______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Közel 600 lóerős teljesítménnyel is rendelhető lesz a Lynk&Co új hibridje

hirdetés

A kínai Lynk&Co új modellje egy kimondottan lendületes formatervű hibrid szedán lesz. A legerősebb kivitel esetében ráadásul lóerők terén sem lehet hiányérzetünk.

A kínai autógyártók palettáján az elmúlt időszakban egyre erősebb és feltűnőbb modelleket ismerhetünk meg. A Geely fennhatóság alatt álló és a Volvo mérnöki gárdáján osztozó Lynk&Co esetében is szépen megfigyelhető ez a folyamat.

Most például megérkeztek az első információk a következő modelljükről, mely egy lendületes dizájnnal megrajzolt szedán lesz. A kedvcsináló képek azonban még sokat takarnak, így például a fényforrások rajzolata leleplezetlen maradt. A hajtásláncot érintő technikai adatok azonban már nem képezik titok tárgyát.

hirdetés

A 07 EM-P egy kizárólag konnektoros hibrid hajtással kapható modell lesz, mely már a megjelenésekor háromféle verzióban lesz elérhető. Minden esetben egy 1,5 literes benzines motor képezi a rendszer alapját, viszont a hozzá társított akkumulátorok és az elektromos motorok teljesítménye változik.

A gyengébb, de már alapból kétmotoros kivitelből kétféle kivitel áll majd rendelkezésre. Mind a kettő 381 lóerővel rendelkezik, de az akkumulátorok teljesítménye lehet 21,2 kWh vagy 39,8 kWh. Azt egyelőre nem árulta el a gyártó, hogy ezekhez milyen elektromos hatótáv tartozik. A csúcsmodell szintén két elektromos motort foglal magába a benzines mellett, de itt már egészen figyelemreméltó 593 lóerőnyi összteljesítményről beszélhetünk majd.

A 07 EM-P tényleges leleplezése februárban várható a gyártás megkezdésével egyidejűleg.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button