Autós Hírek

Négy nagyobb GM gyár is leáll jövő héten a globális félvezetőhiány miatt

Egyre komolyabb méreteket ölt a globális félvezetőhiányból adódó alkatrész kiesés az autóiparban. Már az amerikai gyárak is sorra fekszenek meg, mert nincs chip, amit az autókba építhetnének.

 

A megnövekedett elektronikai kereslet, a járvány és a félvezetők fejlett gyártási technológiájával bíró kevés gyártó miatt egy eddig ismeretlen probléma fekteti éppen kétvállra az autóipart világszerte. Ez bizony a számítástechnikai chip hiány, ami nélkül elképzelhetetlen egy mai autó létezése, márkától és kategóriától függetlenül.

A gyártók tehát nem kapnak chipet elegendő számban, a felhalmozott készletek (amiből eleve kevés van, mivel a tavalyi keresletvisszaesés miatt nem rendeltek be eleget a cégek) pedig fogytán vannak. Ez az oka annak például, hogy Európában éppen leállt a Dacia gyártás, a Mazda autók tízezreit nem tudja időben elkészíteni, most pedig már Amerikában is elég erősen érezteti a hatását a dolog.

A General Motors például bejelentette, hogy jövő héten négy nagyobb gyáregységében is szünetelteti a termelést. A közlemény értelmében hétfőtől leáll a munka a Fairfax, a Kansas, az Ingersoll, az Ontario üzemekben, a koreai egységben pedig félgőzzel tudják folytatni az összeszerelést.

“A mérséklési erőfeszítéseink ellenére a félvezetőhiány hatással lesz a GM termelésére 2021-ben”-kezdte a mondandóját a szóvivő, majd hozzátette, hogy gőzerővel dolgoznak azon, hogy más beszállítókon keresztül hozzájussanak a megfelelő alkatrészekhez.

Ez érthető is, csak ezzel az a probléma, hogy az egész világ azon van éppen (nem csak az autóipar), hogy megtalálja ezeket a forrásokat, ami azt eredményezi, hogy a megoldást jelentő források is erősen túlterhelve működnek már. Főként, hogy jelen helyzetben a modern gyártási technológia az egész világon csak két cégnek (ezek látnak el mindenkit 10 nanométer alatti technológiával készült félvezető szilikon lapkákkal) van birtokában (TSMC és Samsung), így nem igazán létezik még az a bizonyos C, D vagy éppen E lehetőség, amit menekülő útvonalként választhatnának a chipekkel foglalkozó gyártók.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button