Olvastár

Megmenteném! Mondj egy szakembert!

Hobbi- és veteránautók – nem jön ki a matek?

A minap beesett a postaládámba egy levél. Sok ilyet kapok, nem is tartom fejben mennyit, tucatjával jönnek minden héten, mert a téma általános. Szinte szabványos már a válasz, amit előveszek ilyenkor a fejemből.

Valahogy így szólt a levél (zanzásítva): Szia Zsolt, van a családban egy Wartburg 353 de Luxe, már a padlóváltós és tetőablakos, édesapám autója volt, egy cserbenhagyásos baleset után csak be lett állítva a garázsba, sose lett kijavítva. Bal első ajtó, lökhárító, felfüggesztés sérült, különben az autó kiváló állapotú. Rendbe hoznánk, esetleg tudsz rá szakembert? Béla

Pffffff.

És még pfffff. Meg hujjuj.

Béla. Nem tudok. De ha nincs valami egészen különös okod rá, ne kezdj bele. Sajnos ez a realitás – válaszolom ilyenkor.

Utálom ezt a szerepet, mert ilyenkor mindig újra meg újra el kell játszanom a tudálékos, földhöz ragadt könyvelő feltartott mutatóujja mögött lakozó, felnőtt, józan álom-lehűtőt, s ez borzasztóan hálátlan és kellemetlen dolog. Mert mindenki azt látja, hogy igen, ez a Csikós megveszi az öreg romot, szív vele, amikor elakad, elviszi valamelyik Robijához vagy Lacijához, vagy Csabijához, aztán egyszer csak a sok szívás végén ott az öröm, megy vele külföldre, de szép az élet. Csakhogy az én Lacijaim, Csabijaim és Robijaim is küzdenek a sorral, ami a kapujuk előtt áll – s ahogy a helyzet diktálja, drágulnak is szépen, évről-évre.

És tudod, én önmagammal nem szeretek kitolni, legalábbis nem szeretem anyagi sorvadásba taszítani a családomat. Amim van, az sose nyeli el úgy a pénzt, hogy ha szükség lenne rá, és el kellene adni, akkor ne lehessen kivenni belőle nagyjából azt, ami belement. Az időm, a szívásaim, az energiám nem számít, az a hobbi és az álmodozás része. Az az enyém, az legfeljebb az elvesztegetett idő miatt fáj az eklézsiának, de mindenki tudja a családban, hogy ha nem így, akkor máshogy úgyis elcseszném azt az adagot, mert egyszerűen ilyen a beállítottságom, kell egy zug, ahol töprenghetek, rágódhatok, fabrikálhatok, újabb könyv írásához meg nincs mindig elég nyugi az agyamban, sőt. De ami a família életét érinti, azon a vonalon szeretem, ha tiszta a lelkiismeretem, mert nem akarok önző lenni, a saját hobbim miatt feláldozni a családom örömét, megélhetését.

Oké, szoktam szerelni. De meggondolom, hogy mit, és ha van biztos szerelőm, általában a finom munkákat odaviszem

Jelen pillanatban a szakemberi időt ezüst árban mérik Magyarországon. Holnap már aranyban fogják. Amikor a mai autóbuzi többség szocializálódott – tíz-húsz évvel ezelőtt -, még volt arra lehetőség, hogy okosban megmentsük a tíz forint húsz fillér értékű 1200s Ladákat, Zaporozseceket, Skoda 100-asokat. Még nagy mennyiségben dolgoztak régi, Afit-ból, Hungaroszervizből, Spirálból kiesett, a fő állásukban éppen alulfizetett, esetleg már nyugdíjas szakik, akik örültek, ha tudtak egy kis pénzt keresni. De elmúltak azok az évek, nagyot változott a világ.

Nógrádban, Baranyában, Borsodban talán vannak kis garázsok, hátsó udvarok, eldugott sufnik, amelyekben szebb múltat látott szakik brűgölik még az acetilént, de az ő ismerésükhöz illik benne lenni a helyi folklórban. Magyarország rejtett szaki-haverokkal nem rendelkező, jelentősebb hányada sose lát ilyen műhelyeket, ilyen mestereket, s akárhány Borsodi is lesz a kezében, be nem jut egy ilyen portálon át az emelőig. Ha véletlenül igen, megvan rá az esély, hogy ő alkalmi szabású, budapesti árakkal találkozik, mi több, a garancia minimális reménye nélkül.

Kívülállónak lenni rossz. Ebben a műfajban pedig évek kellenek ahhoz, hogy bennfentessé válj, nem lehet beleugrani a dologba csak úgy, mint a Palán a hosszú medencébe.

Mára a régi jó szakik egy része elment márkaszervizbe dolgozni, átképezték őket, rendezettebb körülmények között laknak és az asszony nem engedi, hogy mindenféle vadidegenek alkatrészhullató, olajcsepegtető roncsokat hurcoljanak át a frissen nyírott gyepen a hátsó garázsba, csak hogy férjpajtásnak legyen egy kis fusija. Mára a jó szakik egy másik része nyugdíjassá vált, vagy még rosszabb. Mára a jó szakik előbbi csoportokon kívül megmaradt, maroknyi serege fix kuncsaftkörnek, magas falak mögött dolgozik, az ismeretlen bejelentkezni akarókra pedig puskával lő, ha arra jár valamelyik.

És amúgy is – akinek volt mersze, energiája, nyelvtudása, vállalkozó kedve, az az elmúlt tíz évben úgyis elment külföldre, ahol szintén nagy a szakemberhiány, viszont a legelőn nem rágós forint, hanem ropogós euró terem.

