A japán férfiak köztudottan három-négy slukkból szívják el a cigarettát. Tokohiro san a harmadikra gyújtott rá, miközben ujjaival babrált az irodai függönyök vezérlőgombján. A reggeli nap sugarai árkokat vertek a mozdulatlan füstbe, a szél is feltámadt. Hatalmas falevelek kezdtek vad táncba.
Eddig a közeli Aichi-Kōgen Quasi nemzeti parkban illegették magukat, most útra keltek, hogy újra a körforgás részei legyenek. Tokohiro san szeretett volna velük menni, a szép és formás levelekkel. Könnyű és légies mozgással elrepülni, elfelejteni azt, ami a következő megbeszélésen vár rá. Nem akarta ezt az egészet. Nem olyan nagy az európai piac, megvan a saját utunk, miért kell most gyorsan odadobni valamit? Ez az akkumulátor még nem AZ az akkumulátor. Hova sietünk?
Szerette az ósdi, Nixie csöves asztali óráját, de azon napon legszívesebben falhoz vágta volna. Előbújt az utolsó nulla, húskampó lett a hóemberből: 9:00. A mérnök elnyomta cigarettáját, összecsukta laptopját és elindult a tárgyalásra, ahol a Toyota új, teljesen elektromos modelljét kellett bemutatnia.
Kezdjük az elején
A bZ4X mozaikszó azt jelenti, hogy zéró kibocsátáson túli (bZ), RAV4 méretű (4), kompakt crossover (X). Ez a típus a Toyota első, alapjaiban is elektromos autónak szánt modellje. Formáját tekintve Lem és Asimov is elismerően csettintett volna, mint ahogy az utcán is rendre utánafordulnak az emberek. A krumpli most divat, ebből sikerült igazán lendületeset formálnia a Toyotának. Kétségtelenül modern, ügyesen játékos és kiemelkedő dizájn, de a trükk hamar kiderült.
Nem az első lökhárítón lévő érthetetlen légbeömlőkre gondolok, amik a dísztárcsát (ha lenne) hűtenék, hanem a vaskos padlóra, ami az akkumulátorokat rejti. Huszonöt centi akksi csinál alvázas terepjáróktól megszokott utasteret a hatalmas testű autóból. Széltére és hosszában megvan, de a magassága mint egy négyes Golfé. Nem mondom, hogy kevés, de ekkora bódétól nagyobbat vár az ember.
A padlóban 71,4 kWh-s a 96 cellából álló lítiumion akkumulátor van, ami 11 kW-os töltővel 6,5 óra alatt töltődik fel nulláról száz százalékra, egyenáramú (DC) töltőről viszont akár 150 kW-tal is lehet tölteni így 30 perc alatt éri el az ideális nyolcvan százalékot. A gyártó szerint tíz év múlva is hetven százalékos lesz majd az akku.
Üljünk be, nézzünk körül
A kormány jó fogású, kicsi és jól kijött a fölé helyezett “műszercsoport”. A kijelző felbontása és matt felülete miatt minden helyzetben remekül olvasható. A középső tablet hatalmas, a felbontásával nincs probléma, a magyarosításával már itt-ott akad. Kábelmentes CarPlay csak iPhonosoknak jár, Androidhoz dugdosni kell. USB erdő van, C típusúból is temérdek, aki tölteni akar, biztosan tud. A rendszer gyors, a körkamera hasznos, a magyar nyelvű hangvezérléssel nem jutottam dűlőre, végül lekurváztam és annyiban maradtunk.
Fűthető, szellőztethető első ülések járnak ehhez a felszereltséghez, csak a vezetőé állítható motorokkal. Jól tartanak, kényelmesek, de a fix fejtámla olyan fura szögben áll, hogy aki nem fetrengeni akar, hanem kicsit meredekebben ülni, akkor kénytelen a köldökét nézni.
Nálunk a családban mindenki copfos, kibontott hajjal érdemes utazni. A presztízs fokmérője sajnos még mindig a zongoralakk. A műszerfalon végigfutó, durva szövésű textil csodáját a fényes felületek ellenpontozzák.
Az elegáns lakk csak oda jutott, ahol az ember tapogatja: középkonzol, klímapanel, tablet érintőgombjai, ajtókon lévő kezelőfelületek. Minden tele van ujjlenyomattal, zsíros ujjlenyomattal. Az indokolatlanul széles középkonzol hordozza a fedeles telefontartót, ami egyébként nem rossz ötlet, mert az ember kevésbé hajlamos menet közben nyomkodni azt az átkozott időrablót. A fényes felületet csak a menetválasztó forgatógomb töri meg. További autószerű beavatkozó eszköz ment a levesbe, legalább egy kart lehetne cinkosan hátrakacsintva előre-hátra tolni, de nem: a kétujjas tekergetéssé langyosodott az irányváltás. Praktikus részlet, hogy a klímát nem a menüből kell kezelni, hanem fizikai gombok sorakoznak hozzá a kijelző alatt. Az első szélvédő fűtőszálas fűtése sosem volt a kedvencem. Nappal észrevehetetlen, de este csillagszórót csinál a lámpákból. Biztosan meg lehet szokni, nekem még nem sikerült. Hátulra nem jutott ablaktörlő, egyik párás reggelen kerestem. Van kamera, haladjunk.
