OlvastárVasárnapi Csík

Mindenféle vizsgára készen, de volt vele még mit

Bejelentettem veterán- és műszaki vizsgára a Moto Morini Sbarazzinót

Hihetetlen számok: a kis Morinim már hatvanhat éves, huszonkét éve megvan és… öt éve kapta meg a veteránvizsgát. Szép adatok, az első kettő láttán elmorzsol egy-egy könnycseppet a szemgödörbe mártott mutatóujj, az utolsó viszont aggasztóbb.

Amióta ugyanis idén januárban átrendeződött a veteránvizsgáztatást végző szervek kiosztása, magának a vizsgának a lebonyolítása, az értékelés rendszere, azóta még a korábbiaknál is nagyobb lett a bukási arány az OT-minősítésen.

Ide kapcsolódik: mekkorákat kacagunk néha a témában jártas kollégákkal, amikor olyan hirdetéseket látunk a facebookon, hogy „Fiat Polski 1500 eladó, tizenöt éve áll, már igényelhető rá OT-rendszám”. Hahahahhhaaaaahhahahíííííhiííííí!!!!! LOOOOOOL!!!! IGÉNYELHETŐ!!!

Igen, ennek már van OT-rendszáma. Legalábbis volt, mert most újra meg kell küzdenie érte

Eleve Polski-Fiat, ugye, csak a forgalmit kéne megnézni, vagy az elején az emblémát. S ahogy az egyik kommentelő a hirdető posztja alatt találóan megjegyezte: igényelni orvosi diplomát is lehet, csak aztán le is kéne vizsgázni majd a tárgyakból…

Valahogy a fél ország romtúrói abban a hitben élnek, hogy egy jármű harminc éves kora után jár neki a veteránosítás, az OT-rendszám. Mondjuk, ebben az országban sokan hiszik azt, hogy egy csomó minden jár az embernek, úgy szimplán, alanyi jogon, aztán sokan csodálkoznak és dühöngnek is, amikor az élet szembesíti őket azzal, hogy ez a szoci időkből származó, felnőtt embereket dedós szinten tartó gondolkodásmód a XXI. század Magyarországán mégsem működik. De maradjunk egyelőre az általunk kijelölt téma szűk elemzésénél – a veteránvizsga, az OT-rendszám egészen biztosan nem jár semminek. Sőt, ennél rosszabb a helyzet – azt bizony elég nehéz megkapnia egy járműnek, még ha a köz felfogása szerint szép is.

Akadt rajta jó pár tétel, ami miatt levonást kapott és nem színjelessel vette a vizsgát. fekete oldaldekni, konzum hátsó lámpa, működésképtelen sebességmérő, kicsit repedezett ülésműbőr. El kell ismerni, maradt feladat későbbre

Amikor a Morinim 2017-ben levizsgázott, még pontrendszeres volt a veteránvizsga, ha jól emlékszem, 100-ból 75 pontot kellett tudnia az autónak-motornak-teherautónak-busznak, hogy átmenjen. Kis levonás járt a krómozott helyett fekete ablaktörlőért, a szériaidegen kormánykerékért, az eltűnt krómozott kipufogóvégért, nagy levonást kapott a kocsi, ha átalakították a kipufogórendszerét, ha alukerekek voltak rajta úgy, hogy sose létezett abban a formában, vagy ha átbőrözték az eredeti műbőrös kárpitját. Ezeket most az ujjamból és a meglehetősen lyukas memóriámból szoptam, szóval egyiket se kezeljétek tényként.

A Morininél is akadtak levonások azon az első vizsgán, bőven. Szét volt törve a keréknél a sebességmérő-hajtás – akkoriban az beszerezhetetlennek bizonyult, pedig évekig vadásztam rá. Kicsit repedezett volt a műbőr az ülésén, piros helyett fekete volt az oldaldeknije, a hátsó lámpája pedig egy Olaszországban (pótlásként) széles körben elterjedt, hatvanas évekbeli, lapos Catalux volt, nem a saját, kerek, fémházas verziója. És persze a sebességmérő akkor se működött volna, ha a meghajtása amúgy igen, mert atomokra esett a bele, de ezt még én se tudtam akkor.

De azért ahhoz képest, hogy ebből lett, egészen jó volt eddig is, nem?

Azért használtam öt évet, voltam vele Ausztriában, közben elvesztettem, majd összelapulva megtaláltam az oldaldeknijét (vettem helyette egy kopott másikat egy korábbi imolai börzén), levertem a festéket az első sárvédőjéről, elszakadt a féklámpa-kapcsolójához vezető kábel és elkoptattam a kuplungját, viszont átműbőröztem az ülőlapját – utóbbit már a jövőbeni, újabb veteránvizsgára gondolva. No meg, hogy ne csak visszafejlődés legyen a rendszerben, hanem oda- is.