Nincs szakember. Ha van, megfizethetetlen. Aki nem megfizethetetlen, ahhoz te nem kerülsz közel. Ha közel kerülsz, neked már úgyis megfizethetetlen lesz. Nagyjából ezek a piaci szabályok.

Az emberi munkaerő, pláne ha szakértelemmel párosul, iszonyatosan drága lett.

Részben – de persze csak kis részben – ez az oka annak is, hogy ennyire megdrágultak a hobbiautók, a veteránok, ezért áll meg az árvesztése a menő sportkocsiknak a szokásos autók huszonöt éve helyett már tíz évnél. Mert ami egy kicsit is izgalmas és kezd régi lenni, mégis jó állapotú (tehát egy darabig nem lesz hozzá szükség komoly szervizháttérre), azt a piac beárazza. Hányszor hallom hozzáértő veterános haveroktól, hogy – „ide nézzetek, mennyiért tette ki ezt a szar kispolszkit az elborultja, mit gondolt vajon?” És akkor ott fityeg egy másfél milliós ár a hirdetés mellett.

Másfél millió? Lengyelországban népautó volt a 126p, de a sorozatos roncsprémiumok alatt ezek a kiskocsik teljesen kikoptak az utakról. Viszont nálunk sose volt olyan erős a beolvasztási láz, ezért itt maradtak kispókok a garázsokban. Egy molesztálatlan krómütközős kúpkerekesért Varsóból is eljön hozzánk a lengyel, s neki nem lesz sok a 4000 euró, mert az apjának olyanja volt, annak a tetejéről árulták a nejlonzoknit a gibraltári lengyel piacon, 1986-ban. És mert náluk nincs. Akkor a hazai eladónak miért lenne kötelező 2003-as áron, tehát százötvenezerért odaadnia a kispolákot neked?  Mert megszoktad, hogy annyiba kerül? De az évek múlnak, az oldtimer csak egyre drágul, cseréld le a naptáradat, azt ajánlom. Az eladónak pedig csak kicsit kell többet várnia, és a lengyel elviszi tőle tízszer annyiért…

Ez a helyzet a Nagypolákokkal, a Volgákkal, a Tatrákkal, a Daciákkal is, megfelelő lengyel, orosz, cseh és román irányokban, talán csak a DDR-járművek piaca telítődött a németeknél annyira, hogy végre beálltak az árak. Nagyjából.

Persze most a szép állapotú példányokról beszélek, mert a másik végletet is éppoly jól űzzük, azt, hogy világviszonylatban tizenkettő-egy-tucat autókat, alapos rohasztás után milliókért árulunk csodaként. Az a szomorú, hogy mivel nálunk iszonyúan alulinformáltak a vásárlók, nagyon nem járnak külföldre, hogy fogalmuk legyen arról, mi az érdekes és mi nem, nem olvasnak könyveket és nincsenek tisztában az állapotokkal (az ötszintes német skálát szeretjük idézni, csak mi mindent eggyel feljebb taksálunk aszerint, mint kellene), ezért nagyon sok madár befürdik minden évben, ami, ha innen nézzük, tudatlanság, ha onnan, balfaszság, ha az eladó oldaláról, akkor meg csalás. És ebben a szegmensben cserél a legtöbb pénz gazdát, ami azért szomorú.

Az új korukban eleve menőnek számító autók árcsökkenése hamar megáll, ha nem használják őket széjjel. Tízévesen is tudnak drágák lenni, még egy ilyen Paris Hilton-Bentley is

A nyugati autó? Annak statisztikai ára van, mert tömegével van mögötte eladás. Nagy-Britanniában 700 ezer oldtimer cserél gazdát egy évben, a népszerűbb típusokból ezrével forog a készlet, ott pontosan tudni, mennyi a mennyi. De Németország, Franciaország, Olaszország, vagy akár Hollandia is így működik, egy népszerűbb veterán Opel, Mercedes, vagy akár tizenöt éves Porsche GT3-as értékéről öt százalékon belüli, pontos fogalmaink vannak. A ritkább típusok már problémásabbak, de 25 százalékon belül azoknál is belőhető az ár.

Érdemes nyitott szemmel járni a világban, tájékozódni és nem megragadni itt, ebben a gödörben, ráadásul 1980-ban, különben ufók leszünk. Még akkor is haladni kell a korral, ha alapvetően nosztalgikus (tehát a meglevő dolgokban kapaszkodó) agyi berendezkedettséggel áldott is meg bennünket a hálaélet és emiatt kezdtünk régi dolgokra vágyni. A világot először érteni érdemes, szórakozni akkor kell majd, ha elvégeztük a házi feladatot.

Akkor most térjünk vissza az ominózus Wartburgra – és bocs Béla (valódi név a szerkesztőségben), nem a te szent ügyedet akarom kipécézni, csak az érzelmi háttér miatt nekem ez fájt a legjobban az utóbbi hetek felhozatalából, mert a nekem író többség csak lelkendezve meglát/megvesz valami járművet és utána várja tőlem a rábólintást, hogy jól tette, de az nálam csak a sima meggondolatlanság kategóriájába esik. (Ami alól magam se vagyok mentes, teszem hozzá.)

De a te autód helyzetét, azt átérzem. És a te Warburg-eseted optikáján keresztül sokan el tudnak gondolkodni talán, merre induljanak. Segítsünk.

