Autós Hírek

Levehető ajtókat akartak először az elektromos Hummer tervezői, de aztán meggondolták magukat

A trendi terepjárók körében egyre elterjedtebb a levehető ajtós konstrukció. Elméletileg a GMC Hummer tervezői is így álmodták meg először az autót, de aztán beáldozták a megoldást a prémium oltárán.

 

Manapság egyre nagyobb divatja van a trendi terepjáróknak, melyek sokszor a klasszikus modellekhez nyúlnak vissza formai és egyéb megoldások terén. Elég például a Jeep Wrangler által nagy körben is sikerre vitt levehető ajtókra gondolni, melyet már azóta az új Ford Bronco esetében is alkalmaztak, de mint most kiderült, még az elektromos Hummer is ezt a tábort erősítette volna.

A Muscle Cars & Trucks magazin ugyanis készített egy interjút a GMC egyik mérnökével, aki elárulta, hogy az első koncepciók esetében bizony eltávolítható ajtókat alkalmaztak, ám később egyöntetűleg gondolták meg magukat a döntéshozók. Miért? Mert inkább prémium irányba mozdították el az elektromos monstrumot. Ebbe a képbe pedig már nem illett bele az ajtók pakolászása.

“Gondolkodtunk rajta, de végül prémium jármű lett belőle. Szerintünk, ha kivehető ajtókat, vagy hasonlót csinálsz, az elveszi a prémium érzést. Ragaszkodtunk azonban az off-road kiegészítőkhöz, meg olyasmikhez, mint például a zászlótartó.”- mondta John Mack, a GMC Hummer dizájnere.

Érdekesség viszont, hogy a levehető tető megmaradt a végleges Hummer EV-n. Úgy tűnik, hogy a tehetősebb vásárlók a GM elképzelései szerint arra még veszik a fáradtságot, hogy a tetőlemezeket pattingassák ki a helyükről.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button