Autós Hírek

További töltők válnak fizetőssé most péntektől!

Az Elmű és a Mobiliti után az e-Mobi töltőoszlopai is fizetőssé válnak még ezen a héten. Ezzel vége az ingyen töltésnek az egész ország területén!

 

Már egy ideje tudni lehetett, hogy a villanyautózás legnagyobb húzóerejének számító ingyenes töltés csak átmeneti állapot. Ahogy teltek múltak a hónapok, sorra kezdték bejelenteni a töltőoszlopok fizetéssé tételét. Jött az Elmű, az Ionity, a Mobiliti is a fizetős rendszerrel, aztán már csak pár száz e-Mobi oszlop maradt azoknak, akik ingyen szerettek volna áramhoz jutni. És ennek lesz vége most péntek reggeltől!

Az e-Mobit ugyanis tavaly felvásárolta a Mobiliti, így minden jogosultsága megvolt arra, hogy a tarifákat ráhúzza annak a töltőire is. Ennek értelmében május 1-től, azaz alig négy nap múlva érvénybe lép a fizetős rendszer az eddig teljesen ingyen igénybe vehető oszlopokon is.

 

Na de mennyit kell fizetni az energiáért? Ezt töltő típus válogatja. A 22 kW teljesítményű AV oszlopokon 80 forintért adnak 1 kWh energiát, míg a DC töltők esetében ehhez hozzájön még 500 forint töltés megindítási díj is. A gyorstöltők esetében természetesen durvább tarifákra lehet számítani: a 43 kW-os és az 50kW-os rendszereken is 80 forintot kérnek el egységenként, csak hogy ott nem kWh-ban, hanem percben mérik a tarifát…

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button