Elgörbültek a futómű lengőkarjai, a váz (jaj), nyilván a sárvédő is kapott, no meg az ajtó, rossz esetben az A oszlop is. És ami még kiderül majd róla bontás után. Azt mondod, a váz és a kaszni kiváló – én viszont azt látom, hogy pár évesen kvázi minden autó üregeiben, rejtett zugaiban (még az alvázas Wartburgéban is) ott a lappangó korrózió. Igen, egy nyolcéves Audiéban is, hát még egy négyéves Mazdáéban. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de a Wartburgban is eséllyel ott lesz, akármennyire óvott és garazsírozott kocsi volt is. És amikor a kaszni lejön a vázról, hogy utóbbi ki legyen egyengetve, akkor sajnos szinte biztosan elő kell venni majd a tábla lemezt és a védőgázas hegesztőgépet. Extrém ritka a mégoly gyönyörű felújítási alapok között is az olyan, hogy ne kelljen, talán a nyolcvanas, kilencvenes évek galvanizált (törésmentes) autói között találni affélét.

A hosszú állásban a fékek is biztos berohadtak, ha nem, akkor majd az első fékbetét-csere után (amikor visszatoljátok a dugattyúkat) megszorulnak majd, mert a dugattyúk széle kráteres lett, és az csak akkor derül ki. A szilentek is megkeményedtek. Nem csodálkoznék elektromos problémákon, motormelegedésen. A kipufogóban is leül a korrozív mindenféle, ami a kipufogógázból a dobokba lecsapódik, némi használat után tehát az is kilukad. Tudom, mert volt már nem egy és nem két, megkímélt, keveset futott, garazsírozott (ráadásul még össze se tört) oldtimer a környezetemben. Egyévnyi masszírozás és pénzköltés jött azoknál, mindig.

A szerelő nagyjából tudja mindezt, de konkrét kalkulációt nem tud adni neked, mert nem lát bele az üregekbe, az elektromosságba, a fékrendszerbe. Végtelen nagy határok között lehet csak egy ilyen esetben tól-ig ajánlatot adni – a lélektelen százezer forinttól (garantáltan förtelmes lesz és két percig tart majd), a négymillióig (túlzás, de azért van az a pesti órabér…) bármit. De leginkább azt mondja, ne vidd hozzá, mert sejti, hogy ha beengedi a kocsit, az nála foglalja majd a helyet fél-egy-két éven, talán többön át, ő majd csak kerülgeti, mert a harmadik beszerezhetetlen alkatrész fölötti megakadásnál, a negyedik rozsdafolt kijavításának megmagyarázásnál (irányodban) elmegy a kedve tőle.

Aztán a végén úgy viszed el kosárban, feljelentéssel, ügyvéddel, verőemberrel fenyegetőzve, vagy egyszerűen csak mérhetetlen keserűséggel a lelkedben – ki, hogy oldja meg az ilyen ügyeket. A szerelőd inkább visszamegy Renault Mégane kettős tömegűt cserélni, mert az belátható időn belül kész van és határozott árajánlat után dolgozik, kis kockázattal.

Vegyük az árakat, amikre én, néhány bennfentes körben mozgó azért rálátok. Itt persze rosszabb autókról lesz szó, mint a tiéd, de ha nekiállnak, a jobb autók se jönnek ki sokkal olcsóbban.

Karosszérialakatolás:
Budapesten: 1,5-3,0 millió,
Távolabb, vidéken: 1-2 millió,
Sufniban, csak havernak, kapugaranciával: 300-500 ezer forint.

Teljes fényezés:
Budapesten: 0,8-2,5 millió,
Vidéken: 0,5-2 millió,
Sufniban, csak havernak (fél éven belül kiüt rajta a rozsda, megreped): 150-400 ezer forint.

Egy teljes karosszéria-felújítás, fényezéssel tehát 0,5-tól (garantáltan ronda, múlékony lesz) hatmillió forintig terjed. És akkor még csak egy üres, de szép bódéd van mechanika, kárpit, elektromosság, díszek nélkül.

Mert nem mehetnek vissza a rozsdás fékalaplapok. A gyűrött bilincsek. A megkeményedett gumicsövek, az eltört patentek, a foszladozó vízelvezetők, a porladó szélű gumiszigetelések, a rozsdás fékcsövek, a kráteres ütközők és egyéb izék. Festés, alkatrészbeszerzés (Wartburg? Ahhoz szinte semmi sincs…), esetleg egy motorrevízió, váltóátnézés, no meg a húszéves gumik, akkor már a szőnyeg se maradhat úgy… Ebbe szinte garantáltan beleszalad mindenki.

Akkor pedig hozzá se vettük, hogy a ma kapható utángyártott alkatrészek sokszor igen gyatrák az eredetiekhez képest, tehát az autó már sose lesz olyan finom, olyan tartós, mint ha eredeti. De eredeti alkatrészekkel meg lógni fog, átereszti a vizet, szorul… Nincs igazán jó megoldás, csak a részletes, kemény, precíz meló, alapos utánanézés.

Tegyünk hozzá a karosszéria- és fényezési munkákhoz még egy jelentőségteljes 0,5-3 milliót.

Eljutottunk oda, hogy talán találsz valakiket, akik összetákolják az autódat egy misiből, de akkor se tartós, se jó nem lesz, de ha olyan körbe kerülsz, még egy Wartburg is simán elnyel öt-hatmillió forintot, egy komplikáltabb autó nyolcat-tízet is. Itt van az egyenletrendszer megoldása – olyan autó felújításába csak nagyon óvatosan szabad belekezdeni, ami három-négymillió forintnál kevesebbet ér, valahol tízmilliós végértékű járműnél tartasz ott, hogy jó eséllyel még nem buksz a pénzeden és fölötte, 15-20 táján már akár némi nyereséget is realizálhatsz.

Persze, mindezt sok tényező befolyásolja, mert például egy 500-as Fiathoz, Citroen Kacsához, angol, amerikai autóhoz olcsó az alkatrészek többsége, egy ismertebb Alfa Romeóhoz, Mercedeshez megfizethető, aztán egy csomó mindenhez (Porsche, Renault) iszonyú drága, esetleg nincs (egy csomó féle Opel, például). Meg persze egy nyolchengeres, négyvezértengelyes motort sem annyiba kerül felújítani, mint egy háromhengeres, szelepek nélküli kétüteműt, de most ennek a matematikájába ne menjünk bele, az alapszámok, amiket az imént említettem, nagyjából mégis igaznak szoktak bizonyulni.

