Autós Hírek

Mától elérhető a kiterjesztett Tesla konfigurátor Magyarországon

Mától közel a teljes Tesla paletta megrendelhetővé válik kicsiny hazánkban is. S3X van, Y egyelőre nincs! Hivatalosan is élesedett az autók összeállítását elősegítő magyar konfigurátor.

 

A Tesla globális terjeszkedési terveinek a része, hogy Magyarországon is elérhetővé válik a márka. A modellek elnevezéséből kis csavarral összeolvasható “sexy”-ből viszont egyelőre nekünk csak a “sex” jut, de az legalább teljes pompájában a legapróbb pikáns részletekkel együtt.

Ezeket a részleteket segít összeszedni a mától elérhető teljeskörű konfigurátor, melynek segítségével bárki összeállíthatja és megrendelheti a neki leginkább megfelelő amerikai elektromos járgányt. Persze, mindez semmit sem érne, ha nem épülne ki a megfelelő infrastruktúra az autók köré, így a gyártó bejelentette azt is, hogy még ebben az évben megnyílik a budapesti szervizközpont is, illetve a mobil szerviz szolgáltatás is elrajtol az elkövetkező hetekben. A töltőhálózat is folyamatosan fejlődik, jelenleg már hét darab Supercharger állomást használhatnak az ügyfelek az ország területén.

“A Tesla ma teszi elérhetővé Magyarországon az online Design Studiót. Az ügyfelek mostantól konfigurálhatják és megrendelhetik a Model S-t, a Model X-et és a Model 3-at. Figyelembe véve az iparágban élenjáró hatótávolságot és biztonsági minősítéseket, a bőséges csomagteret és az egyedülálló teljesítményt, bízunk abban, hogy az itt élők közül sokan fognak érdeklődni a károsanyag-kibocsátás nélküli Tesla modellek iránt. Belépő szintű autónk, a Model 3 Standard Range Plus 14 999 900 Ft-tól elérhető. Az autók átadása várhatóan szeptemberben kezdődik a Model 3, és az év vége felé a Model S és a Model X esetében.”- hangzik a hivatalos közleményben.

A Tesla a félreértéseket elkerülendő, a magyar sajtóanyagban is kitér az Autopilot kérdésére, mely továbbra is vezetést segítő rendszer, nem pedig teljes önvezető funkció!  “Az Autopilot olyan, 2. szintű automatizált rendszerként besorolt, fejlett vezetéstámogató rendszer, amelyet csak teljesen éber vezető használhat a kezét a kormányon tartva”.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button