Autós Hírek

Ismét bemutattak egy önvezető guruló kockát Amerikában

Az Origin után az Amazon felügyelete alá tartozó Zoox is bemutatta azt az önvezető elektromos alkalmatosságát, mely a jövőben az elképzelések szerint a városi közlekedés egyik alternatíváját jelenti majd.

 

A jövő elkezdődött? Persze, hogy el, hiszen az gyakorlatilag minden pillanatban újra és újra elkezdődik. Na de az más tészta, hogy mostanság egyre több olyan járművel rukkolnak elő a gyártók, melyek a jelenlegi elképzelések szerint legalább részlegesen kiszorítják majd a városokból a ma ismert autókat. Bizony, megint egy magától közlekedő kapszula tanulmány bukkant fel Amerikában.

Az Origin önjáró megoldásához hasonlóan az Amazon leányvállalataként működő Zoox is a jellegzetes “kocka” formát választotta a járgányához, hiszen ezzel lehet a legjobb helykínálatot elérni a legkisebb tér elpocsékolásával. És ez a jövőben fontos lesz, hiszen sokan fogunk továbbra is közlekedni és hát a “nyomorgást” valószínűleg évtizedek múlva sem találják majd vonzónak az emberek. A koncepció egyébként 3,6 méter hosszú és 1,8 méter magas, azaz nem foglal el több helyet, mint egy új Fiat 500-as.

A belső tér sem lesz túlbonyolítva, ott ugyanis két egymás felé fordított “padot” találhatunk, melyek oldalába építve tűnik fel a vezérlő egység, amivel a megadott úttal kapcsolatos információkat lehet megtekinteni, illetve infotainment rendszerként az audio rendszert lehet irányítani vele.

Ha már a jövő közlekedési eszközéről beszélünk, akkor egyértelmű, hogy a hajtás teljesen elektromos. A gyári információk 133 kWh-s akkumulátor csomagról beszélnek, melynek köszönhetően 16 órán keresztül lesz képes majd az újdonság arra, hogy embereket juttasson el az uticéljukhoz. Bár a tervezők elsődlegesen a városi közlekedés megreformálását tűzték ki célul, a Zoox robotaxija akár 120 kilométeres óránkénti sebességet is képes elérni, így országúton is haladhat.

A jármű önvezető technológiájáról még nem árultak el konkrétumokat a gyáriak, így annyi legyen elég, hogy az kamerákra, radarokra és LIDAR szenzorokra egyaránt támaszkodik mozgás közben. Fontos részlet még, hogy a négy sarokban elhelyezett érzékelők mindegyike 270 fokos szöget képes belátni akár 150 méteres távolságig, azaz gyakorlatilag nincs olyan négyzetcentiméter, amit ne tartana ellenőrzés alatt a rendszer a környezetünkben.

Kérdéses még, hogy mikor láthatunk utcán mozgás közben is ilyen szerkezeteket, hiszen pontos dátumot a közúti tesztelésre nem tűzött még ki a Zoox. Az Origin viszont már pillanatokon belül az utcára küldi a saját elképzelését, így ezen a fronton sem kell majd valószínűleg sokat várnunk. Persze, ha Amerikában, azon belül is olyan államban élünk, ahol ez engedélyezett. Magyarországon jelenleg szinte elképzelhetetlen, hogy ez a fajta mobilitás megvesse a lábát az elkövetkező 5-10 évben.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button