Megmenteném! Mondj egy szakembert!

A minap beesett a postaládámba egy levél. Sok ilyet kapok, nem is tartom fejben mennyit, tucatjával jönnek minden héten, mert a téma általános. Szinte szabványos már a válasz, amit előveszek ilyenkor a fejemből.

Valahogy így szólt a levél (zanzásítva): Szia Zsolt, van a családban egy Wartburg 353 de Luxe, már a padlóváltós és tetőablakos, édesapám autója volt, egy cserbenhagyásos baleset után csak be lett állítva a garázsba, sose lett kijavítva. Bal első ajtó, lökhárító, felfüggesztés sérült, különben az autó kiváló állapotú. Rendbe hoznánk, esetleg tudsz rá szakembert? Béla

Pffffff.

És még pfffff. Meg hujjuj.

Béla. Nem tudok. De ha nincs valami egészen különös okod rá, ne kezdj bele. Sajnos ez a realitás – válaszolom ilyenkor.

Utálom ezt a szerepet, mert ilyenkor mindig újra meg újra el kell játszanom a tudálékos, földhöz ragadt könyvelő feltartott mutatóujja mögött lakozó, felnőtt, józan álom-lehűtőt, s ez borzasztóan hálátlan és kellemetlen dolog. Mert mindenki azt látja, hogy igen, ez a Csikós megveszi az öreg romot, szív vele, amikor elakad, elviszi valamelyik Robijához vagy Lacijához, vagy Csabijához, aztán egyszer csak a sok szívás végén ott az öröm, megy vele külföldre, de szép az élet. Csakhogy az én Lacijaim, Csabijaim és Robijaim is küzdenek a sorral, ami a kapujuk előtt áll – s ahogy a helyzet diktálja, drágulnak is szépen, évről-évre.

És tudod, én önmagammal nem szeretek kitolni, legalábbis nem szeretem anyagi sorvadásba taszítani a családomat. Amim van, az sose nyeli el úgy a pénzt, hogy ha szükség lenne rá, és el kellene adni, akkor ne lehessen kivenni belőle nagyjából azt, ami belement. Az időm, a szívásaim, az energiám nem számít, az a hobbi és az álmodozás része. Az az enyém, az legfeljebb az elvesztegetett idő miatt fáj az eklézsiának, de mindenki tudja a családban, hogy ha nem így, akkor máshogy úgyis elcseszném azt az adagot, mert egyszerűen ilyen a beállítottságom, kell egy zug, ahol töprenghetek, rágódhatok, fabrikálhatok, újabb könyv írásához meg nincs mindig elég nyugi az agyamban, sőt. De ami a família életét érinti, azon a vonalon szeretem, ha tiszta a lelkiismeretem, mert nem akarok önző lenni, a saját hobbim miatt feláldozni a családom örömét, megélhetését.

Jelen pillanatban a szakemberi időt ezüst árban mérik Magyarországon. Holnap már aranyban fogják. Amikor a mai autóbuzi többség szocializálódott – tíz-húsz évvel ezelőtt -, még volt arra lehetőség, hogy okosban megmentsük a tíz forint húsz fillér értékű 1200s Ladákat, Zaporozseceket, Skoda 100-asokat. Még nagy mennyiségben dolgoztak régi, Afit-ból, Hungaroszervizből, Spirálból kiesett, a fő állásukban éppen alulfizetett, esetleg már nyugdíjas szakik, akik örültek, ha tudtak egy kis pénzt keresni. De elmúltak azok az évek, nagyot változott a világ.

Nógrádban, Baranyában, Borsodban talán vannak kis garázsok, hátsó udvarok, eldugott sufnik, amelyekben szebb múltat látott szakik brűgölik még az acetilént, de az ő ismerésükhöz illik benne lenni a helyi folklórban. Magyarország rejtett szaki-haverokkal nem rendelkező, jelentősebb hányada sose lát ilyen műhelyeket, ilyen mestereket, s akárhány Borsodi is lesz a kezében, be nem jut egy ilyen portálon át az emelőig. Ha véletlenül igen, megvan rá az esély, hogy ő alkalmi szabású, budapesti árakkal találkozik, mi több, a garancia minimális reménye nélkül.

