Úgy adódott, hogy Zsoltnak lehetősége lenne megvásárolni egy aránylag egyben lévő, de mégis foglalkozós Steyr-Puch példányt. Az értékével viszont nincs tisztában, így inkább Csik véleményét kérte ki az autóval kapcsolatban.
Egy veterán járgány értéke elég széles skálán mozoghat. Számíthat az évjárat, az állapot és persze az eredetiség is. Olvasónk ezért is kért ki inkább egy szakvéleményt a kiszemelt áldozatával kapcsolatban.
“Tisztelt Csikós Zsolt, a cégünk ahol Bécsben dolgozom autók szállításával és a város területén tiltott helyen parkoló autók begyűjtésével foglalkozik. Most bekerült hozzánk egy Steyr Puch 500 S. A főnököm 2000 € szeretne érte. Csatolom a képeket, kérdésem megér- e ennyit? Még arra nem kaptam választ van e papírja.
Tisztelettel Somogyi Zsolt”
Lássuk, Csik hogyan látja a dolgokat az üggyel kapcsolatban.
Szia Zsolti,
a Steyr-Puch volt Ausztria legnagyobb darabszámban készült saját személyautója, összesen közel 50 ezret gyártottak belőlük 1957 és a hetvenes évek közepe között, ha a 126-os Fiat-alapú Puchokat is beleszámoljuk.
Az eredeti kis Puch teljesen saját tervként, a VW Bogár, a Porschék és az Alfasud motorját is megalkotó Hans Ledvinka által tervezett kéthengeres, léghűtéses boxermotorral, teljesen szikronizált, kardános rudazattal távkapcsolt váltóval, nagy, alu-fer fékdobokkal, Ate fékrendszerrel, Bosch elektromos rendszerrel, lengőtengelyes hátsó futóművel készült. Egy műszakilag durván túltervezett jármű volt, sokkal átgondoltabb, precízebb, tartósabb (emiatt pedig sokkal jobban tuningolható) jármű, mint kortársai, a Citroen Kacsa, a BMW 700, a Goggomobil Isar T700, a Trabant P50, vagy a Fiat 500 voltak.
Az osztrák mérnökök annyira optimisták voltak, hogy a karosszériaüzemre sajnos nem maradt pénz, ezért a Steyr az akkor már 50 év óta vele partner Fiathoz fordult – nem tudnak-e karosszériát szállítani a kész mechanikai csomaghoz. Ez 1955-ben történt, amikor a Fiatnak a bogárhátú 600-as volt a legkisebb autója, de abba kevésnek bizonyult a 16 lóerős, 500 köbcentis boxermotor. Viszont a Steyr megkaphatta volna az akkor még csak a tervezés fázisában levő, 400 köbcentis kétütemű motorral való hajtásra szánt Fiat 400 karosszériáját, ezt a szerződést meg is kötötték. Végül abból a Fiat 400-ból négyütemű Fiat 500-as lett, amit 1957 tavaszán mutattak be Torinóban, a Steyr-Puch 500 csak 1957 októberében követte.
Az olasz és az osztrák kisautó külsőleg az első közel három évben közel megegyezett, de minden műszaki elemük – motor, váltó, hátsó futómű, elektromos rendszer, fékek, belső tér, ülések, műszerek, lökhárítók, kárpitok, lámpák – mások voltak. Az osztrákok korabeli számítások szerint közel kétszer annyi pénzből állították elő a saját 500-asukat, mint az olaszok a sajátjukat, ezért hiába árusították másfélszeres áron, az autón csak két évben, ha jól emlékszem, 1964-65-ben tudtak profitot realizálni.
Az eredeti, saját mechanikás, a nagy fékdobokról és a szinte csak pántként jelen levő felnikről, illetve az utastérben a visszafelé forgó sebességmérőről, a kormányzárról, az alacsonyabb ülőlapú ülésekről jól felismerhető, a rajongók körében “eredeti”, vagy “D” (holott nem mind volt D, akadt köztük “C” kombi, “DL” luxusverzió is, a koraiaknak pedig nem is volt betűjele) Puchoknak hívott verziókat 1966-67 fordulójáig gyártották, aztán a folyamatos veszteséggyártás után a Steyr lemondott a saját autó álmáról. Onnantól nem csak üres (a spéci hajtáslánc és futómű miatt erősen módosított szerkezetű) Fiat-karosszériákat vásároltak Olaszországból, hanem teljes, kész Fiat 500-asokat motor nélkül. Ezek voltak az “S” Puchok, az olyanok, amilyen a képeden is szerepel.
Ezek a Puchok kevésbé értékesek, kisebb a rangjuk, mint a nagyobb osztrák beltartalmú verzióknak, hiszen lényegében Fiat 500-asok (ferde háromszög-lengőkaros hátsó futómű, szinkronizálatlan váltó, magas ülések, olasz feliratú, normális irányban forgó sebességmérő, vas fékdobok, nagy lemezkerekek dísztárcsával, szögletesebb profilú lökhárítók, Marelli elektromosság, Stars és Carello lámpák), amelyekbe közdarabbal bokszermotort illesztettek. Ráadásul ezek már soha nem hangtalan dinastarterrel indultak, hanem a sírós, Fiat-rendszerű önindítóval. Nem olyan érdekesek, na, bár a futóműbe tett Abarth-cuccokkal, a motorba szerelt Puch-alkatrészekkel jól tuningolhatók ezek is.
Amit látunk, az tehát az utolsó, “S” szériás Puchok egyike. Értéke 10-20 százalékkal haladja meg a hasonló Fiatokét (a korább verziók 50-80%-kal szoktak többet tudni). Használható, kilakatolt, csinos, de azért nem restaurált szintű 500-as Fiatot 4-5000 euróért lehet vásárolni Olaszországban, a nagyon szépek 10-12 ezer euróért mennek.
Ez itt egy nem tudom, milyen állapotú Steyr-Puch 500 S. Bár szélvédője nincs és a csomagtérfedele erősen horpadt (olcsón kapsz bármelyik Fiat 500-ra specializált webshopban), nem tűnik nagyon rossznak. A hátsó sárvédő alsó csücske hamar rohadni kezd, a szélvédők körül szintén, ezen az autón nem látok csipát arrafelé. Megvannak az értékes Hella rendszám-megvilágító lámpák is, de azért nem ártana megnézni, alulról mennyire van egyben, hogy az utastere mennyire ép. Ha a gépészete megvan, simán megér 2000 eurót, s onnan talán nem nehéz csinos és elég jó kisautót faragni belőle. De a korrózió hiánya és a megfelelő mechanika megléte nagyon fontos.
Az első lökhárítón levő rozsdás strandkorlát-kiegészítő ne zavarjon, azt azonnal le kell dobni erről az autóról (miként a hátsó két cső kiegészítést is), mert olyan csak a Fiat 500 L-eken volt, semmi máson, erre nem való. 😀
Hátha tudtam segíteni.
Üdv!
Csikós Zsolt