Tudom, a te Wartburgodba biztosan nem kell ennyi cucc, nyilván elég egy kis lakatolás is, de egy teljes fényezés kell rá, mert az öreg és az új festék, ha fényezés után egy időre ugyan sikerrel egy árnyalatra polírozható is, két év múlva erősen elüt majd egymástól. Nagyon optimista leszek: ha bekerülsz jó szakikhoz (mert olyan, hogy egyetlen mester, aki lakatol,  fényez, szerel, javít, kárpitoz, itt egész rendszert kell kiépíteni megfelelő képesítésű szakemberekből), nem  derül ki semmi komoly, akkor a te autódat, nagyjából tisztességesen 1-1,5 millióból lehet kijavítani. Ha kiderül valami, akkor kettőből. Legyen kettőfél, az inflációt is számolva.

Innentől négy út áll előtted.

  1. Ha a jármű érzelmi értéke óriási, vagy ha nem is akkora nagy, viszont a pénz nem számít, akkor érdemes valami normális céget keresni, de vigyázz – a komoly, garanciát adó műhelyek Porsche 356-osokat, Ferrari Dinókat, Mercedes Pagodákat, Alfa Giulietta Spidereket restaurálnak, tehát készülj rá, hogy a legtöbb helyen a kocka Waresszal nem vesznek komolyan és helyből kitessékelnek az ajtón.
  2. Tanulj meg magad javítani. Tudom, erre felhördül most sok régi szaki, hogy no, azt nem lehet csak úgy, de tűrhető szinten azért igen. Angliában néphobbi, hogy emberek a porrá mállott, törött, besült motoros, mállott kárpitozású autójukat maguk javítják meg. Fiatalok is csinálják első autónál, idősebbek is űzik, amikor elmennek nyugdíjba, sok olyan sztori is van, hogy súlyos betegség után, kvázi rehabilitációként készítenek maguknak egy autót. Igen, diákok, könyvelők, pelenkaeladás-menedzserek és virágbolt-tulajdonosok egyformán. Ehhez persze kell egy általános igényesség a fejekben, hogy a becsvágy arra vigyen – jobbat készíts, mint a szakmabeli.
  3. Angol hülyék…. De megcsinálják

    Idő, türelem, kitartás, önkritika – ebből sok kell, de ott a fény az alagút végén, sokan művelik, élvezik.A tanulási folyamat önmagában örömet okoz, sok hibát elkövetsz majd, ezért inkább egy filléres roncson gyakorolj, de a YouTube nagy barát, eszközöket lehet kapni, az emberi akaraterő és tanulékonyság határtalan, a lelketlen sufnibűvésznél kellő szorgalommal sokkal-sokkal jobb és tartósabb végeredményt tudsz majd produkálni, az garantált.

    Két, referenciának tartott, rendkívül nagy tudású és elképesztő dolgokra képes barátom például teológusból lett óriási veterános szakember. Mert tetszett nekik a téma, nekiálltak, beletanultak. Én is ilyen emberektől merítem az erőt, amikor a szerény kézügyességemmel és tudásommal nekiveselkedek az autóimnak, motorjaimnak. Mert meg lehet.

  4. Keress egy eleve ép és jó autót, mert az sokkal olcsóbb és jobb lesz a végén. Menj fel a netre. Üsd be, Wartburg, maradjunk a két ütemnél, tehát 353 legyen, ne 1.3.400 ezerért rögtön találtam egy balesetmentes, használhatót belőle. Egymillióért alig ötvenezret futott, molesztálatlan is felbukkan; annyiban a tiéd is biztosan benne lesz, csak majd két év és három idegösszeroppanás múlva. Kétmillió forintért olyan hever ott pixeleken, amiről enni lehet. Igen, a kipufogójából is. Zsíros kenyeret…
  5. Leginkább pedig érdemes nagyon elmenni madártávlatba, nagyon magasra, oda, ahol a sasok keringenek. Vigyázz, ez súlyosan nehéz, az emberek 95 százaléka sose él a módszerrel, én már bánom, hogy harminc évesen nem kezdtem el ezt az önismereti gyakorlatot. Onnan a délceg magasból nézd magadat, a világban elfoglalt helyedet, azt, hogy milyennek képzeled a következő öt-tíz évet, hogy szerinted hova fejlődsz anyagilag, igényileg, nézetileg. Biztos, hogy egy Wartburg lesz az az ékkő a családban, amitől akkor is ájuldozol majd? Nincs rá válaszom, mert simán lehet, hogy igen, abszolút elképzelhető, hogy a veteránozás felé neked egy patront tartogat az élet, ezt a Wartburgot, s ezt is azért, mert nagyon kötődsz hozzá. Akkor nincs kérdés, ezt kell feltámasztani.

De ha úgy általában érdekel valami régi autó – és a veteránosok többsége mindig személyes nosztalgiából kezdi, aztán, jó sok év elteltével egyre messzebb veti a szákját, akkor képzeld el magad 2022-ben, mivel autózol majd egy jóízűt a környéken, vagy akár Biarritzban, ki tudja, milyen távlatokban gondolkozol. Akkor képzeld el ezt 2025-ben. 2030-ban (remélem, még lesz akkor élet ebben a műfajban).

