Autós Hírek

Már Magyarországon is állnak le az autógyárak

Az Opel és az Audi szinte egyszerre szünteti be a termelést, a Suzuki pedig erős átszervezésekbe kezdett. Már Magyarországon is elkezdődött az ipari és gazdasági leállás.

 

A napokban írtunk arról, hogy világszerte szüntetik be az autógyártók a termelést a koronavírus hatásai miatt, Olaszországban például jelen helyzetben már egyetlen gyártó sem működik. Azóta a helyzet sajnos csak súlyosbodott. A PSA csoport 15 gyáregységet zárt be Európában, illetve a Ford és a Volkswagen is meglépte ezt szinte azonnal. Ez utóbbi érinti a győri Audi üzemet is, így ezzel Magyarországon is megkezdődött a folyamat, melynek sok elemző szerint katasztrofális hatása lesz a gazdaságra.

A helyzetet tovább tetézi, hogy az Opel is bejelentette, hogy elhalkultak a gyártósorok a szentgotthárdi üzemben, illetve a Suzuki erős átszervezés mellett minimális kapacitással folytatja tovább Esztergomban. A kecskeméti Mercedes egyelőre még nem hozott döntést, de a közelmúlt elbocsátási hulláma mellett szinte elképzelhetetlen, hogy a jelenlegi helyzetben pont ők maradjanak változatlanul talpon.

Bár mindegyik gyártó kiemeli, hogy a leállás ideiglenes, ám a legtöbben mégsem tudják pontosan megmondani, hogy meddig tarthat. Az viszont biztos, hogy legalább hetekről van szó egy olyan szegmensben, ahol 1-2 napos kiesés is sokmilliárdos veszteséget és anyagi nehézséget jelent.

FRISSÍTÉS! Cikkünk írása után pár perccel jelentette be a Suzuki, hogy Esztergomban is teljes leállás lesz jövő hét hétfőtől! A Mercedes is csatlakozott, így ebben a pillanatban Magyarországon is megszűnt létezni az autóipar!

(fotók: MTI)

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button