka illegális csillagközi versenyzésre adta a fejét. Bár belegondolva, akkor legalább ismét a versenyek világáról szólna egy Halálos Iramban film, szóval ki tudja…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button