______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Hosszított kivitelben is bemutatkozott az X5-ös BMW

hirdetés

A BMW X5 európai szemmel nem számít kis autónak, sőt, a nagyobb SUV modellek közé sorolhatjuk a helyi piacon. Vannak helyek, ahol azonban nem elégszenek meg ennyivel a vásárlók. Ilyen Kína is.

 

Bár most már vannak nagyobb modellek is a BMW palettájában, az X5-ös továbbra sem számít pöttöm járgánynak. A maga majdnem 5 méteres hossza és 2 méteres szélessége európai viszonylatban nagynak számít. Persze, mint minden, ez is viszonyítás kérdése, azaz van, ahol ennyi még nem elég.

Ilyen a hosszított modelleket kedvelő Kína is, ahol nem csak a nagyobb limuzinokat szeretik sofőrös formában megvásárolni az emberek, hanem például a 3-as BMW is kapható ilyen formában. Ennek fényében már csak az a kérdés, hogy miért vártak eddig a hosszú X5-ös bemutatásával.

hirdetés

A lényeg, hogy most itt van, ráadásul teljesen helyi gyártással. A BMW Brilliance Automotive Ltd által előállított járgány a világ többi részén megismert X5-öshöz képest 13 centivel nagyobb tengelytávval rendelkezik, ami természetesen érezhetően tágasabb belső teret is jelent a hátsó utasok számára. A látványosan nagyobb hátsó ajtó a könnyebb beszállást is segíti.

Az X5 Li kétféle motorizáltsággal kapható az ázsiai piacon. Az xDrive30Li esetében a már ismert 2 literes négyhengeres 265 lóerős erőforrásról beszélhetünk, de a 40Li esetében sincs nagy meglepetés: itt a háromliteres hathengeres benzines motor 333 lóereje gondoskodik a dinamizmusról.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button