A múltkori posztban már elmeséltem, hogyan fényezte le Rédai Józsi a két ronda elemet, hogy tettem rendbe a féklámpa-kapcsolót és a hátsó lámpát, s azt is, hogy kiderült: a pár évvel ezelőtt egy turkálós vödörből, két romos Sbarazzino mellől, Imolában vett meghajtásnak köze sincs ahhoz, ami a Sbarazzinóra ténylegesen való, holott az eladó biztosra mondta, hogy jó lesz. Én balga, hittem neki, amúgy meg az ott kitett a két motor közül egyiken se volt meg…

Az imolai börzén Melli Vanni bácsi boltjában

A tények kíméletlen nyomására augusztusban leállítottam a Morini újravizsgáztatási procedúráját. Ilyenkor az ember vesz egy nagy levegőt és küzd tovább. Szerencsére pár héttel később mentünk egy csapattal Imolába, a nagy börzére, arról írtam egy szubjektívet, s készítettem is egy videót is, az volt a vasárnapi Csíkzone témája két héttel ezelőtt. Eldöntöttem: ha beledöglök is, de ott a földből is kitúrok majd egy sebmérőhajtást, kerül, amibe kerül.

Végül a turkálós árusoknál sehol nem találtam, vagy talán a forgatás nyomása alatt nem néztem elég alaposan. Viszont megtaláltam Melli Vanni bácsi standját (nem Milli Vanilli, te…), aki 1972 óta gyűjtögeti az eredeti MV Agusta, Ducati, Morini, Guzzi alkatrészeket, s árulja is őket. Valahol az űrkutatás és a heroin közötti fekvésben.

Ez itt 180 ezerbe került, amit láttok, csak úgy mondom…

Mivel láttam, hogy a Fiat 1500-ashoz semmit se fogok kapni, a pénz égette a zsebemet, s örültem, hogy legalább az egyik kisbabámmal jót tudok tenni. Elkezdtem összeválogatni a Morinihez valókat. Igen, mindent, hogy most tényleg kihúzott derékkal vihessem OT-ra.

Vettem sebmérőhajtást, eredeti, gyári, régit, használatlant. Hozzá sebmérőspirált. És egy vadonatúj sebességmérőt is, ami sajnos már nem 120-ig, hanem 130-ig van skálázva, de ugyanaz. Beszereztem a kuplunglamellákat – nem kicsi a szett… Vettem inkább egy új féklámpa-kapcsolót, mert az, amit megragasztottam, néha beszorul. Végre találtam a berúgóra való taposógumit a gumicső helyett, ami eddig helyettesítette. És vettem egy komplett hátsó lámpát is, hogy most aztán tényleg minden kerek legyen. Az egészért 450 eurót, azaz 180 ezer forintot hagytam a bácsinál.

Szabó Gyuri barátom dolgozott vele a legtöbbet

Bevallom, elfogott a szédülés, amikor átadtam a rakás pénzt, de közben arra gondoltam, hogy bár sok ilyen korú Morini érkezett már Magyarországra az elmúlt harminc évben, de ha jól tudom, az enyém az egyetlen, ami rendesen, közúton, legálisan, rendszámmal használható. És azt hiszem, egyike a nagyon kevésnek, amely tényleg szépre fel lett hozva, még ha nem is csúcsrestaurált darab. Egy ilyen motornak az ember megadja, amit kér, már csak azért is, mert két barát, Karesz és Szabó Gyuri sokat dolgozott vele anno, sőt, most már Rédai Józsi munkája is benne van. És persze, mert jártunk már jó pár helyen együtt.

Akkor azt hittem, itthon majd simán felaggatom az alkatrészeket, mint villanymotort a Merkur fémépítős darura, aztán mehetünk vizsgára. Hát, nem így lett.

Karesznak ezt a halom izét adtam oda valamikor 2006-2007 táján, hogy fesse le, ha tudja. Tudta

A hátsó lámpáról például kiderült, hogy kinézetre ugyanaz, mint ami a Sbarazzinóra való, de egy fázisnyi modernizálással odébbi korból származik, mert nem ott, nem úgy vezeti ki a kábeleit, és nem azokon a pontokon rögzül, mint ahogy a tartó kiadja, ami a Morinié.

Bevetettem a bovdenes köszörűt, új lyukakat fúrtam, meglevő lyukakat martam át más méretre, útban levő érintkezőket törtem le, forrasztottam fel máshova, másfajtákat. Egy ilyen egyszerű dologgal azért el lehet ám bíbelődni három órát, mire minden jól áll, s mire a kábelátvezetésnél vízzáróvá is tudja tenni az ember a rendszert.