Kívülállónak lenni rossz. Ebben a műfajban pedig évek kellenek ahhoz, hogy bennfentessé válj, nem lehet beleugrani a dologba csak úgy, mint a Palán a hosszú medencébe.

Mára a régi jó szakik egy része elment márkaszervizbe dolgozni, átképezték őket, rendezettebb körülmények között laknak és az asszony nem engedi, hogy mindenféle vadidegenek alkatrészhullató, olajcsepegtető roncsokat hurcoljanak át a frissen nyírott gyepen a hátsó garázsba, csak hogy férjpajtásnak legyen egy kis fusija. Mára a jó szakik egy másik része nyugdíjassá vált, vagy még rosszabb. Mára a jó szakik előbbi csoportokon kívül megmaradt, maroknyi serege fix kuncsaftkörnek, magas falak mögött dolgozik, az ismeretlen bejelentkezni akarókra pedig puskával lő, ha arra jár valamelyik.

És amúgy is – akinek volt mersze, energiája, nyelvtudása, vállalkozó kedve, az az elmúlt tíz évben úgyis elment külföldre, ahol szintén nagy a szakemberhiány, viszont a legelőn nem rágós forint, hanem ropogós euró terem.

Nincs szakember. Ha van, megfizethetetlen. Aki nem megfizethetetlen, ahhoz te nem kerülsz közel. Ha közel kerülsz, neked már úgyis megfizethetetlen lesz. Nagyjából ezek a piaci szabályok.

Az emberi munkaerő, pláne ha szakértelemmel párosul, iszonyatosan drága lett.

Részben – de persze csak kis részben – ez az oka annak is, hogy ennyire megdrágultak a hobbiautók, a veteránok, ezért áll meg az árvesztése a menő sportkocsiknak a szokásos autók huszonöt éve helyett már tíz évnél. Mert ami egy kicsit is izgalmas és kezd régi lenni, mégis jó állapotú (tehát egy darabig nem lesz hozzá szükség komoly szervizháttérre), azt a piac beárazza. Hányszor hallom hozzáértő veterános haveroktól, hogy – „ide nézzetek, mennyiért tette ki ezt a szar kispolszkit az elborultja, mit gondolt vajon?” És akkor ott fityeg egy másfél milliós ár a hirdetés mellett.

Másfél millió? Lengyelországban népautó volt a 126p, de a sorozatos roncsprémiumok alatt ezek a kiskocsik teljesen kikoptak az utakról. Viszont nálunk sose volt olyan erős a beolvasztási láz, ezért itt maradtak kispókok a garázsokban. Egy molesztálatlan krómütközős kúpkerekesért Varsóból is eljön hozzánk a lengyel, s neki nem lesz sok a 4000 euró, mert az apjának olyanja volt, annak a tetejéről árulták a nejlonzoknit a gibraltári lengyel piacon, 1986-ban. És mert náluk nincs. Akkor a hazai eladónak miért lenne kötelező 2003-as áron, tehát százötvenezerért odaadnia a kispolákot neked?  Mert megszoktad, hogy annyiba kerül? De az évek múlnak, az oldtimer csak egyre drágul, cseréld le a naptáradat, azt ajánlom. Az eladónak pedig csak kicsit kell többet várnia, és a lengyel elviszi tőle tízszer annyiért…

Ez a helyzet a Nagypolákokkal, a Volgákkal, a Tatrákkal, a Daciákkal is, megfelelő lengyel, orosz, cseh és román irányokban, talán csak a DDR-járművek piaca telítődött a németeknél annyira, hogy végre beálltak az árak. Nagyjából.

Persze most a szép állapotú példányokról beszélek, mert a másik végletet is éppoly jól űzzük, azt, hogy világviszonylatban tizenkettő-egy-tucat autókat, alapos rohasztás után milliókért árulunk csodaként. Az a szomorú, hogy mivel nálunk iszonyúan alulinformáltak a vásárlók, nagyon nem járnak külföldre, hogy fogalmuk legyen arról, mi az érdekes és mi nem, nem olvasnak könyveket és nincsenek tisztában az állapotokkal (az ötszintes német skálát szeretjük idézni, csak mi mindent eggyel feljebb taksálunk aszerint, mint kellene), ezért nagyon sok madár befürdik minden évben, ami, ha innen nézzük, tudatlanság, ha onnan, balfaszság, ha az eladó oldaláról, akkor meg csalás. És ebben a szegmensben cserél a legtöbb pénz gazdát, ami azért szomorú.

