Autós Hírek

Így fog kinézni a Peugeot versenyautója, amivel visszatérnek Le Mans-ba

A Peugeot 2022-ben hivatalosan visszatér a Le Mans-i 24 órás versenyre. Az LMP1 kategóriát váltó LMH osztályban versenyeznek majd azzal a járgánnyal, melynek karosszériáját már most megmutatták a nagyközönségnek.

 

Nagy átalakulás előtt áll a WEC versenyszéria, melynek egyik legendás helyszíne a Le Mans-i 24 órás verseny. Többek között megváltozik a csúcskategóriát jelentő LMP1 kategória is, mely jövőre már LMH (Le Mans Hypercar) névvel és rugalmasabb szabályozásokkal (kevésbé kötött a formaterv például) működik tovább. Ebben látta meg a lehetőséget a kis szünet után 2022-ben a bajnokságra visszatérő Peugeot is, aki most mutatta meg először, hogy hol tartanak az újgenerációs versenyautójuk fejlesztésével.

A Peugeot és a Total által közösen reszelgetett járgány a megjelenését tekintve lényegében már teljesen kész van a gyáriak elmondása szerint. Természetesen egy tipikusan versenyautós kinézetről van szó, de azért bizonyos pontokon tetten érhető rajta a franciák jelenlegi márkaarculata. Ilyenek például a “karmolás” mintára kialakított LED-es fények, melyek legalább annyira egyedi megjelenést kölcsönöznek a Peugeot versenyautójának, mint az utcai modelleknek.

Mivel odébb van még a 2022-es debütálás ezért van idő még a technikát fejlesztgetni. Ezért a hajtás és a műszaki tartalom még nem készült el teljesen, de azt már elárulták az illetékesek, hogy hibrid hajtással indulnak majd harcba két év múlva. Egészen pontosan egy összkerékmeghajtású hibrid rendszerről van szó, amiben a villanymotor az első tengelyt hajtja maximum 270 lóerős teljesítménnyel a hátsó kerekeket pedig továbbra is egy belsőégésű motor mozgatja majd. A rendszer összteljesítménye 675 lóerő lesz. Na de ha még tart a fejlesztés, akkor miért ennyire biztosak a lóerő adatok már most? A verseny szabályzata miatt. Ennél erősebb ugyanis egyetlen autó sem lehet majd a kategóriában, villanyos összkerékmeghajtás esetén pedig szintén fixálva van az első tengelyre átvihető erő mértéke.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button