Autós Hírek

Menet közben leálló motor miatt kényszerülnek szervizbe a hibrid Wranglerek

Nagyméretű visszahívást jelentett be a Stellantis a Jeep Wrangler 4xe, azaz a hibrid változatokra. A hivatalos információk szerint egyre gyakoribb, hogy menet közben egyszerűen leáll a motor. Két balesetről és kétszáz reklamációról tud a gyártó.

 

Egy visszahívási akció sosem kellemes egyetlen gyártónak sem, ha pedig olyan problémáról van szó, ami már balesetet is okozott, akkor még inkább égető fontosságú a dolog. Márpedig a Stellantis most egy ilyen problémával áll szemben, ami a 2020 és 2022 között gyártott Jeep Wrangler 4xe modelleket érinti, mintegy 63 ezer darabot.

Egészen pontosan arról van szó, hogy a hibrid terepjárók motorja a diagnosztikai rendszer megzavarodása miatt egyszerűen leáll menet közben, ami mondani sem kell, roppant veszélyes szituációkat tud előidézni. A Stellantis globálisan két bekövetkezett balesetről tud (az egyiknél komoly sérült is van), a felhasználói reklamációk száma pedig majdnem eléri a 200-at is.

A gyártó már elkezdte a felhasználók kiértesítését, akiknek annyi a dolguk, hogy egy ingyenes szoftverfrissítés erejéig befáradnak a legközelebbi Jeep szervizbe. A frissítés a közlemény szerint úgy oldja meg a problémát, hogy átírja a hibrid rendszer és a sebességváltó szoftverét is, a hibajelenség ugyanis eddig ezen programok összeakadásából alakult ki.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button