A nyugati autó? Annak statisztikai ára van, mert tömegével van mögötte eladás. Nagy-Britanniában 700 ezer oldtimer cserél gazdát egy évben, a népszerűbb típusokból ezrével forog a készlet, ott pontosan tudni, mennyi a mennyi. De Németország, Franciaország, Olaszország, vagy akár Hollandia is így működik, egy népszerűbb veterán Opel, Mercedes, vagy akár tizenöt éves Porsche GT3-as értékéről öt százalékon belüli, pontos fogalmaink vannak. A ritkább típusok már problémásabbak, de 25 százalékon belül azoknál is belőhető az ár.

Érdemes nyitott szemmel járni a világban, tájékozódni és nem megragadni itt, ebben a gödörben, ráadásul 1980-ban, különben ufók leszünk. Még akkor is haladni kell a korral, ha alapvetően nosztalgikus (tehát a meglevő dolgokban kapaszkodó) agyi berendezkedettséggel áldott is meg bennünket a hálaélet és emiatt kezdtünk régi dolgokra vágyni. A világot először érteni érdemes, szórakozni akkor kell majd, ha elvégeztük a házi feladatot.

Akkor most térjünk vissza az ominózus Wartburgra – és bocs Béla (valódi név a szerkesztőségben), nem a te szent ügyedet akarom kipécézni, csak az érzelmi háttér miatt nekem ez fájt a legjobban az utóbbi hetek felhozatalából, mert a nekem író többség csak lelkendezve meglát/megvesz valami járművet és utána várja tőlem a rábólintást, hogy jól tette, de az nálam csak a sima meggondolatlanság kategóriájába esik. (Ami alól magam se vagyok mentes, teszem hozzá.)

De a te autód helyzetét, azt átérzem. És a te Warburg-eseted optikáján keresztül sokan el tudnak gondolkodni talán, merre induljanak. Segítsünk.

Elgörbültek a futómű lengőkarjai, a váz (jaj), nyilván a sárvédő is kapott, no meg az ajtó, rossz esetben az A oszlop is. És ami még kiderül majd róla bontás után. Azt mondod, a váz és a kaszni kiváló – én viszont azt látom, hogy pár évesen kvázi minden autó üregeiben, rejtett zugaiban (még az alvázas Wartburgéban is) ott a lappangó korrózió. Igen, egy nyolcéves Audiéban is, hát még egy négyéves Mazdáéban. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de a Wartburgban is eséllyel ott lesz, akármennyire óvott és garazsírozott kocsi volt is. És amikor a kaszni lejön a vázról, hogy utóbbi ki legyen egyengetve, akkor sajnos szinte biztosan elő kell venni majd a tábla lemezt és a védőgázas hegesztőgépet. Extrém ritka a mégoly gyönyörű felújítási alapok között is az olyan, hogy ne kelljen, talán a nyolcvanas, kilencvenes évek galvanizált (törésmentes) autói között találni affélét.

A hosszú állásban a fékek is biztos berohadtak, ha nem, akkor majd az első fékbetét-csere után (amikor visszatoljátok a dugattyúkat) megszorulnak majd, mert a dugattyúk széle kráteres lett, és az csak akkor derül ki. A szilentek is megkeményedtek. Nem csodálkoznék elektromos problémákon, motormelegedésen. A kipufogóban is leül a korrozív mindenféle, ami a kipufogógázból a dobokba lecsapódik, némi használat után tehát az is kilukad. Tudom, mert volt már nem egy és nem két, megkímélt, keveset futott, garazsírozott (ráadásul még össze se tört) oldtimer a környezetemben. Egyévnyi masszírozás és pénzköltés jött azoknál, mindig.

