______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Megérkezett az első külső kép a Mercedes elektromos luxusszedánjáról

hirdetés

A Mercedes EQS infotainment kijelzőivel már korábban megismerkedhettünk, most viszont a külsőre vethetünk egy pillantást egyetlen egy oldalról készült képen.

 

A Mercedes a tervek szerint még idén tavasszal leleplezi az elektromos EQ modellcsalád következő tagját, mely egyben a villanyosok zászlóshajója is lesz. Egy nagyobb méretű szedán érkezik meg heteken belül EQS néven.

Tanulmányként még így nézett ki az EQS

A hivatalos premier közelsége miatt számítani lehetett arra, hogy megkezdődik a kedvcsináló képek szivárogtatása, ám egyelőre elég visszafogottan teszik ezt meg a németek. Most például egy sejtelmes ábrázolást láhatunk oldalról nézve.

hirdetés

Ezen annyi már kivehető, hogy az EQS nem egy szokványos szedán forma lesz. Az orra nem olyan hosszú, mint mondjuk egy S osztály esetében, ráadásul a C-oszlop alsó része is igen közel került a járgány farához. Ez “csepp” formát eredményez, amire a lehető legjobb aerodinamika érdekében volt szüksége a dizájnereknek.

Ezen felül eddig az elektromos Mercedes belső teréből ismerhettük meg pár hete az MBUX Hyperscreen infotainment rendszert, mely majdnem az egész műszerfalat kijelzők együttesévé varázsolja. Pontos technikai specifikációkat még nem közöltek, ám annyit már elárult korábban a csillagos gyártó, hogy többféle teljesítményszinttel és akár 700 kilométeres elektromos hatótávval kerül majd a szalonokba a luxus villanyautójuk.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button