Autós Hírek

Ráfutásos baleset, repülővel…

Autópályán sajnos előfordul, hogy ráfutásos baleset következik be. Na, de hogy pont egy repülőgép üsse meg hátulról a verdát, az azért nem éppen egy mindennapi jelenség.

 

Nem mindennapi balesetet rögzített a minap egy térfigyelő kamera Amerikában. Történt ugyanis, hogy a Minnesota államban található I-35W autópályán két jármű ütközött össze ráfutásos jelleggel. Persze, ebben még nincs semmi különleges, csak hogy az egyik járműnek szárnyai voltak!

Bizony, egy gyönyörű kényszerleszállást mutatott be a Bellanca Viking típusú repülőgép pilótája, azaz sikerült úgy letenni a motorhibás gépet, hogy nem ütközött neki egy póznának sem, sőt, a földetérés pillanatában a középső elválasztó korlátot is sikerült a szárny alatt tartania. Igen ám, csak hogy a repülőgép és az autók közti sebesség különbség mégis okozott egy kisebb balesetet: hiába fékezett, a Viking csak utolért egy autót a jobb szárnyával.

Szerencsére senki sem sérült meg komolyabban a balesetben, melyben azért a szerencse is nagy szerepet játszott. Egy hibás repülővel ugyanis egy “lövésed” van, nincs lehetőség átstartolásra, ha nem szabad a kinézett rögtönzött kifutó. Most szerencsére összejött, ám a beszámolók szerint így sem lesz olcsó ismét repülőképes állapotba hozni a szerencsétlenül járt gépet.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button