A szerelő nagyjából tudja mindezt, de konkrét kalkulációt nem tud adni neked, mert nem lát bele az üregekbe, az elektromosságba, a fékrendszerbe. Végtelen nagy határok között lehet csak egy ilyen esetben tól-ig ajánlatot adni – a lélektelen százezer forinttól (garantáltan förtelmes lesz és két percig tart majd), a négymillióig (túlzás, de azért van az a pesti órabér…) bármit. De leginkább azt mondja, ne vidd hozzá, mert sejti, hogy ha beengedi a kocsit, az nála foglalja majd a helyet fél-egy-két éven, talán többön át, ő majd csak kerülgeti, mert a harmadik beszerezhetetlen alkatrész fölötti megakadásnál, a negyedik rozsdafolt kijavításának megmagyarázásnál (irányodban) elmegy a kedve tőle.

Aztán a végén úgy viszed el kosárban, feljelentéssel, ügyvéddel, verőemberrel fenyegetőzve, vagy egyszerűen csak mérhetetlen keserűséggel a lelkedben – ki, hogy oldja meg az ilyen ügyeket. A szerelőd inkább visszamegy Renault Mégane kettős tömegűt cserélni, mert az belátható időn belül kész van és határozott árajánlat után dolgozik, kis kockázattal.

Vegyük az árakat, amikre én, néhány bennfentes körben mozgó azért rálátok. Itt persze rosszabb autókról lesz szó, mint a tiéd, de ha nekiállnak, a jobb autók se jönnek ki sokkal olcsóbban.

Karosszérialakatolás:
Budapesten: 1,5-3,0 millió,
Távolabb, vidéken: 1-2 millió,
Sufniban, csak havernak, kapugaranciával: 300-500 ezer forint.

Teljes fényezés:
Budapesten: 0,8-2,5 millió,
Vidéken: 0,5-2 millió,
Sufniban, csak havernak (fél éven belül kiüt rajta a rozsda, megreped): 150-400 ezer forint.

Egy teljes karosszéria-felújítás, fényezéssel tehát 0,5-tól (garantáltan ronda, múlékony lesz) hatmillió forintig terjed. És akkor még csak egy üres, de szép bódéd van mechanika, kárpit, elektromosság, díszek nélkül.

Mert nem mehetnek vissza a rozsdás fékalaplapok. A gyűrött bilincsek. A megkeményedett gumicsövek, az eltört patentek, a foszladozó vízelvezetők, a porladó szélű gumiszigetelések, a rozsdás fékcsövek, a kráteres ütközők és egyéb izék. Festés, alkatrészbeszerzés (Wartburg? Ahhoz szinte semmi sincs…), esetleg egy motorrevízió, váltóátnézés, no meg a húszéves gumik, akkor már a szőnyeg se maradhat úgy… Ebbe szinte garantáltan beleszalad mindenki.

Akkor pedig hozzá se vettük, hogy a ma kapható utángyártott alkatrészek sokszor igen gyatrák az eredetiekhez képest, tehát az autó már sose lesz olyan finom, olyan tartós, mint ha eredeti. De eredeti alkatrészekkel meg lógni fog, átereszti a vizet, szorul… Nincs igazán jó megoldás, csak a részletes, kemény, precíz meló, alapos utánanézés.

Tegyünk hozzá a karosszéria- és fényezési munkákhoz még egy jelentőségteljes 0,5-3 milliót.

Eljutottunk oda, hogy talán találsz valakiket, akik összetákolják az autódat egy misiből, de akkor se tartós, se jó nem lesz, de ha olyan körbe kerülsz, még egy Wartburg is simán elnyel öt-hatmillió forintot, egy komplikáltabb autó nyolcat-tízet is. Itt van az egyenletrendszer megoldása – olyan autó felújításába csak nagyon óvatosan szabad belekezdeni, ami három-négymillió forintnál kevesebbet ér, valahol tízmilliós végértékű járműnél tartasz ott, hogy jó eséllyel még nem buksz a pénzeden és fölötte, 15-20 táján már akár némi nyereséget is realizálhatsz.

Persze, mindezt sok tényező befolyásolja, mert például egy 500-as Fiathoz, Citroen Kacsához, angol, amerikai autóhoz olcsó az alkatrészek többsége, egy ismertebb Alfa Romeóhoz, Mercedeshez megfizethető, aztán egy csomó mindenhez (Porsche, Renault) iszonyú drága, esetleg nincs (egy csomó féle Opel, például). Meg persze egy nyolchengeres, négyvezértengelyes motort sem annyiba kerül felújítani, mint egy háromhengeres, szelepek nélküli kétüteműt, de most ennek a matematikájába ne menjünk bele, az alapszámok, amiket az imént említettem, nagyjából mégis igaznak szoktak bizonyulni.