Nem lehet, hogy egy XJ6-os Jaguarnak jobban örülnél? Egy E300-as, sorhatos kupé Mercedes C124-nek? Egy 1977-es Porsche 924-nek transaxle váltóval? Esetleg egy gurgulázó, nyolchengeres Buick LeSabre-nek 1973-ból? Vagy akár egy tűzről pattant Peugeot 205 GTi-nek (ami ráadásul négy-öt év múlva sokkal-sokkal többet fog érni, mint ma, erre mérget vehetsz)? Mert ezt mind, ma megkapod 2-2,5 millió forint között, s félek, a végső cech a Wartburgnál is ennyire jön majd ki.

 

Elképesztően sok pénzt láttam már elúszni, projekteket félrehányódni, fényes fellegvárakat tengelyig belerohadni a földbe abban a 35 évben, ami alatt a veteránozással foglalkoztam. Irtózatos volt a rombolás, az emberek óriási és irreális vágyai, a slendriánság, az, ahogy egyik-másik szaki beleszarik, hogy a kuncsaft több milliót érő, nehezen összeszedett évekig kint tárolja, gyorsabban elpusztítják ezeket az öreg járműveket, mint ha egyszerűen ledobod őket az erdő szélén.

Amit tudok, hogy nagy-nagy összeszedettség, kitartás és egy tiszta cél kellett annak a kisebbségnek a szeme elé, amelyik aztán eljutott a hobbiautós, veterános Nirvánába. És senki nem úszta meg, hogy maga vezesse a projektet. Máshogy elvétve működik.

Mercedes-Benz Coupé (C 124, 1987 bis 1996). Foto aus dem Jahr 1987. ;
Mercedes-Benz Coupé (C 124, 1987 to 1996). Image from 1987.;

Pedig eredetileg mindenkinek hasonló méretű, szagú, színű és állagú álom volt a fejében. Aztán máshogy hozta az élet, egy csomó álom füstbe, egy csomó menthető, jó és értékes autó vastelepre ment. Én nem döntök helyetted, mert nem vagyok pszichológus, teljesen egyéni dolog, hogy ki, mennyire tud kapaszkodni az álmaiba – egyesek nagyon könnyen odébbállnak, mások romba döntenek családokat, életeket, eltapsolnak óriási örökségeket, olyan szájzárat kapnak. Az öröm és az élhető élet egészen biztosan a kettő között van. Hogy hol az egyensúly, azt te döntöd el.

De tedd fel az összes kérdést és őszintén válaszolj magadnak, mielőtt bármerre indulsz. Bár én tettem volna így évtizedekkel ezelőtt – talán hamarabb és kevesebb szívással jutok el abba az oázisba, ahová végre (talán mondhatom már) elértem, nehezen. És ezt javaslom mindenkinek, aki manapság részt vesz a könnyes nosztalgia hajtotta, menhelyi-kutyusnéző mentalitás által vezérel „jajj, mentsük meg!”- és a „gyűjtsük be a kertbe, nehogy másé legyen!”- mozgalmakban.

Mi a végcél? Van-e rá idő? Energia? Pont ez kell? Honnan lesz a tervezetthez képest minimum háromszoros mennyiségű della és stex? – hogy az ókori rémeket idézzem.

Ha tisztán látod ezeket, onnantól aztán bármit lehet, sikerülni fog.

Related

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

14 komment

  1. Szia Zsolt,

    Éppen pont véletlenül. Wartburgos vagyok. A csoportban hetente jelenik meg nem egy könnyes szemű álmodozó hasonló kéréssel, mindig csodálkozom, hogy az ilyen emberek befőttben élnek. Ha próbálod őket a realitás talaja felé terelni, akkor meg könnyen megsértődnek.

    Az íráshoz:

    1. Azért egy balesetes kasznizáshoz nem biztos hogy le kell venni a bódét az alvázról, sőt mivel fotót nem láttunk róla, lehet hogy csak
    csavarkötéssel rögzített elem sérült. A többi megállapítás az áll, hogy állásában berohadnak a fékek, megáll a vízpumpa stb. A Wartburg alváz – ha amúgy megkímélt autóról van szó (nem téli latyakban, sáros kertbe járásra használt, vagy már előtte is balesetezett kocsiról van szó) – nem nagyon rohad el.

    2. A Trabant/Wartburg pont a jó példa, hogy a kereslet növekedésre beindult a minőségi utángyártott alkatrészek piaca. Magyar kereskedők is gyártatnak Kínában gyárival megegyező minőségű (és ez most komoly), alkatrészeket, pont azért mert a német piacon erre igény van. A nehezebb dolog az, hogy pl. rábeszélni az embereket, hogy a minőségi 15 000 Ft-os német főfékhengert vegyék meg, és ne a gagyi 5000 Ft-os kisiparit mert utóbbi garantáltan rossz lesz.

    El kell fogadni, hogy ha szoci autóhoz minőségi cuccot akarsz venni, akkor az ugyanannyiba kerül mint a nyugatihoz.

    A szaki hiányt szerintem minden szakmában általános (nem csak az autóipari). Itt én egy lassú visszaszivárgási folyamatot látok, mivel itthon is meg kapja azt a pénzt a munkájáért mint kint (a németenek tök mindegy hol készült a kocsija, úgy se áll ott a műhelyben a hegesztőgép mellett), viszont az élet itthon még mindig sokkal sokkal olcsóbb.

