______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Nem kellett senkinek a repülő motor, becsődölt a mögötte álló cég

hirdetés

Az ALI Technologies nagy reményekkel mutatta be 2022-ben a repülő motorját a Detroiti Autószalon keretein belül. Még az engedélyeket is hamar megkapta az egyébként tényleg működő Xturismo Limited Edition, de végül elmaradt a nagy siker és mostanra be is csődölt a cég.

 

Van az úgy, hogy valakinek bátornak kell lenni és magára kell vállalnia az első kockázatos lépést valami megreformálásával kapcsolatban. Így vélekedett a japán ALI Technologies is, amikor a 2022-es Detroiti Autószalonon valami egészen egyedivel álltak elő. Nem mással, mint lényegében egy repülő motorral.

Az Xturismo Limited Edition ha úgy vesszük, akkor egy quad, egy drón és egy hójáró szerelemgyermeke, melyet ráadásul nem tanulmányként, hanem működő termékként mutattak be két éve. A meghajtásról egy Kawasaki által tervezett benzin-elektromos hibrid motor gondoskodott, amivel akár 40 percet is képes volt a levegőben maradni a szerkezet, a végsebessége pedig elérte a 100 kilométeres óránkénti tempót. Az első visszajelzések kimondottan kedvezőek voltak a cég elmondása szerint, így még lelkesebben vágtak bele az engedélyek megszerzésébe, hogy végre fel tudják venni rá az első megrendeléseket.

hirdetés

A papírok beszerzése aránylag könnyen ment a beszámolók szerint, azonban kiderült az is, hogy az Xturismo hiába csak pár méternyire képes elemelkedni a földtől, Japán kivételével mindenhol követelménynek állították fel a használatához az alap pilóta engedélyt. Hopp, ebben a pillanatban rengeteg vásárlójelölt ki is esett a képből.

Aztán ott van egy másik kellemetlen tény is, ami miatt lényegében azonnal kudarcra volt ítélve a próbálkozás. Ez pedig nem más, mint a 770 ezer dolláros, azaz több mint 260 millió forintos árcédula. Ennyiért már komplett helikoptereket lehet vásárolni, így érthető, hogy szépen lassan elkopott a komplett vásárlói réteg, a cég pedig mostanra teljesen csődbe ment.

hirdetés

Az Xturismo nem feltétlenül egy rossz elképzelés, de az biztos, hogy most még korai lenne létjogosultságról beszélni vele kapcsolatban. Nem csak az ára miatt, hanem azért is, mert jelenleg nincs igazából szükség ilyen fajta járműre… Talán majd egyszer… Luke Skywalker ajánlásával…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button