______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Keveredés házon belül

hirdetés

Egy márkán belül általában egységes arculat uralkodik, így gondolhatnánk, hogy bizonyos modellek dizájnelemeit cserélgetve semmi probléma nem lehet. És akkor megszületett a Mazda 6 fényforrásokkal is tuningolt RX-8.

 

Sokszor találkoztunk már olyannal, hogy bizonyos modellek esetében előszeretettel szerelik fel a ráncfelvarrás utáni dizájnelemeket egy korábbi szériára. Ez még egy modell esetében működhet is. Na de mi van akkor, ha márkán belül ugyan, de két teljesen különböző modellt gyúrunk össze?

Ezt mutatta most meg egy indonéz műhely, ahol egy RX-8 átalakításába kezdtek bele úgy, hogy belefaragták a Mazda 6-os fényforrásait. Gondolhatnánk, hogy ez adja magát, csak hogy az RX-8 pontosan akkor került le a palettáról, amikor az új 6-os széria megjelent, így két teljesen külön korszakot képviselnek. Látszik ez a végeredményen is, hiszen az alkotók még a lökhárítókat is átszabták a kellő hatás érdekében, ám mégis valahogyan furcsának hat az összkép.

hirdetés

A Need for Speed Underground világát idéző óriási hátsó szárny, a gigantikus diffúzor és a koptatók tovább bolondítják a kocsi megjelenését, bár érdekes tény, hogy nagyobb felnikre már nem futotta, vagy csak egyszerűen ezt a részletet nem akarták a projekthez igazítani a tervezők. Megváltoztatták viszont az ajtókat. Lefalazták a hátrafelé nyíló kis hátsó részt, a fő ajtók pedig nem hagyományosan kifelé nyílnak, hanem felfelé, ahogyan azt a szupersportkocsiknál megszokhattuk.

Arról nem tudni, hogy technikai szinten is hozzányúltak-e a kocsihoz a srácok, azaz továbbra is egy Wankel-motoros konstrukcióról van szó, vagy valami nagyobb élettartamú erőforrás szolgáltatja a száguldás élményét.

hirdetés

Mindent összevetve a furcsa Mazda dizájn-hibrid tipikusan az az átalakítás, amit vagy imádsz, vagy megvetsz. Az viszont biztos, hogy munka volt vele.

forrás: Carscoops

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button