Autós Hírek

Hangtalanul suhannak az elektromos BMW-k, visszahívást írtak ki az ügy miatt

Egy gyári vizsgálat mutatott rá arra, hogy a BMW i4 és iX modellek külső hanggenerátora könnyen meghibásodhat, ami veszélyt jelent a gyalogosokra nézve. Természetesen a BMW egy visszahívás keretein belül cseréli ki a hibás részeket.

 

Az elektromos hajtás egyik velejárója, hogy lényegében hangtalanul képesek általa haladni a járművek. Ez a gyalogosokra veszélyt jelent, hiszen ha nem hallja meg valaki, hogy egy pár tonnás négykerekű közeledik felé, akkor akár le is léphet elé, ezzel gázolásos balesetet előidézve.

Pontosan emiatt, ma már a gyártókat kötelezik arra, hogy az elektromos autóknak rendelkeznie kell külső hanggenerátorral is, ami kapcsán ráadásul jogilag elő van írva a hangerő, illetve a frekvencia mértéke is.

Fontos tehát ez a funkció a mai világban, így néha a gyártók szúrópróba jelleggel vizsgálják is, hogy megfelelően működik-e a hanggenerátor. Egy ilyen tesztelésen figyelt fel a BMW arra, hogy bizonyos i4 és iX modellek esetében nem működik a dolog, mivel indításkor egy hiba miatt a rendszer hangzásért felelős része nemes egyszerűséggel összeomlik. A hiba ráadásul nem generál hibaüzenetet, így belülről a sofőr sem észlelheti, hogy nem működik a gyalogosokat figyelmeztető hanggenerátor.

A probléma összesen 3400 autót érint Amerikában, arról egyelőre nincs információ, hogy az európai modelleket is érinti-e a visszahívás.

forrás: Carscoops

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button