Tudom, a te Wartburgodba biztosan nem kell ennyi cucc, nyilván elég egy kis lakatolás is, de egy teljes fényezés kell rá, mert az öreg és az új festék, ha fényezés után egy időre ugyan sikerrel egy árnyalatra polírozható is, két év múlva erősen elüt majd egymástól. Nagyon optimista leszek: ha bekerülsz jó szakikhoz (mert olyan, hogy egyetlen mester, aki lakatol,  fényez, szerel, javít, kárpitoz, itt egész rendszert kell kiépíteni megfelelő képesítésű szakemberekből), nem  derül ki semmi komoly, akkor a te autódat, nagyjából tisztességesen 1-1,5 millióból lehet kijavítani. Ha kiderül valami, akkor kettőből. Legyen kettőfél, az inflációt is számolva.

Innentől négy út áll előtted.

1. Ha a jármű érzelmi értéke óriási, vagy ha nem is akkora nagy, viszont a pénz nem számít, akkor érdemes valami normális céget keresni, de vigyázz – a komoly, garanciát adó műhelyek Porsche 356-osokat, Ferrari Dinókat, Mercedes Pagodákat, Alfa Giulietta Spidereket restaurálnak, tehát készülj rá, hogy a legtöbb helyen a kocka Waresszal nem vesznek komolyan és helyből kitessékelnek az ajtón.
2. Tanulj meg magad javítani. Tudom, erre felhördül most sok régi szaki, hogy no, azt nem lehet csak úgy, de tűrhető szinten azért igen. Angliában néphobbi, hogy emberek a porrá mállott, törött, besült motoros, mállott kárpitozású autójukat maguk javítják meg. Fiatalok is csinálják első autónál, idősebbek is űzik, amikor elmennek nyugdíjba, sok olyan sztori is van, hogy súlyos betegség után, kvázi rehabilitációként készítenek maguknak egy autót. Igen, diákok, könyvelők, pelenkaeladás-menedzserek és virágbolt-tulajdonosok egyformán. Ehhez persze kell egy általános igényesség a fejekben, hogy a becsvágy arra vigyen – jobbat készíts, mint a szakmabeli.

3. 

   Idő, türelem, kitartás, önkritika – ebből sok kell, de ott a fény az alagút végén, sokan művelik, élvezik.A tanulási folyamat önmagában örömet okoz, sok hibát elkövetsz majd, ezért inkább egy filléres roncson gyakorolj, de a YouTube nagy barát, eszközöket lehet kapni, az emberi akaraterő és tanulékonyság határtalan, a lelketlen sufnibűvésznél kellő szorgalommal sokkal-sokkal jobb és tartósabb végeredményt tudsz majd produkálni, az garantált.

   

   Két, referenciának tartott, rendkívül nagy tudású és elképesztő dolgokra képes barátom például teológusból lett óriási veterános szakember. Mert tetszett nekik a téma, nekiálltak, beletanultak. Én is ilyen emberektől merítem az erőt, amikor a szerény kézügyességemmel és tudásommal nekiveselkedek az autóimnak, motorjaimnak. Mert meg lehet.

   

4. Keress egy eleve ép és jó autót, mert az sokkal olcsóbb és jobb lesz a végén. Menj fel a netre. Üsd be, Wartburg, maradjunk a két ütemnél, tehát 353 legyen, ne 1.3.400 ezerért rögtön találtam egy balesetmentes, használhatót belőle. Egymillióért alig ötvenezret futott, molesztálatlan is felbukkan; annyiban a tiéd is biztosan benne lesz, csak majd két év és három idegösszeroppanás múlva. Kétmillió forintért olyan hever ott pixeleken, amiről enni lehet. Igen, a kipufogójából is. Zsíros kenyeret…
5. Leginkább pedig érdemes nagyon elmenni madártávlatba, nagyon magasra, oda, ahol a sasok keringenek. Vigyázz, ez súlyosan nehéz, az emberek 95 százaléka sose él a módszerrel, én már bánom, hogy harminc évesen nem kezdtem el ezt az önismereti gyakorlatot. Onnan a délceg magasból nézd magadat, a világban elfoglalt helyedet, azt, hogy milyennek képzeled a következő öt-tíz évet, hogy szerinted hova fejlődsz anyagilag, igényileg, nézetileg. Biztos, hogy egy Wartburg lesz az az ékkő a családban, amitől akkor is ájuldozol majd? Nincs rá válaszom, mert simán lehet, hogy igen, abszolút elképzelhető, hogy a veteránozás felé neked egy patront tartogat az élet, ezt a Wartburgot, s ezt is azért, mert nagyon kötődsz hozzá. Akkor nincs kérdés, ezt kell feltámasztani.