  2. römmpörömmmpörörörömmm.. bádoghangon visszhangzó bádogkasztni
    decens büdös kékesszürke füstpamacsok pöfögnek a szívószálkipufogóból
    raksz egy egyest a kormányváltón szépen beklattyan némi bűvészkedéssel
    hööööhööööööhöööööö megindulsz a géppel random kalimpál a háromhenger
    kettest raksz neki elcsuklik a motorhang majd hörögve szív a ddr karburátor
    höööhööööhööööööhööööö és bedől a kanyarba mint fenyőmiki limbóhintója
    de úgy hogy azt hiszed felszántja az asztfaltot a fényes keletnémet ajtókilincs
    jobbrabalra bűvészkedsz a fekete bakelit pereckormánnyal kezed a kormányváltón
    hööööhöööööhööööööö szinte színuszosan modulált harmonikusok és felharmonikusok
    jéééé suhan a táj bámulsz ki a bazinagy üvegfelületen menetszél surrog a szögletes idomokon
    visítanak a virslikerekek szép sorban szaladnak az útmenti fák hátrakurblizod a bádog tetőablakot
    tavaszi virág és távoli trágyaillat keveredik a kipufogó kétütemű olajos füstjével.. hamisítatlan retrófíling
    visszajönnek bohó ifjúkorod kalandos emlékei amikor egy ótvar piros kockawartburgban felforrt a fékfolyadék
    és százzal vette a sofőr a szűk kanyarokat mert a szabadonfutó miatt még motorfék sem igen volt
    a három utas egyikeként kapaszkodtál mint egy beparázott denevér és számoltad a szerpentin íveit mint
    jazzdobos a takkot reménykedve hogy nem kottáz el semmit a kormányt tekergető osztálytársad..
    mondtam hogy kurvára rühellem a wartburgot nála jobban már csak a barkast a hátranyúlkálós botváltójával
    🙃🤢🤮

  3. dr.oid:
    Dr. oid uram, már annyira féltem, hogy nem találsz ide időben, és könyvtárakban kell kikeresnem a fájlt, amiben a műveidet archiválom… Hál’istennek nem így történt, a Word kilencedik, egyben utolsó “legutóbb használt dokumentumok” bejegyzésénél még ott voltál, rövid elérésben… Ebben mondjuk, segít az is, hogy inkább a lakktokot használom írásra, téged meg az itthoni gépen őrizlek (lakat alatt). 🙂

  4. Karosszérialakatolás:
    Budapesten: 1,5-3,0 millió,
    Vidéken: 200-400 ezer forint,
    Sufniban, csak havernak, kapugaranciával: 200 ezer forint alatt.

    Teljes fényezés:
    Budapesten: 0,8-2,5 millió,
    Vidéken: 0,2-1 millió,
    Sufniban, csak havernak (fél éven belül kiüt rajta a rozsda, megreped): 200 ezer forint alatt.

    Az elmúlt 2 év alapján, nem hinném, hogy 2 év alatt öt-hatszoros áremelkedés volt vidéken. Aki meg pesten akar bármit is megcsináltatni, az fizessen csak, a pesti fizetés egyébként is sokszorosa a vidékinek. 🙂

  5. Lehet csak nekem nem tűnt fel, de kimaradt egy nagyon fontos dolog.

    Az utóbbi 10 évben nem csak a simsonok meg a ladák és trabantok ára indult meg felfele, de az ország lakosainak egy jelentős hányadának a lakhelyén bizony a garázs árak is az egekben járnak.

    Ki lehet ám kalapálni szívós munkával sok mindent otthon, és meg is lehet venni 1-2 milláért szép nosztalgiajárműveket gurulgatni hétvégére, és a matek az tényleg milliós lesz a végére, de ez még semmi olyankor mikor 4 millió az átlag megyeszékhelyen egy normális száraz garázs.

    Mégpedig garázs nélkül, vagy porrá lesz a kis kincs, vagy elmegy az ember kedve az egésztől, mert valami faluban fogja tárolni 30km távolságban, és majd külön logisztikát plusz 1 kísérőt igényel ha le kell menni és neadjisten onnan elvinni a verdát pl szerelőhöz.

    És még mi lesz itt ha még több konnektoros autó lesz forgalomban?

  6. Tényleg statisztikát kéne -majd- csinálni, hogy a frászbuk vonatkozó csopijaiban a tobzódó “mentesekből” ertsd: fotó az automentős szállitástól, vagy a mosóban mi és milyen színvonalon valósul meg…

  7. Minő véletlen dr.oid és Csík egymásra talált… a Wartburg utálatban.
    Mercedes, amcsi vényóc, pözsó(!?) annyi szaladgál. Nade Wartburg? Még ha büdös is (kinek a pap…), borulós is. Hobbi autó nem a lóerőről szól, pont nem. Nem így van Fiat öccáz, Pukk tulajok?
    Megbízhatóság? A Wartburg minket soha nem hagyott az út szélén. ’75-től kb. az ezredfordulóig. Persze ha merciből kellett volna átülni a honecker átkába… De csak azért útálni egy márkát, mert a “mienk” soha nem volt jó, vagy mert nem felelt meg taxinak(?).
    Néhány hagy maradjon meg mutatóba. Lehessen minek örülni vagy köpködni.
    Ne feledjük nyugaton is elhangzott: 3=6! 😉

  8. Nem is lebeszélni akarom a srácot. Csak érdemes elgondolkodni, hogy a nettó nosztalgia miatt akarja-e a témát, vagy az öreg gépek szeretete miatt. Én kimondom – nem biztos, sőt, biztos hogy nem egy alapszintű 200D állólámpa, a maga 55 lóerejével, rövid diffijével, tolótető nélküliségével, nagy testével az én ideális veteránautóm. Pedig a nosztalgia ahhoz kapcsol a legerősebben bármi közül. De a Bertone sokkal nagyobb, izé, autós öröm. Dimenziókkal. Neked lehet, hogy mindent visz a nosztalgia, de nekem már erősen takarja a nosztalgiát a gépszeretet.

