Autós Hírek

Megkezdi az elektromos átállást a Cadillac is

Egykoron a luxus és a bitang nagy benzines motorok megtestesítője volt, az utóbbit viszont most szépen lassan elengedi a Cadillac. A cél a teljes karbonsemlegesség elérése 2030-ig.

 

Amerika egyik legnagyobb múltú gyártója sem kerülheti el az elektromos átállást, legalábbis erre utal a Cadillac azon bejelentése, hogy a tervek szerint 2030-ra teljesen eltüntetik a belsőégésű motorokat a kínálatból.

“A dolgok jelen állása szerint még ebben az évtizedben elektromos márkává alakulunk, ami azt jelenti, hogy 2030-tól már nem kínálunk belsőégésű motorral szerelt autókat a vásárlóknak”- jelentette ki Rory Harvey, a márka ügyvezető igazgatója, aki hozzá tette azt is, hogy már új benzines egységek fejlesztésébe sem kezdenek bele, hiszen a jelenlegi erőforrás kínálat elég friss ahhoz, hogy kiszolgálja a hátralévő időtartamot.

Annak szemléltetéseként, hogy nem csak a levegőbe beszél az egykoron még V16-os motorokat is kínáló amerikai gyártó, gyorsan be is mutatták az első teljesen elektromos modelljüket, mely Lyriq néven kerül a szalonokba még jövő év elején. Természetesen egy SUV modellről van szó egy hátul elhelyezett 340 lóerős villanyos motorral és valamivel több mint 500 kilométeres hatótávval.

A Lyriq csak az első modellje egy meginduló folyamatnak, ugyanis a Cadillac már említés szinten be is számolt a második ilyen hajtással készülő autójáról, mely egy méretes szedán lesz és Celestiq néven kerül majd fel a palettára 2023-ban.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button