______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Készül az új Amarok, kedvcsináló képpel jelentkezett a Volkswagen

hirdetés

Még két évvel ezelőtt hangzott el először, hogy a Ford Ranger alapjaira építve új generációt kap a Volkswagen Amarok. Eddig azonban nagy volt a csend a projekt körül, most viszont újabb kedvcsináló képet kaptunk a platós német új felvonásáról.

 

A Volkswagen Amarok bár nem vált a gyártó legsikeresebb modelljévé, az első generáció viszont közel sem volt akkora bukás, mint mondjuk a Mercedes X osztály. Ezért is döntöttek úgy a gyáriak, hogy csinálnak belőle még egy felvonást, ám természetesen nem egyedül, hanem a Ford segítségével.

Erre márcsak azért is van lehetőség, mert 2019-ben a Ford és a Volkswagen együttműködési megállapodást írt alá, melynek keretein belül mindkét fél megoszt a másikkal egy-egy modellt, ezzel kevesebb anyagi ráfordítással fejlesztve a palettákat. A Ford például az új T7 platformra épülő Ranger alapjait bocsájtja a Volkswagen rendelkezésére, ami alaposan átformálva kerül majd be a németek kínálatába.

A most kiadott kedvcsináló képen is látszik, hogy dizájn alapján tényleg könnyen elkülöníthető lesz egymástól a két pickup, például az Amarok a VW jellegzetes szögletes arculatát kapja majd meg, melyben a hűtőrács díszlécei a fényszórók vizuális meghosszabbításaként tűnnek fel.

hirdetés

A technikai specifikációk egyelőre nem ismertek, ám valószínűleg nem csak megjelenésben, hanem technikai háttérben is sok eltérés lesz az Amarok és a Ranger között. Carsten Intra, a gyártó haszongépjárművekért felelős elnökségi tagja ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az új Amarok “nem csak egy zseniális pickup lesz, hanem egyben minden porcikájában eredeti Volkswagen, tiszta DNS-sel a technológiájában és a dizájnjában egyaránt”. A hivatalos premier 2022 első felében várható.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button