  9. Kedves Csikós Zsolt,

    Mély tisztelettel figyelem a munkásságodat évek óta (igen még az előző életedben is) és azt kell mondanom imádom! De ezek a sorok igazak az egész Speedzone társaságra. Ami motivál ezen sorok megírásában az egy 1993 decemberében gyártott és 1994 februárjában forgalomba helyezett BMW E36 Convertable felújításának története. A márkához és típushoz fűződő szenvedélyem valamikor 1999-ban 4 évesen alakulhatott ki, miközben nagyapám az akkori családi autónkat egy Oltcit-ot bütykölt, én pedig a kőbányai lakótelep parkolójában a padka széli homokban egy burago 1:43 méretarányú E36 M3 DTM-t tologattam. Ez az első olyan emlékem ahol már tudtam, hogy egyszer nekem lesz egy ilyen autóm. Azóta már, hogy van jogosítványom és önélló keresetem ez a 3. Kettőt korábban megpróbáltam megmenteni és elég hamar “karrierem” elején rá kellet jönnöm, hogy ez nem úgy megy, mint a Gas Monkey-nál Texas-ban. Kivétel nélkül minden sorod igaz, és tapasztaltam én is a saját bőrömön, és még mindig tapasztalom. A bizonyos autó amely továbbra is nap mint nap reményt ad éppen egy emelőn áll Budapesten, és már útban van a szerelőnek így talán megcsillant az a bizonyos fény. Sajnos a korábbi tapasztalataim ellenére is sikerült ennél a vásárlásnál is átvernie az eladónak, de 2017-ben miután egy éve csak toldozgattam a hibákat el kellett döntenem, hogy ismét relatív hatalmas bukóval, akár csak az előző 2 esetében is a vételár többszörösét tovább adok rajta, vagy összeszorítom minden nyílásomat felmérem, hogy képes leszek e rá lelkileg és anyagilag és megcsinálom ha addig élek is. 2021-et írunk időt pénzt nem sajnálva még mindig nem végeztem, de mint írtam felcsillant a fény. Viszont szeretném ha még az út vége előtt még most amikor friss nem teltek el évek, hogy legyintsek rá és azt mondjam szívtam vele de megvolt, szeretném ha van lehetőségem ezt az egész utat megosztani valakivel. Fiatal vagyok idén töltöm a 26-ot és a korombeliek nem igazán értik ezt és csak kárörvendenek amikor rákérdeznek hogy, na hogy áll a BMW-d, és én annyit mondok halad. A történetem talán mankót adhat és a meglévő tapasztalataim segíthet ezen a közösségen, de erre még nem találtam megfelelő közlési formát ahol nem le hülyéznek hanem éppen ellenkezőleg pontosan azok olvassák vagy hallgatják meg akiket ez valóban érdekel és nem csak azért, hogy kárörvendjenek más pillanatnyi nyomorán. Ebben talán te tudnál segíteni. Az utam során nem sajnáltam időmet pénzemet például Pécsre hordani a kasznit egy neves karosszéria lakatos fényező céghez akik a vadi új több milliós lakat/fényezést mondhatni leköpték azzal, hogy az ajtóban bennhagytak egy patentot és úgy alapozták fényezték le. Ez csak egy morzsa az egész történetből de ha még most is olvasod de csak kötelességből/becsületből akkor nem szeretnélek tovább untatni így is elég hosszú lett a kis szösszenetnek szánt üzenetem. Ha esetlegesen viszont látsz fantáziát abban, hogy egy telesen független esetet kendőzetlenül bemutassunk akkor szívesen megosztanám veled az egész történetet képekkel stb, ugyanis elég részletesen és precízen dokumentálva van minden egy fő szempont miatt. Ha a végén valaki megkérdezi, hogy mennyi az annyi, úgy mondjam neki azt, hogy sok vagy nem tudom, hogy közben teljes mértékben tisztába legyek a pontos összeggel. Plusz mínusz 500.000. Köszönöm, hogy végig olvastad.
    Üdvözlettel,
    Bodor Zsombor
    “Egy új-generációs autóbuzi”

  10. Tisztelt Bodor Úr, Csikós Úr.

    Először is, szeretnék annyit tenni Bodor úr hozzászólásához tenni, hogy a központozás és a tagolás szerepe egy ennyire hosszú hozzászólás esetén már igen fontos. Ennek hiányában fárasztó és nehézkes olvasni, akár a bianco txt-fájlt notepadban.

    Én egy Simson Schwalbén kezdtem az ipart, szakemberek segítségével vidéken, 19 éves koromban. Nagyon hamar tisztába kerültem a számokkal és a buktatókkal, mire elkészült az apró pontatlanságoktól és hibáktól hemzsegő – de műszakilag és esztétikailag annál nagyobb műgonddal összeállt motor. Félig meddig a hanyag szerelő és a pontatlan utángyártott alkatrészek eredményezték, hogy a blokk 1500 kilométer után szétesett, a gyújtás 400 kilométer után adta fel. És ezt az egészet úgy, hogy már akkor jócskán 400 000 felett jártam a költségekkel.

    Ebből a történetből azonban rengeteget tanultam. Tudom, mi kell az egyszeri amatőrnek. Sikerült találkoznom egy német üzletemberrel, aki megbízott a cégének támogatásával. Ennek következményeképp UV- és időjárásálló kédereket extrudáltatunk, a régi technikát próbáljuk úgy életben tartani és javítani, hogy minél könnyebben és minél jobb minőségben házilag is elvégezhető legyen egy-egy kisebb javítás.

    Tudom, hogy a Simson a gyengék veteránja, de pont ettől vonzó a magamfajtáknak: megkapod a hangot, a menést, az élményt, lesz jó minőségű alkatrész, az árak növekedése miatt pedig gyakorlatilag lehetetlen hosszú távon bukni rajta – ha az elmotorozott pénzt nem számoljuk.