De ha úgy általában érdekel valami régi autó – és a veteránosok többsége mindig személyes nosztalgiából kezdi, aztán, jó sok év elteltével egyre messzebb veti a szákját, akkor képzeld el magad 2022-ben, mivel autózol majd egy jóízűt a környéken, vagy akár Biarritzban, ki tudja, milyen távlatokban gondolkozol. Akkor képzeld el ezt 2025-ben. 2030-ban (remélem, még lesz akkor élet ebben a műfajban).

Nem lehet, hogy egy XJ6-os Jaguarnak jobban örülnél? Egy E300-as, sorhatos kupé Mercedes C124-nek? Egy 1977-es Porsche 924-nek transaxle váltóval? Esetleg egy gurgulázó, nyolchengeres Buick LeSabre-nek 1973-ból? Vagy akár egy tűzről pattant Peugeot 205 GTi-nek (ami ráadásul négy-öt év múlva sokkal-sokkal többet fog érni, mint ma, erre mérget vehetsz)? Mert ezt mind, ma megkapod 2-2,5 millió forint között, s félek, a végső cech a Wartburgnál is ennyire jön majd ki.

Elképesztően sok pénzt láttam már elúszni, projekteket félrehányódni, fényes fellegvárakat tengelyig belerohadni a földbe abban a 35 évben, ami alatt a veteránozással foglalkoztam. Irtózatos volt a rombolás, az emberek óriási és irreális vágyai, a slendriánság, az, ahogy egyik-másik szaki beleszarik, hogy a kuncsaft több milliót érő, nehezen összeszedett évekig kint tárolja, gyorsabban elpusztítják ezeket az öreg járműveket, mint ha egyszerűen ledobod őket az erdő szélén.

Amit tudok, hogy nagy-nagy összeszedettség, kitartás és egy tiszta cél kellett annak a kisebbségnek a szeme elé, amelyik aztán eljutott a hobbiautós, veterános Nirvánába. És senki nem úszta meg, hogy maga vezesse a projektet. Máshogy elvétve működik.

Pedig eredetileg mindenkinek hasonló méretű, szagú, színű és állagú álom volt a fejében. Aztán máshogy hozta az élet, egy csomó álom füstbe, egy csomó menthető, jó és értékes autó vastelepre ment. Én nem döntök helyetted, mert nem vagyok pszichológus, teljesen egyéni dolog, hogy ki, mennyire tud kapaszkodni az álmaiba – egyesek nagyon könnyen odébbállnak, mások romba döntenek családokat, életeket, eltapsolnak óriási örökségeket, olyan szájzárat kapnak. Az öröm és az élhető élet egészen biztosan a kettő között van. Hogy hol az egyensúly, azt te döntöd el.

De tedd fel az összes kérdést és őszintén válaszolj magadnak, mielőtt bármerre indulsz. Bár én tettem volna így évtizedekkel ezelőtt – talán hamarabb és kevesebb szívással jutok el abba az oázisba, ahová végre (talán mondhatom már) elértem, nehezen. És ezt javaslom mindenkinek, aki manapság részt vesz a könnyes nosztalgia hajtotta, menhelyi-kutyusnéző mentalitás által vezérel „jajj, mentsük meg!”- és a „gyűjtsük be a kertbe, nehogy másé legyen!”- mozgalmakban.

Mi a végcél? Van-e rá idő? Energia? Pont ez kell? Honnan lesz a tervezetthez képest minimum háromszoros mennyiségű della és stex? – hogy az ókori rémeket idézzem.

Ha tisztán látod ezeket, onnantól aztán bármit lehet, sikerülni fog.