______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Ilyen lesz a BYD gigantikus platósa

hirdetés

A BYD egy új modellt helyez fel még idén a palettájára. Ez nem más lesz, mint egy méretes pickup, mellyel főleg az ausztrál piacot szeretnék meghódítani a kínaiak, de nem mellékesen globális modellként is hivatkoznak rá.

 

Ha BYD, akkor értelemszerűen az elektromos piacon gőzerővel terjeszkedő kínai cégóriás ugrik be az embernek. Pedig, nem csak akkumulátoros elektromos modellekkel foglalkozik a gyártó. A következő nagy dobásuk például konnektoros hibridként mutatkozik majd be első körben.

A nagy dobást szó szerint kell érteni, ugyanis egy nagyméretű platós bemutatását készítik éppen elő a gyáriak, melyről meg is érkeztek az első gyári fotók is.

hirdetés

Technikai részletekbe nem mentek most még bele az illetékesek, de annyit azért lehet tudni, hogy a hibrid rendszer egy 1,5 literes benzines motorra épül, melyhez két elektromos erőforrást párosítanak. A hatótávot 1000 kilométeresre tervezik, de ebből csak 100 kilométert lehet teljesen elektromos üzemmódban megtenni.

A gyáriak azt is elárulták, hogy a későbbiekben érkezik egy teljesen elektromos változat is, ám ennek specifikációiba még találgatás szinten sem mentek egyelőre bele.

hirdetés

Az egyelőre még elnevezés nélkül bemutatott platós a tervek szerint még idén bemutatkozik, első körben Ausztráliában, ahol igencsak nagy sikerre számít vele a BYD. A későbbiekben Amerika és Ázsia is kap belőle, az Európai jelenlét most még nem kapott megerősítést. Persze, még bizakodhatnak az itteni rajongók is, ugyanis a kínaiak általánosságban globális modellként hivatkoznak a kocsira,

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button