    Ezt, mint ahogy már talán le is írtam, az írásaidnak is köszönhetem.

  11. Bodor Zsombor hasonló cipőben járok. 26 éves vagyok és egy ’88-as E30-ast építek, már lassan 5 éve. 12 éves gyerekkori álmomat próbálom megvalósítani és a környezetemben nagyon kevesen értik meg az inditatásomat. Rengeteg kárörvendővel és rossz akaratú emberrel találkoztam én is, sőt egyesek kifejezetten drukkolnak, hogy bukjak bele, nem beszélve az állandó rendőri “zaklatásról”. Egyesek irigyek arra amit elértem de tenni és áldozatot hozni nem lennének hajlandóak érte. Egyszerűbb kritizálni. 🙂 Én tudom milyen talpalatnyi helyen futóművet felújítani mikor nincsen aknád, vagy csáposod, fetrengeni a kocsi alatt az utcán, vagy otthon kikalapálni, formázni a lemezt a küszöb pótlásához. Ezeket persze nem irigyelik, csak a végeredményt. 🙂
    Sokan nem értik meg számomra mit jelent ez az autó, és mit ad nekem. Öröm minden pillanat amikor vezetem, és menedék számomra. Szavakkal nem tudom leírni milyen hatással van rám amikor hosszú mellőzés után beülök, felmordul a hat henger és cél nélkül megyek bele a nagyvilágba, a vezetési élmény amit ad nekem. Számomra ez terápia :D. Olyan sok megpróbáltatáson segített már túl és az élet viharaiban célt adott. Új emberekkel ismerkedtem meg általa, akikből lett aki a barátom lett és amíg emberek, nők, a környezetem mind változott, addig az E30 fix volt. Ennyi pénzből lehetett volna újabb, jobb, erősebb, kevesebb lemondással és nehézséggel járó, nagyobb presztízsű autó is, de őszintén eljutottam oda, hogy nem akarok senki elvárásai, értékrendje szerint élni és nem érdekel ki mit gondol rólam. 🙂 Számomra még megéri, mert ebben a hazug, kétszínű, kirakat kapcsolatokkal teli világban van egy őszinte dolog az életemben ami segít kiteljesedni és kiszakadni a hétköznapok nehézségeiből. Szóval Zsombor nem vagy egyedül. 😀 Vagyunk még páran ilyen “elvetemültek” 😀

  12. Kedves Csikós ÚR!

    2006 ban vettem egy 944 turbót, amely akkor nagyon jó áron volt motor hibásan a piacon. Akkor került a motorfelújítás közel 400e ft-ba, összesen akkor kb 1,7 millióba ált meg az árával együtt… 2 évig tartott… azóta is megvan, használgatom is, évente kér némi törődést. Viszont akkoriban nagyon olcsón hozzá tudtam jutni egyéb 924-es 944-eshez, amelyek azóta is arra várnak, hogy legyen velük valami. Ahogy figyelem az “életutad” egyre jobban igazat kell hogy adjak neked, hogy mit miért csinálsz. Sokak buzdítottak arra, hogy kezdjem el összerakni ezeket az projekteket, de azóta lett ház, gyerek, folyamatosan minden másra kell a pénz és az energia…. A Triumph megvétele segített meghozni a döntést, hogy engedjem el ezeknek a projekteknek a kezét, szép lassan meg fogom hirdetni alkatrésznek, és ha lesz annyi fegyelmem, egyben elég látható mennyiségű pénzt lehet majd kivenni belőlük, amely egy jó alapokkal rendelkező, működő izének a megvételét is lehetővé teszik majd… vagy a meglévőt hozom fel patika szintre… ez majd egy akkori probléma, de hálás vagyok a példádért, és az iránymutatásért!!
    Üdv László!

  13. Kedves Zsolt!

    Ezzel a cikkel és videóval nagyon feldobtad a napom.
    Van itthon egy öreg Lada. Ez volt a 3. Ladám, ami kirohadt alólam. Sok szép és kevésbé szép emlék fűződött mindhez. Sokat szereltem, szívtam velük. De az ezredforduló idején így éltünk mi. Az utolsó nem került bontóba, helyette a kertben rohad már legalább 15 éve. Kerülgetjük, kaszálom körülötte a gazt és két-három évente útban is van. Ilyenkor nekirugaszkodunk az asszonnyal, hogy odébbtoljuk. Ennyi idő alatt legalább 5 cm mélyen süllyedt a talajba, szóval fél órán keresztül csak tilitoli van. Majd végre kijön abból a nyomorult gödörből. Mostmár könnyebb lesz odébbtolni azt a pár métert. Aha… Könnyebb…. Eltart még három órát amíg végre elgurítjuk az útból. Másnaptól pedig egy hétig olyan izmok is fájnak, amikről azt se tudtuk, hogy léteznek.
    A párbeszéd a hadművelet közben:
    Nő: Minek ide ez a sz.r, csak kerülgetjük itt, miért nem szabadulunk meg tőle?
    Én: Mert meg akarom csinálni.
    Nő: De minek?
    Én: Csak!
    Nő: De nem is értesz hozzá!
    Persze akármikor beszélgetek a barátaimmal erről, ugyanez a vége. Hülye vagy, nem értesz hozzá, vidd már el a bontóba!
    És itt a lényeg. Meg akarom csinálni. Régóta nézek youtube videókat lakatolásról, restaurálásról, magyarul, németül angolul.
    Mert kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán képes vagyok-e rá.
    Kockázat? Az időm. Némi vas. Némi alkatrész. 🙂
    Ha nem sikerül? MÉH, bontó, stb….
    Mégegyszer köszönöm ezt a cikket. Neki fogok állni. Lesz, ami lesz.

    Üdv, Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button