______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Luxus a belváros szívében

hirdetés

Bár a Mercedes már eleve a felsőbb rétegeket célozza meg a kínálatával, most a németek még egy szintet feljebb lépnek Magyarországon. Luxusszalon nyílik Budapesten kimondottan a Maybach modellek iránt érdeklődők számára.

 

Ha azt mondjuk, hogy Mercedes, sokaknak ugrik be azonnal a méregdrága autózás képe. Van benne igazság, azonban mint mindig, ebben az esetben is van egy szinttel feljebb. Ez pedig a Maybach, mely most már Magyarországon is exkluzív környezetben várja a vásárlókat.

A német márka ugyanis a Pappas Auto közreműködésével Budapesten megnyitotta az első luxury showroom-ját, mely az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Matild Palace-ban várja az érdeklődőket. Már eleve a helyszín is különleges, hiszen az 1902-ben elkészült épület Maria Klotild, szász-coburgi és gothai ő császári és királyi fenségének védnöksége alatt épült nem kisebb célzattal, mint hogy a város társadalmi központjaként szolgáljon a későbbiekben.

hirdetés

A bemutatóterem különlegessége, hogy az első időkben megtekinthető lesz az a Maybach 6 Cabriolet koncepció modell, melyet a Mercedes-Benz Chief designere, Gorden Wagener tervezett meg és a maga nemében teljesen egyedülálló a világon.

„Elkötelezettek vagyunk a prémium autózás mellett, hisszük, hogy ügyfeleink a legjobbat kapják, a legjobbtól. A piaci és gazdasági helyzet ellenére, a Pappas Auto a bővülés mellett döntött akkor, amikor megnyitottuk az országban egyedülálló Mercedes-Benz luxury showroom-unkat. Bízunk benne, hogy a prémium autózás iránt érdeklődő ügyfeleinket, már a belépésnél megérinti a Mercedes-Benz gépjárművek által nyújtott exkluzivitás és a Pappas Auto prémium kiszolgálása” – mondta el a nyitóeseménnyel kapcsolatban, Pais József, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

hirdetés

Természetesen a szalon nem csak a luxusmodellek eladásával foglalkozik, hanem más szolgáltatásokat is kínált. Külön szervízzel rendelkezik, illetve igény esetén akár a megrendelők egyedi vezetéstechnikai tréningezésen is részt vehetnek, hogy a méregdrága járművek irányítását megfelelő mértékben elsajátítsák.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button