Frunk nincs, az amúgy sem hatalmas csomagtérben utaznak velünk a töltőkábelek a gyári szatyrukban.
Na de…
…vezetni átkozottul jó. Összesen 160 kW dolgozik nekünk, ha kinyomjuk a szemét. Jól lehet adagolni az erőt, a lassulás is pompás, az egypedálos dodzsem mód is pazar. A szokásos Toyota gondolkodás és precízség ott van a hajtásláncban. Városban centi gázból elvezeted, úgy ugrik bármelyik sebességhatárra, hogy észre sem veszed. Szerencsére a fingópárna helyett értelmes extrákba repültek a mérnökórák. Bár szűk lehet a tábor, ami a terepjáró képességei miatt veszi majd a bZ4X-et, terepen egészen komoly kvalitásokkal rendelkezik. Félméteres vízen is átgázolhat anélkül, hogy bekrepáljon a villamos miskulancia a kocsi alatt, gombnyomásra ereszkedik laza talajon és – a kétmotoros megoldás miatt – ha egy, vagy több kereke kerül levegőbe, megy tovább. Szenzorok, vezérlések közös játéka, nem véletlenül rántották be a Subaru mérnökeit is tervezésbe.
Csalóka a sebességérzet, mert csend van bent, magasan ülünk és vajmi keveset érzünk a haladás viszontagságaiból. A futómű remekül passzol a két tonna feletti tömeghez, kilencvenes tempónál negyvennek érezzük a haladást. Jól mozog, jól kanyarodik, jó vele menni.
A csend az az átkozott csend
Kitűnően lehetne élvezni ezt a csendet ha nem jönnének állandóan riasztások, figyelmeztetések képernyőüzenetek. Ugyanazzal a kedves, de vészjósló hanggal mint ahogy a repülőgépeken szokott. Már vártam is a szigorú arcú sztyuárdeszt, hogy mutogassak az övemre: megvagyunk, némber! Alázatosan kijelzi amikor a belső sávból, sávváltással megérkezik elém egy autó, előtte meg folyamatosan szívja a vérem hogy nézek előre, üljek egyenesen, nem felismerhető az arcom és társai. Bizonyos sebesség felett előzékenyen megkérdezi, hogy felhúzza-e az ablakokat, kiszálláskor csak annyit mondott a kocsi, hogy a “A jármű kiszállástámogató rendszere deakt. Vigyázzon, amikor kiszáll”. Köszönöm, de akkora tükrök vannak a kocsin, hogy nem lehet nem belenézni kiszálláskor. Megpróbáltam ezeket a teljesen felesleges információkat kiiktatni, de elsőre nem találtam a menüben, a hangvezérlést már korábban lekurváztam, bZ4X-Laci: 1:0.
A parkradar óvatos, a piros jelzésnél még van egy arasz, de úgy tülköl a hangszóró, hogy először azt hittem nagy a baj. A menetközbeni vészjelzéseket valószínűleg a feleségemről mintázták, még sehol semmi, de már sziszeg és kapom a piros lapot. Tényleg kell ez a sok riasztás és üzenet?
Mire elég?
A gyári hatótáv-ígéretet felejtsük el. Ha teletöltjük, 370 kilométer körüli rádiuszt vázol fel a műszer, ez valós is lehet, bizonyos esetekben. Egyik vasárnap kimentünk a Dorogi tóra, ami összesen hetven kilométer távolságot és rengeteg ötvenes táblát jelent. Kényelmes tempóban impozáns 12,7 kWh/100km-es fogyasztást produkált a Toyota. Városban 12-16 közötti értéket tudtam tartani, az autópályán jött a feketeleves. Budapest – Kalocsa – Budapest kirándulásunk lefelé pályával indult, visszafelé már inkább az 51-es út viszontagságait választottuk, hogy töltés nélkül kiadja. Kiadta, de klímával kellett volna jönnünk, akkor már csücskösen.
A bekapcsolt szellőzőventilátor 35 kilométert vesz le a hatótávból. Nem a klíma, a ventilátor. Nem mertem kipróbálni, de japán szokás szerint biztosan combos tartalék van a nullás jelzés alatt. Természetesen nem kell töltés nélkül megjárni Kalocsát, biztosan vannak remek töltők és büfék útközben.
Akciósan húszmillió most a bZ4X 4WD, a színválaszték kéken és bordón kívül a lízingszürke öt árnyalata. Nem túl izgalmas.
Hosszú volt a tárgyalás, Tokohiro san enerváltan rogyott le székére, megtörölte homlokát és lázasan kutatott fiókjában az utolsó doboz cigarettája után. Már majdnem rágyújtott, de eszébe jutott, hogy enni is kellene valamit, nem lehet csupán cigarettán és kávén élni. Visszavette zakóját, elindult az ajtó felé, de egy pillanatra megállt, lenézett hatalmas íróasztalára. Tudta, hogy nagy út van még előtte és sok harc. Megérintette annak a könnyű, olcsó és nem túlzó méretű elektromos-autójának dédelgetett terveit, amit majd egyszer az eltorzult piaci igények elmúlásával bevihet a főnök elé. Hívta a liftet, figyelte a gyorsan változó számokat és tudta, hogy egyszer biztosan eljön az ideje.
szerző: Pere László
