Autós Hírek

Ennél nagyobb hülyeséget akarva sem tudsz csinálni!

Amerikában egy BMW tulaj elakadt a homokban, majd úgy döntött, hogy hagyja kaparni a járgányt és kintről szemléli inkább a dolgokat. Nem kellett volna, a kocsi kizárta a gazdáját a buliból!

Van az úgy, hogy az ember csinál hülyeségeket, sőt Darwin már-már lassan kifogy a kiosztható díjakból, de akkor sem mehetünk el szó nélkül egy amerikai BMW tulaj mellett, aki elég kellemetlen helyzetbe hozta magát. A végeredményhez, magyarán ahhoz, hogy kizárja magát a forgó kerekekkel elakadt autóból, egy sor meggondolatlanság vezetett.

Először is, vajon mit akarhatott a tengerparti homokban egy olyan autóval, mely az aszfaltról leérve azonnal elkezd a túlélésért küzdeni? A laza talajon borítékolt volt, hogy a 3-as szépen öntudatosan elássa magát! Mit lehet ilyenkor tenni? Ha egyedül vagyunk, akkor nem sokat, hiszen ahogy pörgetjük a kerekeket (a hasra ült kocsin már az összkerék sem fog segíteni), úgy ássa el még mélyebbre magát a járgány.

Persze, ha a videón látható eredményt akarjuk elérni, akkor betehetjük a váltót R-be, hogy hátha kiszedi magát a kocsi, de az is jó, ha mindezt kintről szeretnénk megfigyelni. Ilyenkor illik a kulcsot a kocsiban hagyni, ugyanis a BMW alapvetően gurulás közben zárja az ajtókat, ha a távirányítót autón belül érzékeli! Szóval most már nincs mit tenni, lehet tanulmányozni, hogy az Xdrive rendszer milyen szépen pörgeti az összes kereket!

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button