______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Majdnem 7 literes V8-as egységet kaphat a Mustang? Egy kanadai szakszervezeti elszólás szerint igen!

hirdetés

Lehet, hogy csak nyelvbotlás, de akár lehet is valami a kanadai Unifor sajtótájékoztatóján elhangzott állításból, miszerint a jövőben egy 6,8 literes V8-as egységgel bővülhet a Ford Mustang motorpalettája.

 

A nagy emissziós szabályok közepette vajon megtörténhet az, hogy egy gyártó nem hibridesít vagy lökettérfogatot csökkent, hanem éppen ellenkezőleg egy óriási benzines egységet épít be a palettájába? Persze, hiszen a világ nem csak Európa, így például az amerikai és az ausztrál vásárlókat könnyedén el lehet érni egy ilyen akcióval. Már csak az kell, hogy kiderüljön, nem csak egy nyelvbotlás volt az, amit a kanadai Unifor szakszervezet vezetője mondott egy sajtótájékoztatón a Ford Mustang új motorjával kapcsolatban.

Jerry Dias ugyanis éppen a Ford windsori gyáregységével kapcsolatban tájékoztatta az embereket, amikor elhangzott, hogy itt készül majd az az új 6,8 literes V8-as benzines motor is, mely az F-150 és a Mustang modellek kínálatába egyaránt bekerül. Később ugyan a hivatalos sajtóközlemény már csak annyit említett, hogy egy 6.X literes V8-as egység összeszerelését kezdi meg a gyártó, de a Motor1 magazin rámutatott arra a tényre, hogy Dias többször is megjelölte beszédében a Mustangot is, így nem kizárható, hogy tényleg egy nagyobb egységgel lesz nemsokára gazdagabb a Ford izomautója.

hirdetés

Hogy ebből Európa is részesül-e? Ez még közel sem biztos, hiszen erre a piacra még a Mach-1 változat 5 literes motorja is csak csökkentett teljesítménnyel érkezik az emissziós szabályozások miatt, így jó eséllyel inkább egy Amerikának, esetleg Ausztráliának szánt különleges “búcsú” kivitel van készülőben a jelenlegi generáció 2022-es elbúcsúzása előtt.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button