Autós Hírek

Utolérte hibrid szinten a Renault a Toyotát Luca de Meo vezérigazgató szerint

A Renault vezérigazgatója maga árulta el egy interjúban, hogy ők maguk is meglepődtek, amikor szétszedtek egy Toyota hibrid hajtásláncot azért, hogy megnézzék merre tart a hibrid modellek terén úttörőnek számító konkurencia. Kiderült, hogy majdnem azonos költség szinten a technológia ahhoz, amit ők is használnak.

 

A Toyota nem hiába szerepel úgy a legtöbb ember fejében, mint a hibrid technológia úttörője, ugyanis tényleg a japánok voltak az elsők, akik meglátták a fantáziát a benzin-elektromos hajtásláncokban és immár 1997 óta folyamatosan fejlesztenek ebben az irányba. Gondolhatnánk, hogy akkor behozhatatlan előnyük van ezen a téren a többi gyártóval szemben, ám nagyon úgy néz ki, hogy a Renault mégis pillanatok alatt utolérte őket technológia terén. Legalábbis Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója szerint…

De Meo ugyanis egy interjúban árulta el, hogy igencsak meglepődött a fejlesztői részlegük, amikor nem is olyan régen darabjaira szedtek egy Toyota hibrid hajtásláncot. A meglepődés tárgya az volt, hogy a japánok által alkalmazott technológia és a vele járó költések megegyeznek azzal, mint amibe egy Renault e-tech hajtáslánc kerül. “Költségek tekintetében már ott tudunk lenni, mint a Toyota”- jelentette ki büszkén a vezérigazgató, majd hozzátette azt is, hogy ezzel a fejlesztési lendülettel nemsokára árban és használati értékben már alá is tudnak majd licitálni a konkurenseknek.

Na de mi lehet az oka annak, hogy a Renault ilyen hirtelen látszólag képes volt utolérni azt a Toyotát, akinek több mint 20 éve volt fejlesztésekre? Luca de Meo ezt a Forma 1-es jelenléttel magyarázta. A Renault ugyanis már 10 éve folyamatosan fejleszt úgy hibrid rendszereket, hogy a “száguldó cirkusz” igényeit és az abból nyert tapasztalatokat tartja szem előtt. És hát az elköltött euromilliók valahol csak meglátszanak előbb-utóbb az utcai fejlesztéseken is…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button