Autós Hírek

Így szól a világ leggyorsabban felpörgő szériamotorja

A Koenigsegg sosem aprózta el a dolgokat, ahogyan azt az új Jesko esetében sem teszik. A szupersportkocsi nem elég, hogy akár 1600 lóerőt is képes mozgósítani, az 5 literes V8-as motorja gyorsabban pörög fel, mint bármi amit eddig utcán láthattunk.

 

Ha Koenigsegg, akkor természetesen lóerő. Mennyi? Hát az összes, plusz még egy pici a képzeleten felül. A svéd gyártó az új Jesko megalkotásakor is ezt a receptet vette elő, hiszen az egzotikus sportkocsi akár 1600 lóerőt is képes leadni, ha E85-ös üzemanyaggal tankolják meg. Hagyományos benzinnel kénytelenek lesznek a tehetős tulajdonosok potom 1280 lóerővel beérni. Na jó, azért az érdi emelkedő így sem fogja meg a járgányt.

A lóerők hada mellett azonban másban is a legjobbra törekednek a mérnökök, így most kiderült az is, hogy a Jesko 5 literes V8-asa nemes egyszerűséggel a leggyorsabban felpörgő motor jelenleg a piacon. Hogy is néz ki ez számszerűsítve? Álló helyzetben és üresben 0,213 másodperc alatt pörög fel a motor 7800-as fordulatra. Miért csak annyira? Mert leparkolt állapotban ennyire korlátozták a motort, de menet közben a 8500-as percenkénti fordulat is elérhető.

De miért is fontos, hogy milyen gyorsan pörög fel a motor? A Koenigsegg szerint egyszerű a képlet: minél gyorsabban felveszi a fordulatot a főtengely, annál jobb vezetni az autót. Persze, ez a teljesítmény és tudás az átlagember által már nem kiautózható kategória, de az biztos, hogy mint adat, nagyon jól néz ki. És hát a 3 millió dolláros árkategóriában az adatok döntenek. Ha már ennyi pénzt kiadtam rá, az én szerszámom legyen a legnagyobb!!

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button