______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Ez lesz a Mercedes válasza a Porsche Taycanra

hirdetés

A Mercedes először mutatta meg tanulmányként azt az elektromos autót, mely nemsokára a paletta csúcsát képezi majd. Természetesen az AMG részleg dolgozik rajta!

Ahogy egyre inkább közeledik a tisztán elektromos korszak (legalábbis a jogalkotók fejében), úgy fektetnek egyre többet a gyártók a villanyos modellek fejlesztésébe. A Mercedes már meg is álmodta azt az architektúrát, mely a jövő teljesítményre kihegyezett elektromos modelljeinek lesz az alapja. Ez lesz az AMG.EA platform, melyet most egy tanulmányautó segítségével jelentettek be.

A bejelentés fontosabb része maga az autó, hiszen ez lényegében annak a négyajtós sportkupénak az előfutára, melyre nem kevesebb feladat hárul, mint hogy a Porsche Taycan célközönségét a Mercedeshez édesgesse. Nem is tolták túl a névadást a németek, ez csak simán a Vision AMG.

hirdetés

“A Vision AMG látványos stílusban mutatja be, hogyan nézhet ki a villanyosítás a Mercedes-AMG-nél, mindezt úgy, hogy az hű marad a márka esztétikájához” – mondta Philipp Schiemer, a Mercedes-AMG vezérigazgatója. “A tanulmány szélsőséges arányai szenvedélyt és vágyakat keltenek a teljesítmény iránt. Pontosan erről szól az AMG.”

Egyelőre korai lenne hatótáv és teljesítményadatokról beszélni, hiszen a Mercedes lényegében alapoktól kezdve épít egy teljesen új koncepciót jelenleg. Annyit azért elárultak, hogy az autó újgenerációs nagyteljesítményű akkumulátor és hajtáslánc csomagot kap majd.

hirdetés

A hajtáslánc a YASA céggel együttműködésben készül. Ez egy olyan cég, melyet nemrég vásárolt meg a Mercedes, és amely axiális fluxusú motorokon dolgozik. Ezek akár 30 százalékkal nagyobb nyomatékot kínálnak, mint a hasonló paraméterekkel rendelkező, hagyományos radiális motorok.

A Vision AMG szériaérett változata a tervek szerint 2025-ben mutatkozik majd be, a végső elnevezése egyelőre ismeretlen.

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button