Autós Hírek

Már önállóan is képesek akkumulátort cserélni a Nio elektromos modelljei

A Nio még 2018-ban mutatta be az akkumulátor csereállomás első generációját, most pedig itt a következő változat, mely nem csak gyorsabban végzi el a feladatot, de lehetővé teszi azt is, hogy az autó magától vegye fel a cseréhez szükséges pozíciót.

 

A kínai Nio egy folyamatosan feltörekvő elektromos autógyártó, mely éppen pár hete ünnepelhette, hogy elkészült a 100 ezredik autója, egy ES8 SUV modell képében. A mindösszesen 6 éve alakult gyártó felemelkedésében természetesen nagy szerepe van az olyan megoldásoknak is, mint például jelen vannak a Formula E szériában és hogy teljesen máshogy közelítik meg az utcai modelleknél az akkumulátor töltés kérdését is.

A kínaiak ugyanis már 2018-ban megalkották az első akkumulátorokat cserélő állomásukat, mely lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok a töltési időt azzal spórolják meg, hogy a lemerült csomagot egy előre feltöltöttre cserélik néhány perc alatt. Persze, ehhez kellett, hogy az autók előre fel legyenek készítve erre, azaz az automatika képes legyen alulról eltávolítani a régi akksikat, majd csatlakoztatni egy teljesen újat.

A rendszer működik, most pedig a csereállomás legújabb generációját is bemutatták az ázsiaiak, mely nem csak gyorsabban végzi el a cserét, de az autóval folyamatosan kommunikálva lehetővé teszi, hogy az teljesen magától vegye fel a “beavatkozáshoz” szükséges pozíciót.

Az első ilyen állomás Pekingben lett kialakítva a Sinopec céggel összefogva, mely a gyári adatok szerint akár 312 akkumulátor cserét is képes elvégezni egy nap. Természetesen ezt úgy kell értelmezni, hogy a lemerült cellákat eltávolítás után azonnal elkezdi tölteni a rendszer, hogy az nemsokára újra felhasználható legyen.

Egyelőre tehát még igen korlátozott a dolog elérhetősége, de ez a későbbiekben a tervek szerint változni fog. A Sinopec elnöke, Yuzhuo Zhang ugyanis kijelentette, hogy a vállalat 5000 akkumulátortöltő és -csereállomást tervez létrehozni Kínában a NIO segítségével.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button