Itt még csak összepróbálva – régi tartó, új lámpa

Aztán nekiláttam a motor elejének, ami viszont a vártnál simábban ment. Szétszedtem, kicsit kipucoltam és friss zsírral teletömtem a sebességmérő-hajtás szerkezetét. Méretre hajlítottam a fordulat-átvivő kart, betettem a helyére. Majd a sebmérőspirált is megkentem jó alaposan, azt is betekertem. Végül már csak az órát kellett elhelyeznem és bekötnöm a lámpafejben. Tisztítással, zsírzással együtt másfél óra, ha volt az egész.

Át kellett alakítgatni az alaplemezt

Oké, ha már így alakult, leszereltem a makrancoskodó, általam korábban megragasztott féklámpa-kapcsolót, konzolostól. Itt jött az újabb probléma. Melli bácsi ugyanis nem adott lapos anyát az ő kapcsolójához, a régié pedig egy mérettel nagyobb, nem tudtam áttenni. Bár tonnaszám vannak csavarjaim, mert lassan negyven éve mindent elteszek, aminek ép a menete és a hatlapfeje, de ez itt valami kretén menet.

Bekerült a sebességmérő-hajtás is, végre

Végül egyetlen koronás anyát tudtam kitúrni háromnegyed óra alatt – és ezért sincs folyamatosan forgó kamera a garázsomban, mert nincs ember, aki utána megvágná – azt tettem fel. A kapcsoló rejtve van, a rögzítés biztonságos, ennél többet nem akartam kínlódni vele.

Először szétszedtem és megkentem a hajtást

Aztán a motor alatt fekve még fél órát tököltem azzal, hogy a kapcsolót megfelelő pozícióba hozzam, ahol még épp jól húzza a rugó, de a mellette kaszáló fékrúd már nem dörgölőzik hozzá. Sikerült, multiméterrel kimértem, elvileg jó lesz.

Az ellendarabot is zsíroztam

Így, a ronda részeken újrafényezve, végre normális ülés-műbőrrel, új sebességmérővel, új hátsó lámpával nagyon más lett a Morini, sokkal csinosabb, mint valaha nálam előtte volt. Be is jelentettem már vizsgára, de addig még kell vennem egy hatvoltos bilux izzót a hátsó lámpába, mert olyanom nem volt itthon. Fabrikálnom kell valami pántot az ülésre is, mert az olasz motorokon ilyen dolog ugyan nem volt, de a magyar vizsgán konokul követelik, hiába csak utólagos kendács formájában létezik, s hiába alkalmatlan az bármire is, mert az utas nem tud bele kapaszkodni rendesen, a motort meg nem az ülésnél fogva húzod fel a sztenderre (le is töröm a kezed).

Nem tököltem, vettem új féklámpa-kapcsolót

Tudom, itt a tél, hülyeség levizsgáztatni most, várhatnék az egésszel márciusig. Csak tudjátok, az a sok-sokéves tapasztalatom, hogy a motor, amin bármilyen javítást vagy ügyintézést a tavaszra hagyok, soha nem készül el a következő nyárig, és egy szezon kiesik. A dolgokat akkor kell meglépni, amikor lehet, s ötéves távlatban úgysem az számít majd, hogy pár hónappal előbb jár-e le a vizsga. Hiszen – ebbe belegondolni is rossz – akkor már hatvan éves leszek…

Most vizsgára kész, csak egy hátsó izzót kell még vennem

De látod – egy ennyire ép, egyszerű és kicsi tárggyal is mennyi meló van? Na, így gondolkozz el a veteránozáson. Persze, amikor megy, az eufória.

Címkék

Hasonló tartalmak

2 komment

  1. hát igen, ez az ötévenkénti” újraválasztás” elég stresszes lehet…

    idén beindítottam a “zaklasd véletlenszerűen külföldi típustársaidat!” mozgalmat, azaz ha utazunk próbálok kapcsolatba lépni azzal aki vevő erre…
    Lisszabonban nem jött össze a személyes kontakt, csak “majdnem” mentem el egy helyi kisebb (de felhozatalban nagyon oké) márkatalira.
    Máltán viszont meglátogattam egy srác és faterja kis garázsát , általában Alfából is akadtak szépek (most rak össze egy patent GT Juniort meg vettek 4C-t is amikor még volt a bótban) , 33-as kettő volt, egy az enyémmel azonos eredeti tulajos jobb kormányos megőrizve szépen és egy ottani veterán ex-holland Permanent4.
    Azzal kapcsolatban mesélte,h hogy náluk nincs fix 5 év – van viszont “azonnal vonuljon be veteránminősítő alakulatához” behívóparancs :-p

  2. amperszag bűzlik dániában
    méltatnálak most áriámban
    tobzódó veteránmániádban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt is nézd meg

Close
Back to top button