Autós Hírek

Modern megoldásokkal, de a régi eszmeiséggel tér vissza az AC Cobra

Modern technikai részletek, nagyobb karosszéria és egy bivalyerős benzines motor. Így tér vissza a legendás AC Cobra a köztudatba, a semmivel sem összetéveszthető klasszikus megjelenésével együtt. Villanyosításról szó sincs!

 

Az 1960-as években egy igazi ikon született, amikor az AC Cars és Carroll Shelby összefogásának köszönhetően megszületett az AC Cobra. Ma már egy eredeti példány dollármilliókat ér, de találkozhatunk bőven még a mai napig is készülő másolatokkal. A legenda azonban most folytatódik, ugyanis az eredeti Cobra szériát készítő AC Cars bejelentette, hogy már javában készül az újabb generáció, azaz modern alapokra ültetik a történelmi modellt.

Ez annyit tesz, hogy például a kor elvárásainak megfelelően nagyobb lesz az autó. Egészen pontosan 2,5 méteres tengelytávval rendelkezik majd, ami 25 centivel hosszabb, mint amit az első generáció tudott felmutatni, viszont a teljes karosszéria csak 10 centivel lett nyúlánkabb . Az arányaiban nagyobb tengelytávra a gyáriak elmondása szerint azért volt szükség, hogy tágasabb, és egyben élhetőbb legyen a belső helykínálat, de természetesen a kanyarstabilitás és a vezetési élmény is megmaradjon. Na meg persze így könnyebb megoldani az elektromos ablakemelők, a kormányszervó és a modern kényelmi eszközök elhelyezését is, nem beszélve a 21 colos könnyűfém kerékszettről.

A karosszéria maga természetesen karbonszálas műanyagból készül, amit egy extrudált alumínium térvázra húznak rá. Ezzel kimondottan könnyű (1500 kilogramm alatt), ám meglepően merev lesz a szerkezet, pontosan úgy, ahogy egy ilyen autónál elvárhatnánk.

Na de mi van a hajtással? Bár az AC Cars foglalkozik elektromos klasszikus Cobra átiratokkal is, az új generáció természetesen a múltjához hűen teljesen elektronmentes lesz. Olyannyira, hogy akárcsak anno, most is a Ford szállítja a motorokat hozzá, egészen pontosan a már ismert 5 literes Coyote V8-ast, mely 663 lóerő leadására képes 780 Nm mellett. Az erő hátsó tengelyre közvetítéséről egy hatsebességes manuális, vagy a Ford által is használt 10 sebességes automata váltó gondoskodhat.

Ezzel a Cobra GT a gyári információk szerint 3,4 másodperc alatt teljesíti a 100-as sprintet, a végsebessége pedig 278 kilométeres óránkénti tempóban van meghatározva.

A hivatalos premier áprilisban lesz esedékes, de az árazás már most is ismert. Aki egy modern legendát szeretne a garázsában tudni, annak nem kevesebb, mint 285 ezer angol fontot, azaz nagyjából 118 millió forintot kell majd a pénztárnál hagynia. Nem lesz tömegcikk belőle, de az eredeti AC Cobra is ilyen volt anno.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button