Autós Hírek

Már idén függetlenedhet a Stellantis a Tesla CO2 kvótájától!

Bár az elmúlt években úgy kellett az FCA-nak a Tesla segítsége az emissziós szabályozások teljesítéséhez, mint egy falat kenyér, a Stellantis létrejöttével Carlos Tavares szerint ez már idén okafogyottá válhat.

 

Az emissziós szabályozások és a kilátásba helyezett kemény büntetések sok gyártót arra kényszerített az elmúlt években, hogy nem elhanyagolható összegekért cserébe CO2 kvótát vásároljanak olyanoktól, akiknek a hibrid és főleg az elektromos flotta megléte miatt amúgy is feleslege van. Ez azt jelenti, hogy pénzért cserébe betársulhattak máshova, így a paletták papíron emissziós szempontból egyesültek, az engedélyezett átlag pedig meg is valósult. Így lett az elmúlt időszakban a Honda és az FCA is a Tesla állandó vásárlója!

Az utóbbi azonban most arra készül, hogy függetlenedik az amerikai elektromos gyártótól, ugyanis Carlos Tavares Stellantis vezérigazgató szerint a PSA-val egyesüléssel és az új technológiákkal már könnyen teljesíteni tudják majd az elvárt értékeket. Mikor? Még idén!

“A PSA által a Stellantishoz hozott elektromos technológiával már idén önállóan tudjuk teljesíteni a szén-dioxid-kibocsátási előírásokat. Így nem kell európai CO2-krediteket kérnünk, és az FCA-nak többé nem kell össze fognia a Teslával vagy bárkivel a világon”- örvendezett Tavares, hiszen ez azt is jelenti, hogy jelentős összegek maradnak meg a konszernen belül (tavaly például 2 milliárd eurót fizettek a másik félnek), amit fejlesztésekre és további fontosabb dolgokra lehet fordítani.

Az elektromos modellek terjedése tehát anyagi szempontból nem jön jól az olyan márkáknak, akik eddig a kvótakereskedelemből jutottak kiugró bevételekhez. Ilyen a Tesla mellett a Volvo is, aki többek között a Ford-nak értékesített paletta átlagot az utóbbi időkben.

forrás: reuters

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button