Autós Hírek

Íme, az új Swift!

A Suzuki nemrég még tanulmányként mutogatta az új Swift generációt, most viszont már a végleges változatot jelentették be.

 

Bár a Suzuki az utóbbi időkben inkább az SUV modellekre helyezi a hangsúlyt, azért nem feledkeznek el arról a modellről sem, mely megalapozta a gyártó sikereit az európai piacon. Ez nem más, mint a Swift, melynek legújabb generációja most meg is érkezett.

Nem is olyan régen már beszámoltunk arról, hogy a Japan Mobility Show keretein belül a Suzuki előrukkolt a legújabb Swift tanulmány változatával. A gyártó már akkor is hangoztatta, hogy lényegében a kész autót látjuk, a most közölt gyári képeken pedig meg is bizonyosodhattunk erről. A dizájn ugyan az, azaz ugyan úgy megvan az oldalra lelógó gépháztető, a LED-es fényszórók rajzolata is maradt változatlan. Az egyetlen észrevehető változás, hogy a hűtőrács vékonyabb keretet kapott, ezáltal letisztultabb hatása van az autó orrának.

A belső térben ergonomikus és modern megoldással találkozhatunk. A műszerfal szürke kiemelése is kimondottan ízlésesre sikerült, főleg úgy, hogy a szürke betétek az első ajtók közepéig hátranyúlnak. Az infotainment rendszer kijelzője most már 9 colos, ráadásul nagyfelbontású és támogatja a vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay szabványokat is.

Fontos tény még, hogy a Swift is megkapta a modern balesetmegelőző megoldásokat, köztük például a radarra és kameraképre egyaránt hagyatkozó gyalogost és biciklist is felismerő, ütközésre figyelmeztető rendszert is. Ez ha akadályt észlel a kocsi előtt vagy esetleg oldalról érkezve, akkor először hangjelzéssel figyelmeztet, majd ha a sofőr nem reagál, akkor el is kezdi a fékezést. Mindezek mellett természetesen van sávtartó, táblafelismerő és adaptív tempomat is most már a Swift repertoárjában.

Hajtáslánc tekintetében egy 1,2 literes, háromhengeres benzines motorra épülő mild hibrid rendszerre számíthatnak a vásárlók. Kiemelendő, hogy ez nem az az 1,2 literes erőforrás, melyet eddig is használt a modellben a Suzuki, hanem egy nyomatékosabb, kisebb fordulatszámnál is már életképes megoldás a gyártó közleménye szerint. Az európai kivitelhez kapcsolódó teljesítmény adatok egyelőre azonban nem ismertek, az viszont már kiderült, hogy a Swift rendelhető lesz első- és összkerék-meghajtású kivitelben is.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button