Autós Hírek

Feketén búcsúzik a jelenlegi Rolls-Royce Ghost generáció

Tíz év nem nevezhető éppen rövid modellciklusnak, így érthető, hogy szépen lassan elköszön a jelenlegi Rolls-Royce Ghost generáció. Nem marad viszont sokáig kistestvér nélkül a Phantom, ugyanis már tesztelik az utódot.

 

A Rolls-Royce még 2009-ben a Genfi Autószalonon mutatta be a Phantom kistestvérének szánt “jóárasított” modelljét, mely Ghost néven került be a köztudatba. Azért az “olcsó” ebben az esetben elég relatív, hiszen így is egy 70 millió forintos autóról beszélünk. A lényeg, hogy elrohant tíz év, így érthető, hogy nem húzható tovább a generációváltás, melyet most be is jelentettek a gyáriak.

Először még érkezik egy ünnepi széria a jelenlegi variációból Black Badge néven, melynek mindene fekete lesz, a Spirit of Ecstasy szobrocskát is beleértve. A gyártó elmondása szerint ez méltó búcsú lesz attól az autótól, mely “megszakítás nélküli üzleti és kritikai sikert tudott felmutatni az elmúlt évtizedben”.

Még ennél is fontosabb, hogy az új generáció már tesztelés alatt van, legalábbis erre engednek következtetni a Carscoops által leközölt kémfotók, melyek a Nordschleifén készültek.

Egyelőre technikai részleteket nem árultak el az újdonságról az illetékesek, ám egy korábbi interjúból már kiderült egy nagyon fontos részlet: a jövőben a Rolls nem a 7-es BMW alapjait fogja újra hasznosítani, hanem, bizony saját platformra építkezik, mely az igen beszédes “Architecture of Luxury” elnevezést kapta meg. Az új generációs leleplezése jövő nyáron, míg az értékesítés megkezdése 2021 folyamán várható.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button