Autós Hírek

Elektronok összecsapása, avagy két 1000 lóerő feletti villanyos Ford gyorsult egymás ellen

A villanyautózás korszaka hangtalan, ám rendkívül lendületes járműveket hozhat magával, ami természetesen a versenysportok világára is kihatással lesz. Most a Ford demonstrálja, hogy mire kell számítani pár év múlva a gyorsulási versenyeken.

 

A villanyos hajtás egyik legnagyobb előnye lényegében nem az utcán, hanem a versenypályákon hasznosítható. Ez a gyakorlatilag határtalanul növelhető teljesítmény és a már első pillanattól rendelkezésre álló nyomaték. Az elektromos autóknak tehát (ha a hanghatásoktól eltekintünk) helye van olyan sportágakban is, mint például a drag versenyek világa. Ezért is eresztette egymásnak a Ford a két legerősebb villany koncepcióját egy próba erejéig.

Az egyik autó a nem kevesebb mint hét elektromos motorral szerelt Mustang MACH-E 1400, melyek közül három az első- négy pedig a hátsó tengelyt hajtja meg, természetesen a járgány nevéből kitalálható módon 1400 lóerős összteljesítménnyel. Ellenfele a szintén tisztán elektromos Mustang Cobra Jet, melynek négy motorja kizárólag a hátsó kerekeket hajtja meg, az összteljesítmény pedig 1500 lóerőre tehető.

Na de mi lett az összecsapás vége? Lényegében az, amit az elektromos hajtás nem tud megváltoztatni, azaz nagyobb tapadással, négy hajtott kerékkel még mindig könnyebb elindulni, ám aztán az összkerékhajtás előnye hamar elfogy az egyenes szakaszokon és a hátsókerekes lopakodó szörnyeteg könnyen az élre tör. Na de nézd meg a videót! Azt nem mondom, hogy rendesen tekerd fel hozzá a hangerőt, mert sokra nem mész vele!

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button